rss      tw      fb
Keres

 

Lánczos Veráról

Írások, elemzések:

 

Nyugi

„Így beszél, tegezve, a Gépnarancson… egy Zsebesi Zsolt nevű szerző Mihancsik Zsófiának, miután elolvasta legutóbbi írását a Galamusban: ’hányingert kapok a szövegedtől’. És valóban nevezhető okádásnak is az a szózuhatag, amelyet ez után az olvasóra zúdít.”

A korrektség érdekében

„Van-e még olyan, hogy újságírói etika? Vajon mi értelme van annak, hogy olyan politikusok között (Bokrostól Kunhalmin át Gyurcsányig), akik láthatóan felelősen gondolkoznak, mesterségesen feszültséget keltsenek, ellentétet szítsanak?”

Ki van veled, Budapest?

„…ebben a városban van leginkább esélye annak, hogy a kétharmados arroganciának elsőként határt szabhassanak, mert itt összességében ma is több szavazója van az ellenzéknek, mint az országot prédának tekintő új állampártnak.”

Mi lesz veled Budapest?

„Ha ennek a hibának következményei lesznek, a tanulságot külön, személy szerint neki is le kell vonnia. Lehet, hogy ez a tanulság a visszalépését jelenti.”

Civil kurázsi

„…nem állt a társadalom nagy többsége szolidárisan egyetlen társadalmi csoport mellé sem, amelynek alapvető jogait durván sértette a jelenlegi rezsim. És most is tétlen sajnálkozással szemléljük a civilek vegzálását. Ennek nincs köze a politikai pártokhoz, ez rólunk szól.”

Hitelesség?

„Nem gondolom, hogy ez a mondat engedmény a rasszistáknak, csak azért, mert hasonlít egy másik mondatra, amely miatt szimbólum lett Pásztor.”

A Pásztor-ügy, ellenfényben

„…lehet legitim álláspont az, amely szerint egy ilyen közszereplés egy életre kiír valakit a politikából, de lehet legitim álláspont az esély biztosítása is. Ahhoz viszont nincs jogalapja senkinek, hogy megkérdőjelezze azok döntésének a jóhiszeműségét, akikre a döntés vonatkozik.”

Itt a piros, hol a piros? – avagy a Fidesz és a reklámadó

„…a reklámadóval még inkább függési rendszerbe akarják kényszeríteni a médiumokat. Vagy behódolnak, hajlandók félni, és azt lesni, hogy az állami reklámok vagy újabb ’büntetések’ kiosztásánál kellő kegyben részesülnek-e, vagy… nem tudják biztosítani a működési feltételeiket.”

A mi hátországunk

„Aki győz, lehet immorális és gátlástalan, úgyis az lakol majd mindezért, aki veszít. A legnagyobb bűn gyengébbnek bizonyulni, s azok bocsátják meg a legkevésbé a gyengeséget, akik maguk is elősegítették.”

Mi volt a vereség valódi oka?

„A kormányváltó összefogás szereplői… konszenzusukkal mégis inkább képesek voltak a demokrácia iránti elkötelezettségről tanúbizonyságot tenni, mint az a közeg, amely láthatóan még mindig nem érti, mi volt a tét.”

És nem ég közben az arcuk!

„Ha Rui Tavares újra vizsgálódna, büszkén mutogatnák neki a Kúria-döntéseket, felháborodottan bizonygatnák, hogy Magyarország igenis jogállam... a háttérben meg tovább folytatnák kisded játékaikat cinikusan, immorálisan.”

A hazugság szabadsága

„Szó sincs békéről, folyamatos harctól zeng az ország, amelyet elsősorban a saját polgáraik ellen vívnak. Csak békemenetük van béke helyett, amely militánsan segít áthazudni a valóságot: most éppen a választás tisztességéért fognak masírozni. Vajon kivel szemben?”