Gyurcsányozás nélkül nekik sem megy?
- Részletek
- Napi apró
- 2012. szeptember 28. péntek, 03:13
- Lánczos Vera
Az alábbi képmontázs sarkallt ennek a cikknek a megírására, mert jól kifejezi azt a mentalitást, amely egyébként is zavaróan jelen van a Milla politizálásában. Tünet, de jellemző tünet.
Millamédia: Hogyan lehet kormányváltó Feri?
Másfél évi virtuális lét után az önmagát a harmadik pólusként leíró mozgalom most készül újra úgy színre lépni, hogy elhitesse a társadalommal, a virtuális lájkolók hada valós erőt jelent, és a tüntetéseken eddig rendre bizakodva megjelenő tömeg tényleg lefed egy mobilizálható erőt. Eddig is voltak kétségeim efelől, a Milla ugyanis nagyvonalúan saját támogatói közé sorolja azokat is, aki tudatosabb polgárként annak ellenére tisztelik meg jelenlétükkel a rendezvényeit, hogy egyébként más pártok támogatói, netán tagjai, de felismerik, hogy a kiállást a jelenlegi rezsimmel szemben személyesen is ki kell fejezni néha, mert meg kell mutatni az ellenerőt.
A Szolidaritás, amely szintén civil mozgalom, ráérzett arra, hogy egy közös demonstráción ma már nyugodtan vállalhatná mindenki a saját arcát – már akinek van, és kellő magabiztossággal képviselni is tudja.
A Milla nem engedi a demokratikus pártokat megszólalni a rendezvényén. Ki tudja mitől fél, mivel fertőznék meg a romlatlan hallgatóságot? Tudjuk, olvashatjuk, a vezetői azt nyilatkozzák, egyszer, majd, később össze is akarnak fogni a demokratikus térfélen, de egyelőre „maguk közt” szeretnék megbeszélni közös dolgaikat. Ugyanakkor visszaélés a bizalommal, hogy miközben mindenkit invitálnak a részvételre, a szervezők nem tekintik problémának, hogy hangulatot keltenek a később már szövetségesnek tekintendő pártok ellen, sőt azt sem, hogy ehhez a Fidesz által bejáratott módszereket használják: a Fidesz által szisztematikusan egy személyre kidolgozott „pavlovi reflexekre” is rájátszva a legócskább karaktergyilkos eszközt vetik be, nyilván a kohéziós erőt fokozandó. Mivel akarnak szakítani, ha gyurcsányozás nélkül nekik sem megy? (Miközben tudatosan befogják a fülüket arra, amit például a DK mond, éppen a politikai kultúra megváltozatásának szükségességéről, sőt a maga példájával ezt illusztrálja is – például a pártfinanszírozás vagy a demokratikus értékek alapján való együttműködés kérdésében –, amikor deklarálja, hogy a tartalmi kérdések a fontosak, és beállna bármikor a demokratikus térfél többsége által támogatott ellenzéki vezető mögé a következő választáson.
A Milla azt üzeni, hogy megvédik az alapvető emberi és polgári jogainkat arra, hogy saját magunk határozhassunk az életünk alakulásáról, merthogy ezt a jogot az elmúlt másfél évtizedben egyre kevesebben gyakorolhattuk.
Az elmúlt másfél évtizedben? Nem 2010 után számolták fel intézményesen a demokratikus jogállamot? Milyen jogérvényesítésben voltak korlátozottak a civilek korábban? Nem éppen a passzivitásban kifejeződő demokráciadeficit, a politikai kiskorúság – amin állítólag változtatni akar a Milla is – volt az oka többek közt annak, hogy teljhatalmat kaphatott egy hatalom, amelynek ellenzéki működéséből világosan lehetett volna következtetni arra, hogy vissza fog ezzel élni? Mivel jelent szakítást az, hogy hamis mítoszt kell teremteni az identitásépítéshez?
A Milla totális tévedésben van, amikor egy a versengő pártokra épülő képviseleti demokráciában, értelmezhetetlenül, politikai elit kontra civilek meccset hirdet meg. Tessék mondani, egy ilyen mérkőzést ki nyerhet meg? Mert a vesztes nyilvánvalóan mi leszünk, az ország.
Elgondolkodtak vajon a szervezők azon, hogy mi a pártok funkciója egy képviseleti demokráciában? Hogy kik a tagjai? Nem éppen azok az állampolgárok, akik tudatosabbak, akik már felismerték, hogy a politikát nem másra kell bízni, hanem csinálni kell, ha befolyással akarnak lenni a dolgok alakulására?
A Milla azt hirdeti, arra akar lehetőséget teremteni, hogy ezt minél többen felismerjék. Egyszer tehát azokból is pártok és pártagok lesznek, akik ma a Milla körében kezdenek ténykedni. Ha majd bárki bármiben nem ért velük egyet, akkor értelmes diskurzus, viták és alternatív programok ütköztetése helyett az egyet nem értőkkel szemben is a páriává minősítést, a kizárást, a stigmatizálást fogják javasolni vagy alkalmazni? Ez lenne a kultúraváltás? Nem a világos cezúra meghúzása demokratikus értékek és módszerek, célok, a demokratikus hatalomgyakorlás, valamint az önkényuralom között? Ha ez a szocializációs minta, amelyet ma megjelenítenek, ebből hogyan lesz valódi demokratikus politikai kultúra, amit ma számon kérnek?
Október 23-ára meghirdetett rendezvényüknek a „Fejezzük be a múltat!” címet adták. Olyan ismerős ez is, már megint egy múlt, amelynek a tartalmát önjelöltek határozzák meg, és már megint arrogánsan. Lassan ciklusonként befejezünk egy múltat. És mi jön helyette? Egy „nemzeti együttműködés 2”? Szintén erőből? Szintén oktrojálva? Már megint nem konszenzust és kompromisszumot keresve?
Help!
(Lánczos Vera)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
