rss      tw      fb
Keres

Schmitt-ügy - Véget ért a Fidesz-KDNP frakciószövetség ülése

MTI 2012. április 2., hétfő 10:34

A Fidesz-KDNP frakciószövetség hétfői ülése tíz óra után néhány perccel véget ért, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - körülbelül félórás részvétele után - távozott a Képviselői Irodaházból.

A kormányfő a Fidesz-KDNP frakcióülésére érkezőben újságíróknak úgy nyilatkozott, ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle. Azt az ellenzéki felvetést, "hogy majd váltsa le a Fidesz-frakció (Schmitt Pált), hiszen ő szavazta meg, ezt vissza kell utasítanunk, mert minden embert, akit a parlament megválasztott, a megválasztás után a döntés teljes szabadsága illet meg, és ezt tiszteletben kell tartani" - fogalmazott Orbán Viktor.

Mint hozzátette, az elnök ügyében csak és kizárólag az elnök dönthet, hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék elnökéhez vagy éppen az igazságszolgáltatás vezetőihez. A Fidesznek ezt a méltóságteljes, higgadt, nyugodt, kormányzópárti álláspontot kell képviselnie - mondta Orbán Viktor, aki az ellenzék említett ötletét egyúttal alkotmányosan rossznak, erkölcsileg helytelennek minősítette.

Orbán Viktor megerősítette - és közölte, ezt fogja elmondani a kormánypárti frakciószövetség tagjainak is -, hogy a helyzet szerinte teljesen világos, az alkotmány ugyanis úgy rendelkezik, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen.

Orbán Viktor pártelnök Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének társaságában érkezett a hétfő délelőtti frakcióülésre, amely után a képviselőcsoport vezetője tart sajtótájékoztatót.