rss      tw      fb
Keres

Indul a választásokon a mianmari ellenzék

MTI 2011. december 23., péntek 15:37

Felvették a mianmari pártok jegyzékébe, így formálisan is elismert politikai erővé vált a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji vezette ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért.

A párt a legjelentősebb ellenzéki formáció a délkelet-ázsiai országban. Szóvivőjének tájékoztatása szerint az összes üres parlamenti székért indulni fognak a közeljövőben megrendezendő időközi választásokon. Mint mondta, Szú Kji hamarosan azt is bejelenti, hogy pontosan melyik körzetben méreti meg magát. Az időközi választások pontos időpontja egyelőre nem ismert, a mianmari választási bizottság vezetője szerint a voksolás kiírására hamarosan sor kerül.

A Nemzeti Ligát legutóbb tavaly tiltotta be az ország vezetése, miután az a választási rendszer visszásságaival szembeni tiltakozásul bojkottálta a húsz év után először megrendezett parlamenti választásokat. A párt azért maradt távol a voksolástól, mert az szerintük nem volt szabad és tisztességes, a látszatdemokrácia célja pedig csupán az országot korábban vezető katonai junta hatalmának tisztára mosása volt. A politikai formáció 1990-es, utólag eltörölt választási győzelme óta kisebb-nagyobb megszakításokkal illegalitásban működött.

Szú Kji múlt hónapban térhetett vissza a közéletbe, miután a kormány számos reformintézkedést vezetett be a személyi és politikai szabadságjogok és a sajtószabadság kiterjesztésére. Korábban több mint másfél évtizedet töltött házi őrizetben a katonai kormányzattal szembeni fellépése miatt.

Elemzők szerint a párt legalizálása növelheti a jelenlegi kormány bel- és külföldi legitimitását és elfogadottságát. A civil kormány nagyrészt volt tábornokokból, tisztekből és technokratákból áll, a parlamenti mandátumok egynegyede előre fent volt tartva a junta jelöltjeinek, a helyek kétharmadát pedig a katonai vezetőség által irányított két szövetséges csoport foglalta el.