A fundamentalizmus vaksága
- Részletek
- Niedermüller Péter
- 2012. február 23. csütörtök, 05:17
Február 15-én jelent meg Elek Istvánnak, az LMP politikai tanácsadójának szenvedélyes hangú írása a Népszabadságban Demokráciaromboló vagy gyógyító erő az LMP? címmel. Írásában a jeles szerző védelmébe veszi az LMP-nek a Jobbikhoz való viszonyát. Úgy véli, nincs ezzel a viszonnyal semmi baj. A problémát sokkal inkább a balliberális oldal „ingerült leckéztetése”, „hagyományos balliberális intranzigencia”, „a demokratikus közvéleményhez apelláló, feljelentésszámba menő tudósítások” jelentik. Elek nem érti, mi a baj azzal, hogy az LMP „az üléstermen kívül is szóba áll a Jobbik politikusaival? Hogy képviselője a demokrácia minőségét javító közös indítványt ad be a Jobbik képviselőjével?”. Majd cikke vége felé hozzáteszi „…magát a pártot (a Jobbikot, teszem hozzá én magyarázólag) mégsem helyes fasisztának, nácinak és fajgyűlölőnek nevezni. … a Jobbik a még tolerálható szélsőjobboldal képviselője.”
Egy nappal később, február 16-án a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete rendezvényén Pintér Sándor belügyminiszter vitatkozott Vona Gáborral. A beszélgetést Török Gábor vezette. A sorozat következő vendégei pedig Navracsics Tibor és Gaudi Nagy Tamás lesznek. Erre hírre ma már Magyarországon alig van ember, aki felkapja a fejét – kivéve Somogyi Zoltánt, aki nyilvánosan szóvá tette ezt a botrányt. Erre aztán Török Gábor is klaviatúrát ragadott, hogy válaszoljon egykori kollégája írására. Válaszában Török azt javasolja „várjunk egy kicsit azzal, hogy eldöntjük, szélsőjobboldali párt-e a Jobbik”. Majd arról ír, hogy a rendezvénysorozat célja a hazai politikai életben jelenlévő „összes releváns vélemény” bemutatása. A Jobbik álláspontja pedig releváns, mert „2010-ben 855 ezer szavazatot kapott”. Majd így folytatja: persze vannak, lehetnek olyan pártok, amelyek átléptek egy határt, s innentől fogva nem lehet velük kapcsolatot tartani. Török szerint biztos vannak olyanok, akik számára a Jobbik ilyen párt, de vannak olyanok is – mondja −, akik számára az MSZP vagy a Fidesz ilyen párt. Mindez Török számára természetes, s éppen ezért ő mint politikai elemző mindenkivel szóba áll, kedélyesen elbeszélget. Lelke rajta, teszem hozzá.
Hagyjuk a továbbiakban Törököt – ő olyan politikai elemző, aki újra és újra bizonyságát adja, mennyire bizonytalan politikai értékítéleteiben. És hagyjuk a belügyminisztert is, aki eddig sem politikai érzékenységével hívta fel a figyelmet magára, s egyébként is egy olyan kormány tagja, amelytől egyáltalán nem áll messze a Jobbik szellemisége. Figyelemreméltóbb Elek István, s rajta keresztül az LMP álláspontja. Az LMP alapvető demokratikus elkötelezettsége, akárcsak Elek morális integritása ugyanis aligha vonható kétségbe. Az LMP egyébként is a másféle politizálás ígéretével került a parlamentbe, s ha élcelődni akarnék, azt kellene mondanom, be is tartotta az ígéretét, ugyanis ő az egyedüli demokratikus párt ebben az országban, amely időről időre együttműködik a Jobbikkal. De nem akarok élcelődni, s ezért meghökkenve veszem tudomásul, hogy Elek és az LMP azt gondolják, az üléstermen kívül is kapcsolatot lehet tartani a Jobbikkal. De ebben súlyosan tévednek. Sem kívül, sem belül. A Jobbikkal soha sehol nem lehet semmilyen kapcsolatot sem tartani, a Jobbikot – hadd ismételjem meg újra és újra – a demokratikus pártoknak világosan, egyértelműen és határozottan ki kell zárniuk a politikai közösségből. Függetlenül attól, hogy hányan szavaznak rájuk. Nem igaz, hogy ez a magatartás a Jobbik malmára hajtaná a vizet. A Jobbikot nem ez, nem a demokratikus pártok elhatárolódása erősíti, hanem az, hogy az LMP képviselői és a kormány tagjai barátságosan együtt beszélgetnek a Jobbik politikusaival, hogy közös törvényjavaslatokat nyújtanak be, hogy az ország belügyminisztere nyilvános vitán vesz részt egy újfasiszta politikussal, aki nem sokkal korábban nyilvánosan jelentette ki, hogy pártja nem demokrata, amit egyébként a figyelmes szemlélő már eddig is megállapíthatott. Hogyan gondolhatja Elek István, hogy a „demokrácia minőségét javító” törvényjavaslatot lehet beadni egy ilyen párttal közösen? A Jobbikot az (is) erősíti, hogy demokratikus politikai erőként az LMP nem húz világos határvonalat. Hogy közös interjúkkal, beszélgetésekkel, törvényjavaslatokkal legitimálja a szélsőjobboldali gondolkodást és politikát. Miképpen egyeztethető össze az LMP emberi jogi elkötelezettségével – vagy csupán Elek István erkölcsi felfogásával −, hogy olyan párttal közösködik, amelynek egyik elnökségi tagja „cigánytenyészetről” szónokolt; amelynek külpolitikai szóvivője nemzetközi botrányt kiváltó antiszemita és holokauszttagadó kijelentéseket tett; amely folyamatosan „zsidóuralomról” beszél – és a sort hosszasan folytathatnám. De nem teszem, hiszen, aki nem vak és nem süket, aki figyelemmel kíséri a Jobbik politizálását, beleolvas a programjába, megnézi a Jobbik különböző helyi szervezeteinek honlapjait, elmegy a párt gyűléseire és rendezvényeire, az pontosan tudja, a Jobbik Európa egyik legradikálisabb szélsőjobboldali pártja, ideológiájának központi eleme a rasszizmus, a nacionalizmus, az antiszemitizmus és a fajgyűlölet. Eleknek és az LMP-nek ez lenne a tolerálható szélsőjobboldal?
És itt álljunk meg egy pillanatra, gondolkozzunk el azon, mit jelent a „tolerálható szélsőjobboldal”. Kérdezzük meg, ki húzza meg a határt? Az LMP politikai érdekei, Elek István politikai szimpátiája? Melyek azok a kritériumok, amelyek alapján tolerálni lehet a szélsőjobboldalt? Azt jelenti ez, hogy van tolerálható rasszizmus és tolerálható antiszemitizmus? Vagy azért tolerálható, mert összeköti őket az Európa, a globalizáció-, a kapitalizmus-ellenesség (persze, értem én, hogy Elek nem véletlenül hangoztatja írásában az LMP és a Jobbik között e téren meglévő különbségeket, de érvelése erőtlen és nem meggyőző, főleg nem, ami a végeredményt illeti). Nehéz elképzelni, hogy Elek és az LMP vezető politikusai ne tudnák, a centrum-periféria Wallerstein-féle elmélete (amire az LMP parlamenti érvelése épült a pénzügyi paktum körüli vitában) aligha használható az EU-n belüli helyzet értelmezésére. Arról nem is szólva, hogy Európa a kultúrának, a viselkedésnek, a mentalitásnak a liberális demokráciák keretein belül kialakult rendjét is jelenti, azt a kulturális rendet, amit a Fidesz kormány épp meg akar semmisíteni. Az LMP Európa- és globalizáció-ellenessége – akarva-akaratlanul − ezt a kulturális rendet is fenyegeti. Nehéz nem arra a megállapításra jutni, hogy a hazai politikai kultúra, a politikai moralitás és higiénia szempontjából végzetes hatású mondatok ezek, amelyeket Elek leírt, elrettentő hatású az LMP érvelése. Különösen akkor, ha nem feledkezünk meg az egyéb történésekről sem. Arról, hogy az LMP korábbi frakcióvezetője a szerveződő ellenzéki kerekasztalt „bohóckodásnak” nevezte, a jelenlegi frakcióvezető szerint pedig az LMP „abszolút baloldali párt”, amely nem tudja, de nem is akarja átvenni a „posztkádárista holduvart”. És mindennek, na meg az „önálló pólusképző erő” mítoszának a jegyében nem akar együttműködni egyetlen más demokratikus politikai erővel sem, megkönnyítve ezzel is a kormány dolgát. Azt meg csak mellékesen említem meg, hogy akkor ezek szerint a Jobbikkal közös törvényjavaslat nem veszélyezteti az LMP önálló pólussá válását…
Spray River (Alberta, Kanada) – Wikipedia/ Guenter Wieschendahl
Legkésőbb ezen a ponton elég egyértelművé válik, az LMP legfőbb problémája, az, hogy nem tud mit kezdeni magával. Maguk is tudják, a párt nem fog növekedésnek indulni, s lehet ugyan a ma politikailag passzív választók megszólításában reménykedni, de ennek nem nagy a valószínűsége. Már csak azért sem, mert ma Magyarországon csak elemeiben van meg az a társadalmi réteg, csak részlegesen léteznek azok a kulturális miliők, amelyek a nyugat-európai országokban a zöld mozgalmakat hordozzák. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy az LMP számára a parlamenti küszöb átlépése lesz a reális cél a következő választáson, s ennek a célnak az elérése befolyásolja a párt politikai tevékenységét. Ez a célkitűzés pedig azt követeli meg, hogy a párt minden erővel igyekezzen stabilizálni törzsválasztóit, azokat az elsősorban (sőt, szinte kizárólagosan) nagyvárosi, magasabb végzettségű fiatalokat, akik azonosulnak a párt ökoszociális elveivel, globalizáció- és kapitalizmuskritikájával, illetve kevésbé hangsúlyosan emberi jogi elkötelezettségével. A párt erkölcsi különállásának hangsúlyozása, az elmúlt több mint két évtizedtől való elhatárolódása pedig elsősorban azokat értelmiségi csoportokat célozza meg, amelyek politikai magatartását kizárólag a rendszerváltás óta eltelt időszak morális kritikája határozza meg. Másként fogalmazva, az LMP az európai zöld mozgalmak fundamentalista irányzatát tette magáévá, kiegészítve ezt a rendszerváltás ugyancsak fundamentalista kritikájával, s ettől a keveréktől reméli (egyébként valószínűleg joggal) az öt százalékot. Ebbe a fundamentalizmusba belefér a Jobbikkal való esetenkénti együttműködés, belefér a „tolerálható szélsőjobboldal” elmélete, de nem fér bele a liberális demokrácia alapjain álló pártokkal és mozgalmakkal való együttműködés. Lássunk világosan, ez ma az LMP, ennyire lett más a politika.
Niedermüller Péter kulturális antropológus,
a Galamus-csoport volt tagja,
a Demokratikus Koalíció alelnöke
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
