rss      tw      fb
Keres

Áramszünetek Buenos Airesben a kánikulában

Több mint négy évtizede a legsúlyosabb kánikula tombol az argentin fővárosban, Buenos Airesben két hete 30 és 40 Celsius-fok között mozog a hőmérséklet, és a csúcsra járatott klímaberendezések miatt gyakori az áramszünet.

Másfél évtizedes csúcsponton a szegénység Olaszországban

Legalább tizenhat éves rekordot döntött a szegénységben élők száma a hét évtizede legsúlyosabb gazdasági visszaesésével küzdő Olaszországban a statisztikai hivatal (ISTAT) hétfőn kiadott jelentése szerint.

Ukrajnai tüntetések - Klicsko azért politizál, hogy leállítsa a „játékszabályok nélküli küzdelmet"

Vitalij Klicsko volt ökölvívó, a világon az egyik legismertebb ukrán azért küzd a kijevi barikádokon Viktor Janukovics elnök ellen, hogy véget vessen az ukrajnai „játékszabályok nélküli küzdelemnek” - ezt a sportolóból lett politikus hétfőn mondta az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban.

Volgográdi merényletek - A NOB elítéli a robbantásos merényleteket

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke hétfőn elítélte a vasárnap és hétfőn Volgográdban elkövetett robbantásos merényleteket. Thomas Bach hangsúlyozta ugyanakkor, hogy garantálni fogják a szocsi téli olimpiai játékok biztonságát.

A nyugat-európai tőzsdék gyengén teljesítettek

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn halvány teljesítményt nyújtottak, de az egy évvel korábbihoz képest így is óriási az előretörés.

Összecsapások voltak Kongó két városában

Összecsapások voltak hétfőn a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában és második legnagyobb városában egy helyi „próféta” hívei és a hadsereg között, s mintegy negyvenen életüket vesztették, mielőtt helyreállt a rend.

Változik az egyiptomi politikai átmenet menetrendje kormányzati források szerint

Egyiptomban a korábbi tervekkel ellentétben várhatóan a parlamenti választásokat megelőzően tartják meg az elnökválasztást a jövő év elején, így egyes találgatások szerint a hadsereg vezérkari főnöke, Abdel-Fattah esz-Szíszi tábornok áprilisra formálisan is hatalomra kerülhet - jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva a Reuters hírügynökség hétfőn.

Január 1-jén Görögország veszi át az uniós elnökséget

Jelentős változások veszik kezdetüket 2014 első felében az Európai Unióban. Január 1-jén Görögország veszi át a szakminiszterek tanácsának soros elnökségét, Lettország bevezeti az eurót, Románia és Bulgária polgárai pedig elvileg korlátozás nélkül vállalhatnak majd munkát az unió összes tagállamában.

Óriástelevíziót dobott piacra a Samsung

2013. december 30., hétfő (MTI/AP) - Mintegy 2,8 méter átmérőjű, ultranagy felbontású televíziót (U-HD TV) dobott piacra a Samsung cég: az óriáskészüléket 152 ezer dollárnak (32,2 millió forint) megfelelő összegért kínálják Dél-Koreában.

Tőzsde - Vegyes nyitás New Yorkban

A három vezető indexből kettő emelkedett, egy csökkent hétfőn közvetlenül a kereskedés megnyitása után a New York-i értéktőzsdén.

Az új év köszöntésére készül a világ

A Csendes-óceánban fekvő Kiribati sziget 8 ezer lakója ünnepelheti elsőként a világon az új évet, közép-európai idő szerint már kedden délelőtt 10 órakor.

Sztrájk miatt megbénult a kambodzsai textilipar

Tömeges munkabeszüntetés miatt megbénult a kambodzsai textilipar - közölte hétfőn az ágazatban dolgozók szakszervezete.

Kihívásokkal teli év vár Kínára 2014-ben

További, fokozatos reformokat, óvatos egyensúlyozást várnak az elemzők 2014-ben a kínai gazdaságban, ahol számos kihívást kell egyszerre kezelniük a döntéshozóknak.