Rangok, ragok és sok egyéb
- Részletek
- CSERNI JÁNOS
- 2008. július 18. péntek, 02:00
- Élet és Irodalom
A Lomnici Zoltánhoz illő búcsú és a sajtó
A Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökének hatéves megbízatása június 26-án lejárt. Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság egy bírói tanácsának elnökéből került hivatalába, így automatikusan visszakerül ebbe a tanácselnöki pozícióba. Ez pénzben kifejezve nagyjából havi 900 ezer forint feletti fizetést jelent az esetleges egyéb juttatásokat leszámítva.
Az OIT májusi ülésén pályázatot írt ki saját hivatala vezetőhelyettesi állására. Egy helyettese már volt ugyan a hivatalvezetőnek, de ez a második helyettesi poszt kétségkívül rendelkezésre állt - nagyjából tíz éve betöltetlenül. Az új pozícióhoz feladatkört is telepítettek a hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosításával: a második helyettes megkapta egy fél (korábbi kettéosztás során önállósult) főosztály és egy teljes akadémiai elnök felügyeletét. Ezzel a Bíróképző Akadémia elnökét (történetesen a Legfelsőbb Bíróság előző elnöke) gyakorlatilag az intézmény gondnokává fokozták le, de ez mellékes. A pályázat beérkezésének határideje június 27-e volt, s július 1-jén gondos mérlegelés után döntöttek is róla.
A sajtóhíradásokból tudjuk, hogy az állásra egyedül Lomnici Zoltán pályázott, meg azt is, hogy nem nevezték ki. Tényként közölte több sajtótermék azt is, hogy ezt az állást Lomnici részére írták ki. A volt elnök maga, különböző médiumoknak adott interjúiban szintén elmondta, hogy neki írták ki a pályázatot, így nem is tehetett mást, pályázott (MTV1, Nap-kelte, 2008. július 3.; MR1, 180 perc, MR1, Krónika, 2008. július 3.)1. A 180 percben vívódásairól is vallott: "kiírták a pályázatot számomra, és én megvártam az utolsó napot, a pályázati határidő végső lejártát, abban reménykedve, hogy mégis valakinek eszébe jut beadni". Mondott még sok mást is, de azokról majd alább.
Az utóbbi időben a bíróságokat érdeklődéssel figyelő magyar sajtó azonban mindebből csupán azt találta hírértékkel bírónak, hogy Lomnici pályázata nem lett sikeres, az egész dolog legszembetűnőbb és legbotrányosabb részét, tudniillik, hogy egy - ráadásul a jogszolgáltatást gyakorló bíróságok igazgatásáért felelős - országos testület a pályázati rendszer lényegével gyökeresen ellentétesen saját vezetője számára ír ki pályázatot, egyúttal közpénzből jól fizető állást kreálva neki, észre sem vették. Már pedig ez jó néhány szempontból is komoly aggályokat vet fel.
A média vonatkozásában őrkutya szerepének hiányát mindenképp.
A bíróságokba vetett állampolgári bizalom további megingatása sem elhanyagolható szempont. Bízhat-e az állampolgár egy olyan bíróságban, amelynek vezetői visszaélnek a pályázati rendszer lehetőségeivel? Bízhat-e akkor, ha éppen egy ilyen tárgyú ügyben fordul bírósághoz, egy számára hátrányos pályázat-elbírálást sérelmezve? Bízhat, mert nem ezek a - "közbírákat" lenéző vezetők ítélkeznek. Bízhat, de nem fog. Igaza volt tehát Fazekas Sándornak (az OIT elnökhelyettese), amikor a IX. Magyar Jogászgyűlésen nemrég azt mondta, hogy "...ma nem ott tartunk, ahol 2007 májusában ..."2. Valóban nem. Ez a mélypont.
(Megjegyzendő, hogy Lomnici állítása szerint a szavazás után néhány órával azzal nyugtatta őt volt helyettese, hogy: "Elnök Úr, Neked ennél sokkal több jár". Az állítást ugyan nem erősítette meg, de úgy tűnik, Fazekas Sándornak megint csak igaza volt.)
Az OIT tekintetében ez az eljárás egyértelművé tette, hogy azok a kritikák, amelyek a bírói előmeneteli rendszer kiszámíthatatlanságára, az uram-bátyám viszonyok meglétére és a vezetés klikkesedésére vonatkoznak, jogosak. Közepesen aktív újságírói munkával fél óra alatt fel lehetne deríteni egyébként azt is, hogy a jelenlegi összetételű OIT fennállásának eddigi öt éve alatt mely tagjai, tagjainak közvetlen munkatársai és rokonai kaptak a testülettől kitüntetéseket. A vezetői kinevezések beltenyészet-jellegének feltárása még ennyi időt sem venne igénybe. Továbbá ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Veszprém Megyei Bíróság és a Fővárosi Bíróság elnöke - ha eltérő stílusban is -, de alig fél éve kérte ki magának a bírósági vezetők nevében, hogy Tisztességes Bírósági Igazgatásért néven új egyesület alakuljon, mert ez a név azt a képtelenséget sugallta számukra, hogy a jelenlegi vezetés nem tisztességes. Most hatéves korszakot jelképező emblematikus figurájuk ismeri be az ellenkezőjét nyíltan, szégyenkezés nélkül: búcsúajándékként névre szóló pályázatot kapott - részben önmagától, hiszen a testület elnöke egyben tagja is, akár szavaz, akár nem. Kapott, mert neki ez jár. Sőt több is, de tőlük csak ez tellett.
Az LB volt elnöke bizonyos jellemvonásairól és nehéz helyzetéről is képet kaphattunk a fentebb felsorolt nyilatkozataiból.
A reménykedőről már volt szó. Kérdés persze, hogy miben reménykedett, ha ő volt a pályázat címzettje. Kérdés az is, hogy valóban reménykedett-e. A Magyar Rádió Krónikáját ugyanis már arról tájékoztatta, hogy: "...csak az volt a probléma, hogy kifejezetten számomra írták ki ezt az állást (nemcsak a pályázatot, hanem magát az állást is! - a szerző). Gyakorlatilag ezért nem is volt pályázó."
A kötelességtudó: "Én nem tehettem mást, hiszen kiírták a pályázatot, beadtam..." - nyilatkozta a Nap-keltének. Úgy hiszem, tehetett volna mást is. Például azt, hogy nem adja be, vagy még a kiírás előtt közli, hogy úgysem fogja megpályázni, tehát fölösleges kiírni.
A figyelmetlen: Az OIT májusi ülésén döntött a pályázat kiírásáról, egyúttal a Hivatal SzMSz-ét is módosították az új állásnak megfelelően. A pályázatról szóló határozatot ugyan nem Lomnici, hanem Fazekas Sándor írta alá, de a testületnek ekkor Lomnici még javában tagja, illetve elnöke volt, s a pályázat valamint az SzMSz-módosítás előkészítésére egyaránt a felügyelete alatt került sor, így nehéz elhinni, hogy mintegy a feje fölött döntöttek sorsáról.
És már el is jutottunk az emberhez, aki a ragokat nem ismeri. A "kiírták" kifejezés következetes használata ugyanis erre utal, hiszen nem mások, hanem a Lomnici Zoltán vezette testület írta ki a pályázatot. Azt nem tartom valószínűtlennek, hogy elhitették vele, hogy támogatni fogják, majd miután lejárt a mandátuma, nem tartották be az ígéretüket, s egy hét alatt még a fényképét is levetették a bíróságok honlapjáról, de a többes szám harmadik személy használata egyebekben nem indokolt.
A logikai problémákkal küszködő: "Tudtam, hogy vita lesz, tudtam, hogy hajszálon fog múlni..." - nyilatkozta a Krónikának. Ezzel a feltevéssel egy apró baj van. Az új állás létesítéséről és a pályázat kiírásáról vita után szavazással döntött a testület. Tegyük fel, hogy az érintett (még így utólag leírni is agyrém!) nem szavazott! Ebben az esetben csak úgy születhetett e két kérdésben pozitív döntés, ha a többség igent mondott, mégpedig annak ismeretében, hogy a pályázat címzettje az elnökük. A beérkezett pályázat elbírálásáról szintén szavaztak. Lomnici ekkor már nem volt az OIT tagja, így ezúttal biztosan nem szavazott. A döntés számára negatív volt, egyébként meg értékelje mindenki saját ízlése szerint. Összegezve, ha a neki szóló kiírást megszavazták, nem volt (nemcsak nagy, de semmilyen) kockázata annak, hogy ténylegesen megválasztják-e, leszámítva persze az emberi tényezőt.
Aki olyan bírósági vezetőkkel van körülvéve, akik nem tartják sokra a bírói munkát: "...úgy értékelték, amikor a pályázatot kiírták, hogy sem a bírói folytatás, tehát a tanácselnöki poszt, ami egyébként a legmagasabb bírói rang ... nem megfelelő megoldás (mármint az elnöksége lejártát követő beosztására - a szerző)" - mondta a 180 percnek. Elgondolkodtató, hogy vajon milyen kép él az OIT-tagságig eljutott bírósági vezetők fejében (vagy ha Lomnici hivatkozása mégsem lenne igaz, akkor csak az övében) kollégáik munkájáról, ha egy igazgatási vezetői tisztség megszűnése után lealacsonyítónak tartják a bírói munkát. A jelenség ugyanakkor nem egyedülálló: emlékezetes a Fővárosi Bíróság elnökének az egyik országos napilapban megjelent nyilatkozata, amelyben a "csak bíró" kifejezést használta, de bíróként is gyakran találkozunk olyan esettel, amikor valamely igazgatási (nem szakmai) vezető úgy beszél több évtizedes gyakorlattal rendelkező kiváló bíróval, mint a kapcaronggyal. Más kérdés, hogy ez a bírói kar felelőssége is: a jogszabály lehetőséget ad azon vezetők menesztésének bírák általi kezdeményezésére, akikkel elégedetlenek, s a jövőre esedékes OIT-választáson akár az egész jelenlegi garnitúrát is lecserélhetnék.
Amikor a Nap-keltének az "egy miniszterelnöki rangban lévő elnök" további életéről beszél, kiderül Lomniciról az is, hogy nem érti, a miniszterelnöki rang nem személyének, hanem a bíróságok mint önálló hatalmi ág mindenkori első számú vezetőjének, tehát a tisztségnek szól.
Az exelnök megosztotta velünk a televízióban az egyetemi oktatókkal (beleértve nyilván professzorainkat is) kapcsolatos lesújtó véleményét is. A műsorvezető azon felvetésére, miszerint: "Eddig az eddigi elnökök szépen visszavonultak az Alkotmánybíróság éléről, némelyik köztársasági elnök lett, némelyik nem.", Lomnici rámutatott a helyzet sajnálatos részére: "Hát igen, de a jelenlegi köztársasági elnök úr is több éven keresztül egyetemen oktatott." Nos, ezzel a megállapítással minimum két probléma van. Egyrészt Sólyom László alatt az Alkotmánybíróság fénykorát élte, míg ugyanez a Lomnici vezette bírósági igazgatásról, sőt a bírósági szervezetről sem mondható el. Másrészt, ha egy volt főméltóság az értelmiségi lét csúcsáról, a függetlenül gondolkodó egyetemi oktatói hivatásról mint egy állami főtisztviselőhöz nem méltó dologról beszél, akkor felmerül, hogy valóban "a fejlett Nyugathoz, a kulturált Európához" tartozunk-e, ahogy erre a leköszönt főbíró utalt ugyanebben az interjúban. Egyébként, ha igazán odatartoznánk, akkor egy ilyen kijelentés után az egész magyar egyetemi tanári karnak nyilatkozatban kellene tudatnia Lomnicival felháborodását. Persze, nem tartozunk oda, így az exelnök több egyetem oktatói gárdáját fogja "erősíteni" a jövőben szintúgy, mint ma.
De nem csak az értelmiség reakcióját hiányolom. A magyar politikai pártok a bíróságok igazgatási ügyeit belügyeknek tekintik, és becsukott szemmel, valamint füllel, de leginkább szájjal veszik tudomásul a legnyilvánvalóbb visszásságokat is. Teszik ezt abban a téves tudatban, hogy ellenkező esetben a bírói függetlenség sérülne. Ez azonban komoly tévedés. A bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bírónak az irányadó jogszabályok szerint kell elbírálnia az elé kerülő ügyeket, nem utasítható és nem befolyásolható. Ezzel szemben a bírói szervezet egésze nem lehet független. A bíróságoknak az alkotmányban rögzített feladataikat el kell látniuk, ehhez számukra az igazgatási vezetőiknek, s legfőképpen az OIT-nak a feltételeket meg kell teremteni, az egész szervezetet pedig a kormánynak és az Országgyűlésnek kell olyan helyzetbe hoznia, hogy a feladatai ellátására képes legyen. Ebből következik, hogy ha e szereplők tudomást szereznek arról, hogy az OIT közpénzen állást kreál és személyre szóló pályázatot ír ki az akkor még hivatalban lévő elnökének, akkor azt nem csupán szóvá kell tenniük, de hathatós jogalkotási lépésekkel ki kell küszöbölniük az ilyen esetek megismétlésének lehetőségét. Ugyanez a helyzet, ha azzal szembesülnek, hogy a Tanács az egyik legfontosabb törvényi feladatát nem teljesíti: nevezetesen, hogy még a fennállásának tizedik évében is vannak olyan bíróságok, amelyek leterheltsége tízszeres különbséget mutat, tehát az egyenlő munkateher biztosítása, ezáltal az állampolgárok jogainak azonos színvonalon történő érvényesítése nem valósult meg. Végső soron el lehet jutni odáig is, hogy szükség van-e egyáltalán egy ilyen testületre.
Idetartozó adalék: az OIT nemrég határozatban3 kérte fel a nehéz helyzetben lévő bíróságok elnökeit és rajtuk keresztül bíráit, hogy tegyenek megoldási javaslatokat az ügyhátralék feldolgozására, ami ugye egyenértékű azzal, hogy elismerte képtelenségét a probléma megoldására. Ez önmagában helyénvaló, csak éppen egy fontos lépés kimaradt: a beismerés után testületileg le kellett volna mondaniuk, és a bírákra bízni egy olyan összetételű OIT felállítását, amely képes a szükséges intézkedések megtételére. A döntésnek - el kell ismerni - némi (tragi)komikus csengése is van: a megyei elnökök megszólítása arra utal, feltételezik, hogy rendelkeznek valamilyen megoldási javaslattal, csak felhívás nélkül nem mondják meg. Az egyik érintett bíróság elnöke az OIT tagja és a hivatalt a másik ilyen bíróság volt elnöke vezeti. Kétségbeejtő.
Végül egy - tudathasadt - mondat erejéig visszatérve az eredeti mondandóra, Lomnici méltó távozására. A Krónikában azt nyilatkozta, magáncéghez nem megy dolgozni, mert az ilyen lépést etikailag elfogadhatatlannak tartja, hiszen bíróként több olyan információhoz jut hozzá, "ami indokolatlan versenyelőnyt jelenthet". Akárcsak a személyre szabott pályázat. Főként, ha a kiíró szervezet első embere a pályázó.4
Azt már tudjuk, hogy Lomnici hová (nem)került, de megválaszolatlan kérdések még így is szép számmal maradtak. Közülük kettő: hol van ilyenkor a máskor oly aktív Bírói Etikai Tanács és az értelmes kérdéseket feltevő magyar sajtó?
1 Forrás: az OIT Hivatalának sajtószemléje
2 A bírósági reform tíz éve (Forrás: a Fővárosi Bíróság intranetes oldala; elhangzott 2008. május 13-án)
3 144/2008. (VI. 9.) OIT-határozat
4 Ugyancsak visszás helyzetet szül, hogy alkalmas belső jelölt hiányában a köztársasági elnök a jelenlegi törvényi szabályozás mellett csak akkor tud külső személyt jelölni az LB-elnöki posztra, ha előbb sikerül valahová bíróvá kineveztetnie (bírósági vezető a törvény szerint csak bíró lehet). A probléma egyszerű (bár kétharmados) jogszabály-változtatással megoldható lenne, de úgy tűnik, a parlamenti pártoknak a tiszta út biztosítása valamiért nem érdekük. Rossz hivatkozás, hogy ezzel a bírói önigazgatást kívánják erősíteni, hiszen a mostani törvény jól láthatóan könnyen kijátszható.
Megjelenés helye: Élet és Irodalom, 2008. július 18.
