rss      tw      fb
Keres

Vendégszerzőink írásai

Parlamenti napló a választási törvény vitájáról – II. rész

Lendvai Ildikó


Az Országgyűlés plenáris ülése - MTI/Soós Lajos

„A vitát nyilvánvalóan érdektelenségbe akarták fullasztani. Az éjszakai időzítés mellett ennek az is eszköze volt, hogy egyetlen, a sajtó érdeklődését felkeltő fajsúlyos kormánypárti képviselő sem jelent meg.”

Fosztóképző nélkül

Gadó Gábor


Deconstruction – flickr/cliff

„…az elmúlt két évben kihirdetett törvények kidolgozására koherens (ha nem is feltétlenül publikus) stratégia alapján került sor. A cél a közjogi berendezkedés hatalmi ellensúlyainak kiiktatása és az üzleti szféra meghatározó pozíciói feletti irányítás átvétele volt.”

A birkák dala – Nyolcadik rész: Ópusztaszertől a Szabad Sajtó útig

Bitó László


Frightful silhouettes – flickr/ilja

„Aztán bele is gabalyodik a mondatba, amit egy hozzábiggyesztett kétszavas magyarázattal próbál korrigálni. Ez is valami hasadtságot jelezhet, a saját gondolatai és a felolvasandó szöveg közti dichotómiát.”

Elveszett szabadság – Személyes történelem – II.

Demszky Gábor


A turul – flikcr/khaosz

„A Fidesz védelmét élvező turulszobor a törvénysértő hatalom szimbóluma. Ennek a törvénysértésnek a védelmében fogott össze a Fidesz a szélsőjobbal, semmibe véve a Fővárosi Közgyűlés és a Magyar Köztársaság hatóságainak állásfoglalását.”

Ha a bajaink elől a függőségekbe menekülünk

Kelemen László interjúja Máté Gáborral


Dazed and confused – flickr/Pierre Pouliquin

„Ha összehasonlítom a pálinkát a marihuánával, hogy miként hat a májra, a szívre, az egész szervezetre és az ember lelkialkatára, akkor nem lehet egy lapon említeni a kettőt, mert a pálinka sokkal károsabb és veszélyesebb.” 

A kábítás trükkje

Sándor Zsuzsa


Dazed and confused – flickr/Pierre Pouliquin

„Miért ne nyithatná ki végre a száját az a bíró, aki évtizedekig hallgatásra volt kötelezve? Hiszen többé már nem ítélkezik! Döntéseit már nem befolyásolhatja politikai szimpátiája, vagy ellenszenve!... Ja, hogy akkor nem tetszenek fizetni?”

Vérgőzös fejek

Lángh Júlia


Daemon is in details? – flickr/gmacorig

„…azért észnél legyünk, közben a 21. századba értünk, és az emberiség folyamatos szellemi fejlődésében talán a háborúskodást most már rábízhatnánk a virtuális világra, a megoldásokat pedig a hozzáértőkre, nem kell ősi és hősi vérünkkel itatnunk a szálláshely földjét.”

Még egyszer a siófoki ítéletről

Sándor Zsuzsa


Incze Mózes: Horthy Miklós kora – az Alaptörvény Asztala mellé készített „történelmi festménysorozat” egyik darabja

„Bíró már nem vagyok, kirekesztettek a ’nemzeti együttműködésből’, így tehát nyugodtan politizálhatok, kritizálhatok. Ám amíg a pulpituson ültem, soha nem jutott és nem is juthatott volna eszembe.”

Titkosszolgálatok

Lángh Júlia


A Waltenberg című könyv és asszociációi

„…ugyanígy a személyes kapcsolatok, bevallott és be nem vallott viszonyok és összefonódások dönthetnek baráti asztal körül embermilliók sorsáról.”

A birkák dala – hetedik rész: A bárányok hallgatnak

Bitó László


The Silence Of The Lambs – flickr/belpo

„A kormány politikája azonban 2002 és 2010 között nem valami vákuumban alakult ki, hanem egy talán világviszonylatban is számottevő, kiemelkedően destruktív, szemérmetlenül gátlástalan és hazug, az ország érdekeit semmibe vevő ellenzék folyamatos ostroma alatt.”

Egy populista történelmi portréja

Kende Péter


„A választási kampány vége felé Orbán egy kétszemélyes televíziós vitában kényszerül megütközni Gyurcsánnyal, aki intellektuálisan lesöpri őt az asztalról. Orbán hosszú éveken át nem fogja tudni ezt a vereséget feldolgozni.” 

Hazugságok hálójában

Endrődi Gábor


The Crazy House – flickr/upyernoz

„…lassan már vitatkozni se vitatkozik velünk senki; ha az ápolt úgy gondolja, hogy téveszméit, esetleg úttörő tranzakciós adóját egész Európa másolni fogja, ám tegye – amíg csak önmagára veszélyes, nem kell közbeavatkozni.”

A birkák dala – Ötödik rész: A másik oldalról is nézve

Bitó László


Emperor – flickr/olduser

„Marika néni fél, hogy ez talán eretnekségnek számít, de még a litánia alatt is egyre inkább az oly sok ember által meg nem értett, szidalmazott, a szocik gonoszsága által megfeszített Viktort, nem pedig Jézus szent testét látta Mária ölében.”