rss      tw      fb
Keres

Egyiptom - Elkobozzák a Muzulmán Testvériség vezetőinek vagyonát

Elkobozzák a Muzulmán Testvériség betiltott iszlamista szervezet több mint ötszáz vezetőjének vagyonát Egyiptomban - közölte kedden az egyiptomi igazságügy-minisztérium egyik magas rangú tisztségviselője.

Ferenc pápa az új évre befogadást és szolidaritást sürgetett

Róma városának problémáiról és ezzel egy időben a római egyházról is beszélt évzáró homíliájában Ferenc pápa kedd délután a Szent Péter-bazilikában általa vezetett vesperáson.

Dél-Szudán - A közvetítők szerint megállapodtak a tűzszünetben, Machar cáfol

A dél-szudáni kormány és a Riek Machar volt alelnökhöz hű lázadók megállapodtak a tűzszünetben - közölte a dél-szudáni konfliktusban közvetítő, hat kelet-afrikai országot tömörítő IGAD regionális szervezet kedden, Machar azonban az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta a fegyvernyugvás hírét.

Számítógéppel rekonstruálják a Stasi összetépett iratait

Számítógéppel rekonstruálják az egykori NDK titkosszolgálatának, a Stasinak az összetépett iratait. A több millió papírszeletke összeillesztése évekig tartott - tudósított a dpa német hírügynökség.

Nagy sikere van az új katalán lottónak

A vártnál nagyobb sikere van az új katalán lottónak, jelezve az északspanyol autonóm régió függetlenségi törekvéseinek erősödését.

Szíria - OSDH: Több mint 130 ezer halottja van a konfliktusnak

Több mint 130 ezer ember halt meg a szíriai rendszer és a lázadók közötti fegyveres konfliktusban 2011 márciusa óta, főként mindkét oldalon álló harcosok - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet.

Rapszódiát írt egy német zeneszerző az NSA-ról

Rapszódiát írt az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségről (NSA) Thomas Bierling karlsruhei zeneszerző, aki már a német alaptörvényt is megzenésítette.

Évenkénti CT-vizsgálatot ajánlanak az egykori és jelenlegi erős dohányosoknak

Minden évben alacsony dózisú komputertomográfiás vizsgálatnak (CT) kellene alávetni az erős dohányosokat és azokat is, akik már leszoktak a kemény cigarettázásról - fogalmazott irányelveiben az Egyesült Államok betegségmegelőzéssel foglalkozó munkacsoportja (U.S. Preventive Services Task Force, USPSTF).

Szíria - Rakéta csapódott egy buszba, halottak

A szíriai légierő újabb légicsapásokat mért kedden Aleppóra, egy buszba csapódott rakéta robbanása legalább tíz embert ölt meg - jelentette egy ellenzéki szervezet.

Bírósági úton védekezik a CEZ a bolgár áramárcsökkentés ellen

Bírósági úton fog védekezni a bolgár energiaszabályozó hivatalnak az áram árát csökkentő döntése ellen a Cseh Energetikai Művek (CEZ) - közölte Barbora Púlpánová, a CEZ szóvivője kedden Prágában.

Szamoán és Kiribatiban már 2014 van

Szamoa és Kiribati csendes-óceáni szigetországokban már megkezdődött az új év. Szamoa még csak harmadszor van a világ első újévköszöntői között, mivel 2011-ben került át a dátumválasztó vonal másik oldalára.

A századik kisbabát tették be gyermekmentő inkubátorba Csehországban

Egy újszülött kislányt helyeztek be egy pardubicei gyermekmentő inkubátorba szilveszter hajnalban, ezzel már a századik kisbabát sikerült megmenteni így Csehországban, az inkubátorhálózat kiépítésének 2005-ös kezdete óta.