rss      tw      fb
Keres

Rálőttek a rendőrökre az észt turistákat elrablói

A rendőrség azonosította azokat a személyeket, akik múlt héten elraboltak hét észt turistát a kelet-libanoni Bekaa-völgyben és akciót indított felkutatásukra - közölte kedden egy biztonsági illetékes.

EU-biztos: Szerbiának föl kell gyorsítania a reformokat

Szerbiának föl kell gyorsítania a reformokat, ha még idén el akarja nyerni a hivatalos EU-tagjelölti státust - jelentette ki kedden Belgrádban Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítési biztosa.

Japán - Újabb erős utórengés rázta meg Honsú szigetét

A Richter-skála szerint 6,4-es erősségű, helyi idő szerint este 8 óra előtt néhány perccel bekövetkezett földmozgás Tokióban is kilendítette a magasabb épületeket.

Jaroslaw Kaczynski ellen nyomoz a lengyel ügyészség

Megkezdheti a nyomozást Jaroslaw Kaczynksi ellen a lengyel ügyészség: az eljáráshoz az ad alapot, hogy a konzervatív ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, s egyben parlamenti képviselője hétfőn lemondott mentelmi jogáról.

Szíria - Lemondott a kormány, az államfő elfogadta

Az "arab tavasz" szele Szíriát is elérte, a damaszkuszi kormány több hete tiltakozó megmozdulásokkal szembesül, amelyeket a biztonsági erők eddig könyörtelenül elfojtottak. Ezek voltak a legnagyobb szabású tüntetések azóta, hogy Bassár el-Aszad 2000-ben átvette az elnöki tisztséget az abban az évben elhunyt apjától, az arab országot 1970 óta irányító Háfez Asszadtól.

Vegyes tőzsdenyitás New Yorkban

Csekély mértékű változással, vegyesen alakuló indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapír piacokon.

Moszkva és Chisinau egyetért a Dnyeszteren túli terület kérdésében

Moszkva és Chisinau egyetért a Dnyeszteren túli terület kérdésében: eszerint a területnek különleges státussal az egységes Moldovai Köztársaság részének kell maradnia - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában a moldovai kollégájával, Iurie Leancával folytatott megbeszélés után.

Csökkentek az amerikai családiház-árak januárban

Csökkentek az amerikai családiház-árak januárban az előző hónaphoz képest, 2003 nyara óta legalacsonyabb szintre kerültek - derült ki a kedden ismertetett S&P/Case-Shiller lakásárindexből.

A német infláció 2,1 százalék éves szinten márciusban

Németországban 2,1 százalék volt a márciusi éves szintű infláció, nem változott februárhoz képest - a német szövetségi statisztikai hivatal kedden ismertetett nem végleges adata szerint.

A szerb kormány ajánlatának javítását várja a Telekom Austriától

A szerb kormány kedden ajánlatának javítására kérte a Telekom Austriát, miután úgy látja, hogy a Telekom Srbija 51 százalékára adott osztrák ajánlat elégtelen, pénzügyi része nem felel meg a kiírásban rögzített feltételeknek. A Telekom Austriának 15 napja van, hogy ajánlatát a versenypályázat feltételeihez igazítsa.

Líbia - Svédország csatlakozik a líbiai repüléstilalom betartatásához

Svédország azt tervezi, hogy a NATO felkérése nyomán legfeljebb nyolc vadászgéppel csatlakozik az ENSZ által elrendelt líbiai repüléstilalmi övezet ellenőrzéséhez - jelentette be a svéd miniszterelnök kedden Stockholmban.

Líbia - Rogozin: az ENSZ-felhatalmazás csak a fegyverembargó betartatására és a polgári lakosok védelmére szól

A Líbiával kapcsolatos ENSZ-felhatalmazás csak a fegyverembargó betartatására és a polgári lakosok védelmére szól - hangsúlyozta pénteken újságírók előtt Brüsszelben Dmitrij Rogozin orosz NATO-nagykövet, miután megbeszélést folytatott az atlanti szövetség tagországainak a NATO-hoz akkreditált nagyköveteivel.

Japán - a Lenovo táblagépét is veszélyeztetheti az alkatrészhiány

Megérzi a Japánban bekövetkezett rettenetes földrengés hatásait a kínai Lenovo is: a piaci részesedése alapján a világ negyedik legnagyobb számítógépgyártója hétfőn bemutatott táblagépének a gyártását is érintheti a Japánban gyártott memóriaáramkörök szállításának akadozása.

Az OECD-országokban 2008 októbere óta legmagasabb infláció

Az OECD 33 országában 2008 októbere óta legmagasabb szintre nőtt az éves szintű infláció februárban, elsősorban az energia- és élelmiszerárak emelkedése miatt - közölte a párizsi székhelyű szervezet kedden.

Líbiai hajókra nyitottak tüzet amerikai repülőgépek

Hétfő éjjel három líbiai hajó - köztük a parti őrség egyik vízi járműve - megtámadott egy kereskedelmi hajót a Tripolitól 200 kilométerre keletre található Miszráta kikötőjében.

Krétára is kiterjesztette munkáját a Frontex

A Földközi-tenger térségét elárasztó új menekülthullám miatt a Görögországhoz tartozó Kréta partjaihoz is kivezényelték az európai határőrizeti ügynökség (Frontex) egységeit.

Az audiovizuális médiairányelv ügyében fordult Brüsszel 16 uniós tagállamhoz

Levélben kért tájékoztatást az Európai Bizottság 16 uniós tagállamtól arról, miképpen ültették át saját nemzeti jogrendszerükbe az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló EU-irányelvet - jelentette be kedden az uniós végrehajtó testület.

Eladják a lengyel PKO BP bank legalább 10 százalékát

A legnagyobb lengyel bank, a PKO BP részvényeinek legalább 10 százalékát értékesíti szeptemberben a lengyel kincstár az idei ötmilliárd dolláros privatizációs bevételi terv keretében.

Ouattara kezére került három város Elefántcsontparton

Három várost foglaltak el offenzívájuk során a tavalyi elnökválasztás győzteséhez, Alassane Ouattarához hű erők Elefántcsontparton - mondták helyi lakosok kedden.

Mumbai merénylet - Pakisztán beenged indiai nyomozókat

Pakisztán hozzájárul, hogy indiai nyomozócsoport utazzon Pakisztánba, és ott adatokat gyűjtsön a 2008-as mumbai (Bombay) terrortámadással kapcsolatban - derült ki kedden, a két szomszédos atomhatalom belügyminisztériumi államtitkárainak kétnapos újdelhi megbeszélése után.