rss      tw      fb
Keres

Közlemény – Niedermüller Péter kiválik a Galamusból


Mint a hírekből a kedves olvasók is értesülhettek róla, vasárnap nevének és alapszabályának megváltoztatásáról, illetve új vezetőség megválasztásáról döntött a Demokrata Párt (DP) közgyűlése. Ezt követően Gyurcsány Ferenc, az immár Demokratikus Koalíció (DK) újonnan megválasztott elnöke sajtótájékoztatót tartott. Elmondta, hogy „a párt az alelnökévé választották Bauer Tamás közgazdászt, korábbi SZDSZ-es politikust, Debreczeni József közírót, aki tavaly az MDF képviselőjelöltje volt, Molnár Csaba volt kancelláriaminisztert és Niedermüller Péter etnográfust”.

Mi, a Galamus-csoport tagjai már korábban értesültünk róla, hogy Niedermüller Péter funkciót fog vállalni a DK-ban. Abból a búcsúlevélből, amelyben Péter bejelentette nekünk a tényt, és azt, hogy kilép a csoportból. Talán nem követek el levéltitoksértést, ha néhány mondatot idézek a leveléből, mert úgy gondolom, ez azokra az olvasókra is tartozik, akik Niedermüller Péterrel együtt kedvelik a Galamust: „Nyilvánvaló, hogy egy ilyen elköteleződés összeegyeztethetetlen az elemzői pozícióval, nem is szólva arról, hogy ez a közvetlen kapcsolat a Galamusnak ártana a legtöbbet. S persze azt is tudom, hogy a csoporton belül is ellentmondásos a DK megítélése. Én azonban hiszek abban, hogy a DK fontos szerepet játszhat az elkövetkező években, tehet valamit a demokrácia helyreállításáért.”


Mi, többiek, felemás érzésekkel vettük tudomásul a döntést. Egyrészt sajnáljuk, hogy nem olvashatjuk és közölhetjük minden héten Niedermüller Péter okos és fontos írásait. Másrészt tiszteletreméltónak tartjuk, ha valaki mer ekkora váltást csinálni az életében, mert úgy gondolja, hogy az elemzés a mai helyzetben már kevés. Így hát őszintén sok sikert kívántunk Péternek és a pártjának.

Mivel azonban Niedermüller Pétert nem olyan emberként és értelmiségiként ismerjük, akinek a pozíciója határozza meg a gondolkodását és a véleményét, abban a reményben köszöntünk el tőle (és köszöntük meg, hogy egy teljes évig velünk volt), hogy ha ideje engedi, és elemzői mondandója van, ezentúl is ír nekünk. A Galamusnak senki sem „árthat”, csak mi magunk. Mi pedig a jövőben sem fogunk mást és másként írni, mint ahogy eddig tettük: legjobb meggyőződésünk szerint. És szerintünk ezzel Niedermüller Péter is így van.

(Mihancsik Zsófia)

_________________

(Niedermüller Péter eddig megjelent írásai természetesen továbbra is olvashatók)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!