Fleck Zoltán
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
Jogszociológia Tanszék
Nős, 4 gyermek apja, jogász és szociológus végzettséggel rendelkező kutató, oktató a jogszociológia iránt érdeklődik, kutatási témái a jogrendszer fontos feszültségpontjait elemzik: a jogalkalmazó intézményeket, a jogászi hivatást, a jogi kultúrát és a normák társadalmi érvényesülésének kérdéseit. Néhány évnyi kutatóintézeti munka után 1994-től a jogászképzés legfontosabb helyén az ELTE Állam- és Jogtudományi karán oktat.
Eddig öt önálló monográfia, számos egyéb publikáció fűződik a nevéhez. 2008-ban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztertől Emberi Jogokért Emlékplakettet, 2009-ben Szabad Sajtó Díjat kapott.
Korábbi/máshol megjelent írások:
- Részletek
-
FLECK ZOLTÁN
-
2009. november 10. kedd, 13:30
-
Élet és Irodalom
„Gyenge civil társadalom mellett az alapjogok értelmezésében is megjelenő intézményi bizonytalanságok különösen veszélyes elegyet képeznek: a magát gyengítő jogállam képes társadalmi támogatást szerezni egy olyan berendezkedéshez, amely Európa perifériájáról ismét hosszú időre képtelen lesz elmozdulni.”
- Részletek
-
FLECK ZOLTÁN
-
2009. november 10. kedd, 13:28
-
HVG
„Miközben a bírói hatalom és a kormányzat viszonyát 12 évvel ezelőtt teljesen átírták, érthető okokból kivéve a bíróságokkal kapcsolatos igazgatási eszközöket a kormányzat kezéből, egyáltalán nem ügyeltek a belső hatalmi korlátokra és ellenőrzési formákra. Mert azt a törvényt ténylegesen egy megyei elnökökből álló kodifikációs bizottság készítette.”
- Részletek
-
FLECK ZOLTÁN
-
2009. november 10. kedd, 13:24
-
Mozgó Világ
„Nem arról van szó, hogy a társadalom éretlensége akadályozza a fejlett demokratikus és jogállami intézmények megfelelő működését, hanem hogy legfontosabb intézményeink működési alapjai át vannak itatva azokkal a káros reflexekkel, amelyek egyre inkább eltávolítják a modern alkotmányos jogállam mintáitól.”
- Részletek
-
FLECK ZOLTÁN
-
2009. november 10. kedd, 13:22
-
Magyar Narancs
„Az elmúlt években óriási energiával folyt a bíróságok PR-jának előállítása, abból kiindulva, hogy a közbizalmat koszorúzásokkal, reprezentációval, nyilatkozatokkal, faliújsággal, középiskolás versennyel és szappanoperák forgatókönyveivel (nem viccelek!) lehet létrehozni.”
- Részletek
-
FLECK ZOLTÁN
-
2009. november 10. kedd, 13:19
-
Élet és Irodalom
„Egy 2005. márciusi adat szerint büntető ügyszakban helyi bíróságok előtt a két éven túli ügyek aránya tizenegy százalék körüli, de Komárom-Esztergom megyében például húsz százalék feletti. Az OIT megalakulása óta mindig ugyanaz történik ebben a kérdésben: szépen kérik az elnököket, hogy kísérjék figyelemmel ezt a jelenséget, ebben kimerül igazgatási tevékenységük ellenőrzése. Viszont a rosszul teljesítő megyék általában sikeresen lobbiznak többletforrásokért.”
- Részletek
-
FLECK ZOLTÁN
-
2009. november 10. kedd, 13:15
-
Élet és Irodalom
„Ily módon azonosítva vagyunk, le van rántva rólunk a lepel. Minden kritika öncélú vagy partikuláris érdekeket szolgál, a hatályos szabályok által biztosított hatalom háborítatlansága viszont vitán felül, a köz érdekében tevékenykedik magas színvonalon.”
- Részletek
-
FLECK ZOLTÁN
-
2009. november 10. kedd, 13:13
-
Élet és Irodalom
„Ma csak az bízhat feltétlenül az intézmények stabilizáló erejében, aki nem látja őket belülről. Minden bizonytalanság, félelem, ellenállás, lustaság, szabadságtagadás, konformitás, intolerancia, az autonómiák kezelésére való képtelenség annyiban hatja át jogállami, gazdasági, oktatási és egyéb intézményeinket, amennyire a társadalom egészét. Mitől lennének mások? Az értelmiségi foglalkozások hivatástudatától, az írástudók felelősségétől? Könnyelmű feltételezés.”