rss      tw      fb
Keres

A Kertész-ügyről

Kertész körül van egy jól kiszámítható, halálpontos  (magyar?) rítus. Megszólalásait mindig nehezen féken tartható, kezelhető, és még nehezebben értelmezhető indulathullám követi. Ahányszor megszólal, annyiszor van botrány. Az is botrány, ha megszólal. Botrány, hogy Budapesten van. Még nagyobb botrány, hogy Berlinben. Botrány, hogy egyáltalán van.

Aki Magyarországon él (aki magyar?), az természetesen tudja, ki honnan és miért beszél, ismeri a dramaturgiát, az indulatok eredőit. A lélegzetvételből felismeri a zsidózót, és hallja az erőtlenül dünnyögő apologétát is. Tudja, hogy a mai magyar politika és közélet perspektívájából a Kertész ürügyén újra és újra megmutatkozó jelenség azért nehezen értelmezhető, mert túl egyszerű, túl esszenciális, használjunk itt egy undok szót: hungaricum. A magyar antiszemitizmus automatizmusa. A magyar identitás hiánybetegsége.

Kertész egy életművet épített arra, hogy távolságot teremtsen mindettől, pontosabban elidegenítsen mindettől. Idegenné tegye mindezt. Kertész maga a magyar V effekt. Kertész kiiktatja a közhelyeket, a kulturális, politikai, zsigeri reflexeket, a sematizmusokat. Így aztán, egy olyan nemzeti kultúrában, amelyben minden tartalmat ezek a rugók mozgatnak, sőt, minden tartalom hiányát ezek a közösségi mimikrik pótolnak – egy ilyen nemzeti kultúrában Kertész botrány és létkérdés.

A Die Welt-ügy persze nem csak Kertészről és Magyarországról szól. Néhány hete Herta Müller körül tombolt szó szerint ugyanez a vita Romániában. A szász író (dupla fogyaték! Szász is, nő is…), aki a kellő tisztességgel fel nem dolgozott történelmi és emberi bűnökből írt életművet. Aki nyilatkozataiban nem győzi hangsúlyozni , hogy egykori hazája nem hazája, nem a visszatérés országa.

Nem csak a magyar antiszemitizmus, nem csak a román nacionalizmus működik itt. Kelet-Európa van, a berlini fal lebomlása után húsz évvel, nagyon nagy bajban.  Az elmaradt, hiányos, elégtelen (kinek hogy tetszik) rendszerváltás következményeivel nem számolnak ezekben az országokban. Azzal, hogy a rosszul működő politikai-társadalmi rendszer hibái immár az egyének magánhibáivá váltak – hajlammá, ahogy Kertész fogalmaz . Mocskos országban nincsenek tiszta emberek, csak önfelmentők, kompromisszumkötők, akiknek a morális megbicsaklásait nem igazolja már a diktatúra, és nem menti fel a demokrácia. Ez a totális, egyénre lebontott, személyesen kollektív és kollektíven személyes bukás az, amivel nem néz szembe Kelet-Európa, és amire Kertész és Herta Müller lépten nyomon figyelmeztet. Személyes sértés minden szavuk.


Ajánlja az írást másoknak is!