Jönnek vagy nem jönnek különnácik a millás tüntetésre?
- Részletek
- Napi apró
- 2012. március 14. szerda, 03:51
- Lévai Júlia
Hétfőn több fórumon is nyilvánossá vált, hogy a Rendszervágás nevű facebook portálon a nácik hősködést terveznek március 15-re: elvegyülnek a millás tüntetők között, és kettes-hármas csoportokban, becsempészett viperákkal kisebb hirigeket rendeznek, majd felszívódnak. A rendőrség annak ellenére nem tiltotta be a szervezkedést, hogy a Milla feljelentést tett, fenyegetés miatt.
Ezután a náci portálokon beindult a jól ismert, konfúzus beszéd, amelynek az a célja, hogy mind önmagukkal, mind a kívülállókkal elhitessék: ők pusztán az igazságosztók, akikkel kapcsolatban föl sem merülhet az agresszió vádja, ugyanakkor azonban bátor hősök is. A valódi agresszorok az ellenségeik, éspedig azért, mert a másik befeketítése, a rosszat mondás, a vádaskodás és mindezeken keresztül a zavarkeltés az igazi „tett”. A szavakkal véghezvitt zavarkeltést mindenképp nagyobb agresszióként akarják feltüntetni, mint a szervezkedést, az akciózást, mert így akarják kihasználni a szólásszabadság adta lehetőségeket. Azt szeretnék, ha minden, amit tesznek (tehát a konkrét, cselekvő akciózásuk is) a szólásszabadság része volna, ezért egyszerűen azonossá teszik a tettet és a szavakat. Így a másik szava tettként, az ő tettük viszont puszta szóként, a szólásszabadság érvényesítéseként fog megjelenni.
Mindezek jegyében a Hunhír először úgy beszélt, mintha bármiféle szervezkedés terve csak puszta szó lenne, és éppen ezért amit például az atv tesz, az közönséges riogatás. Híradásuknak március 12-én 12:47-kor ez volt a címe: „A millás liberátorok szétverésével riogat az atv”. Majd idézik az atv-t: "Az újnyilas jobbszél a Milla március 15-i tüntetésére szervez rá egy közösségi portálon. A hozzászólásokból kiderül: nemcsak megzavarni akarják a millás tüntetést, de kifejezetten erőszakosan kívánnak föllépni, viperával.”
Az idézet egyúttal kiváló alkalmat nyújt számukra a jól ismert kliséhez, a félelemkeltéssel való, sajátosan kifacsart dicsekvéshez: „retteg a szélsőséges, ultraliberális atv.hu” – írják. (A másik fél rettegésének emlegetésében náluk soha nem az a lényeg, hogy a másik fél tényleg gyáva-e vagy sem, hanem hogy ők hihetetlenül félelemkeltők.)
Néhány órával később, 15:23-kor a címben és a fölvezető szövegben még mindig a másik fél verbális agressziójáról értekeznek: „Hiperliberális provokáció készül március 15-én.
Biztosan véletlenül tartotta kiemelkedően fontosnak a hiperliberális szektaportál, hogy beszámoljon egy kezdeményezésről, miszerint felfegyverkezett szélsőjobboldaliak akarják megtámadni a rettegő, de szabadság és köztársaságpárti Millások március 15-ei szeretet, békesség és tolerancia rendezvényét”.
Ám ezután hamar rákanyarodnak arra a vágányra, amelyen bizonyítani vélik, hogy mitől is indokolt mégis megtámadni a tüntetőket: „…a többségi társadalom teljes utálatát bíró Cohn bandita és egy tőről metszett gyűlöletköre is Magyarországra érkezik a Millásokat segítendő uszítani hazánk ellen (…) a pedofil ratyi nagyon díszes gyűlölet-zsidó társaságban küzd majd magyarországi rokonokkal és csahosaikkal a nyilasfasizta diktatúra ellen. Noha minden bizonnyal a magyarországi ’zsidó magánhadsereg’ izomagyú emberei óvják,védik majd Cohnék minden lépését, így bántódásuk nem eshet, viszont általuk pár nyilasnak, fasisztának minősíthető fiatal felbukkanása elég lesz ahhoz, hogy a világsajtó ne a Fidesz, vagy a Jobbik nagygyűlésével hanem a demokráciát eltaposni akaró nyilasveszéllyel foglalkozhasson. Nagyon jól kitalálták ezt a libsi politikai boszorkánykonyhákban. És akkor arról nem beszéltünk, hogy egy olyan szervezet tüntet a demokráciáért, amelynek kebelbarátai a hazánkat mindenütt gyalázók, lenézők, eltaposni akarók” – írja a Hunhír, amely még ugyanezen cikken belül viszont rátért a lényegre, ezzel az alcímmel: „Mire készül a radikális jobboldal?”
És mindjárt nagyon tárgyszerűen meg is mondja, hogy konkrétan mi lesz a program az eddig pusztán mások riogatásaként megjelenő akcióban: „Lesz ellentüntetés is a radikális jobboldali Rendszervágás Facebook-csoport szervezésében, melyen a TV-ostromban vezető szerepet játszó Toroczkai László és több a HVIM holdudvarába tartozó személy szólal fel. Sziva Balázs is jelen lesz. Este elvileg lesz Romantikus Erőszak koncert, de a műsorváltozás jogát a rendezők egy esetleges ’felkelés’ esetére fenntartják”.
Hogy az esetleges „felkelés” következtében ki játszik majd a Romantikus Erőszak helyett, és milyen hangszereken, azt sajnos innen már nem lehetett megtudni (bár ahogyan az ízlésüket elnézem, egyáltalán nem kizárt egy tárogatóra átírt Radetzky-mars sem, de Kacsóh Pongrác is szóba jöhet), ezért a további információkért átmentem a Szent Korona rádióra, és nem csalódtam. Sőt, itt az egész híradás sokkal szórakoztatóbb volt az előzőnél.
Először is megtudtam, hogy a kifejezetten március 15-hez illeszkedő mozgalom tagjainak fogalmuk sincs például a deres mibenlétéről, valamint alkalmazásának lehetőségétől, továbbá azt hiszik, hogy Ludas Matyi deresre húzta Döbrögit. Mozgalmuknak ugyanis ezt a jelszót adták: „Deresre húzzuk a rendszert!”
A következőkben fülsiketítő magyartalanságokkal igyekeznek megfogalmazni, hogy mi is várható: „A közösségi portálon lett nemrég közzétéve (jajjj!), hogy Ludas Matyi, és barátai megteszik az első gyakorlati lépéseket annak érdekében, hogy a rendszer mihamarább arra a bizonyos deresre kerüljön. Mindenkit várnak március 15-én a Ferenciek terére, a Szabad Sajtó útjához. A gyülekező időpontja 15:30.” A résztvevők névsora közben így vált pontosabbá: „A Rendszervágás FaceBook oldalán megjelentek a hivatalos fellépők névsora is, amely minden bizonnyal még bővülni fog. Budaházy György, Toroczkai László, Sziva Balázs, Tyirityán Zsolt és a mellettünk lévő gyurcsányisták színpadán szónokoló francia néger szocialista politikus ellensúlyozására az olasz nemzeti ellenállás vezére, Roberto Fiore már jelezte, hogy a mi rendezvényünket választja".
Még mielőtt azonban tényleg a deresre jutna a rendszer, az említett Facebook-csoport egyik kommentelője a szervezet lapján behoz egy másik irányvonalat is: azt, amely Orbán rendezvényét legalább annyira szeretné megzavarni, mint a Milláét, ezen azonban összevesznek. A kommentelő a vita csúcspontján a „csávó” kifejezést használja, amivel végképp kivívta maga ellen a sorsot: „Te csak egy balfasz vagy, a ’csávó’ meg cigány szó ilyet mi nem használunk!” – kapja meg a magáét az akció szervezőjétől. Végül rögzítik, hogy nincs egyénieskedés: a csoport a Millát készül megzavarni („Jó lesz a nemzeti ellenállás a hungarofób Milla mellett had érezzék, hogy az utca sohasem lesz a szélsőbaloldali dzsembori terepe! Orbánt meg magasról leszarjuk sokáig már úgysem húzza. Megy az egész Zsidesz az MDF után a történelem szemétdombjára!”), és ezért fél négykor gyülekeznek. Hajszálra ugyanakkor, amikor a Jobbikosok kezdik a rendezvényüket, a közeli Deák téren.
A Hír24 értesülései szerint a legutóbbi rendőrségi egyeztetésen a csoport egyik tagja is ott volt, ám nem vállalta, hogy ők a Milla ellentüntetői volnának. Azt állította, hogy adóügyekben akarnak az utcára menni. Hogy ehhez hogy lehet március 15-ére engedélyt adni, annak megválaszolására nincs ötletem. Mindenesetre a rendőrség arra kérte a Millát, hogy a rendezvény színpadát tolják beljebb a hídra, és a szimpatizánsok mindenképp kerüljék el a Petőfi Sándor utcát, mert az lesz az ellentüntetők számára kijelölt „közlekedő”.
Ami pedig az adóügyeket illeti, olyanok nem szerepelnek a csoport követelései között, amelyeket természetesen a „Mit kíván a magyar nemzet” címmel foglaltak össze. Abban ugyanis független Magyarországot, alkotmányozó nemzetgyűlést akarnak, a NATO, az Unió és az IMF elhagyását, az államadósság kifizetésének megtagadását, okozóinak rögtönítélő bíróság elé állítását, a forint visszavételét (nem tudjuk, honnan), a közművek államosítását („államosíttassanak”), a politikai okokból elítélt „hazafiak” amnesztiáját és a nemzeti gárda, valamint a csendőrség fölállítását követelik. És mivel nagyon belejöttek az általuk archaizálónak hitt nyelvhasználatba, a fenyegetőnek szánt videót azzal a nem létező formulával vezetik föl, hogy „álljék itt egy videó minden jelenkori Döbrögi elrettentése végett”.
A patetikus zenével és a 2007-es randalírozás drámai képeivel feldúsított, Nagy Honvédő Pozőrködés filmkockáiról megtudjuk, hogy végül is mihez kell tartanunk magunkat. Jó lesz a fejünkbe vésni, hogy egyfelől nem lesznek többé a cselédeink. Másfelől hogy mivel ők sem 19-ben, sem 45-ben, sem 56-ban nem kaptak kegyelmet tőlünk, így most ők sem kegyelmeznek nekünk. Mindemellett „a történelmet nem az a sokaság írja, aki ezekben a percekben a Tescóban vásárol”, végül pedig azt kell megértenünk, hogy „aki Magyarországot el akarja foglalni” – és akkor itt a lehetséges legmagasabb hangot tessék elképzelni – „az csak a mi testünkön keresztül teheti ezt meg!!!!!!!”.
Így a magam részéről nyugodt szívvel megyek a tüntetésre, hiszen attól nem kell félnem, hogy véletlenül történelmet akarnék írni, esetleg rám jön, hogy országot akarok elfoglalni. Emellett az is biztos, hogy sem 56-ban (amikor már pedig éltem!), sem 45-ben, de pláne 19-ben, szegény, éhes proletárokkal nem állt szándékomban kegyetlenkedni. Arra meg, hogy bármelyiküket is cselédnek alkalmazzam, akkor sincs esélye közülük egyiknek sem, ha véletlenül szokásom és módom lenne cselédet alkalmazni. Ahhoz azért ennél egy kicsit magasabb szinten kellene állni.
(Lévai Júlia)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!