Sólyom László kettős mércéje
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. február 19. péntek, 04:17
„Az MDF elnöke levélben fordult Sólyom László köztársasági elnökhöz a nyílt miniszterelnökjelölti vita szokásának megvédése érdekében” - közölte kedden az MTI-vel a párt sajtóosztálya. Dávid Ibolya azt kérte az államfőtől, kezdeményezze ő az országos listát állító pártok miniszterelnök-jelöltjeinek vitáját, mert szerinte „…a működő demokrácia alapfeltétele a politika nyilvánossága, átláthatósága és ellenőrizhető működése.”
Ebben Dávid Ibolyával egyet kell érteni. Bárkivel egyet kell érteni, aki így gondolja. Azzal is egyet kell érteni, hogy választások előtt ne legyenek olyan pártok és pártvezetők, akik kerülgetik a forró kását. Ne tehessék meg, hogy nem hozzák nyilvánosságra és nem védik meg nyilvános vitában a programjukat.
Arról, hogy a miniszterelnöki vita nem az ellenfélnek tett gesztus, hanem a választó elemi joga a tájékozódáshoz, már többször esett szó, most azonban nem emiatt akadt meg a szemem a híren, hanem a folytatása miatt.
A folytatást a köztársasági elnök válasza (?) jelenti, amely formai és tartalmi szempontból is messzemenő következtetések levonására ad módot.
Formai szempontból feltűnt, hogy Dávid Ibolyának Kumin Ferenc, az elnök főosztályvezetője válaszolt, ő közvetítette az elnöki visszautasítást. A köztársasági elnök tehát nem adta meg a személyes válaszadás gesztusát egy parlamenti párt vezetőjének. (Tallózva kicsit a hivatala honlapján, bárki konstatálhatja, hogy a köztársasági elnök a leveleit rendszerint a maga nevében küldi meg partnereinek, igaz, általában a házelnökkel, a miniszterekkel, az Alkotmánybíróság, illetve a Legfelsőbb Bíróság elnökével szokott levelezni, pártok vezetőivel jellemzően nem. Mégis felmerül a kérdés, vajon mi az akadálya annak, hogy ha a segítségét kéri egy parlamenti párt vezetője vitathatatlanul közérdekű kérdésben, akkor - akár nemleges - válaszát formailag ne azonos gesztussal adja meg, mint ahogyan a Parlamentnek, illetve az állami vezetés szereplőinek szokta. Talán arról van szó, hogy az elnök úgy véli, ha egy politikust ugyanolyan udvarias gesztusban részesítene, mint amilyen az állami intézmények vezetőinek kijár, akkor az a közjogi státusa pártatlanságát veszélyezteti?)
Paradox, hogy ez a találgatás épp egy olyan ügy kapcsán merülhet fel, amelyben az elnök pártatlanságának következetessége valóban és tartalmi szempontból is megkérdőjelezhető.
Kumin Ferenc tolmácsolásában a Dávid Ibolyának adott válasz így szól:
„A különböző kampányeseményeken történő részvétel a politikai versenyben résztvevők szabad döntése. A választási küzdelemnek a jogszabályok és a jó erkölcs szabnak határt. A nyilvánosság előtt kerül mérlegre, hogy az egyes szereplők mit nyilatkoznak, milyen szövetségi döntéseket hoznak, milyen eseményen vesznek részt, és mitől tartják távol magukat. A köztársasági elnök bízik abban, hogy a választók felelősen döntenek az összes ilyen üzenet alapján. Mindazonáltal az államfő alkotmányos jogállása nem teszi lehetővé, hogy javaslatot tegyen a pártok számára kampányrendezvények, például nyilvános politikai viták megtartására. A kampány során csak akkor avatkozik be, ha a versengő pártok magatartása veszélyezteti az államszervezet demokratikus működését.”
 Duality - flickr/BottleLeaf |
Ehhez képest idézzük fel a köztársasági elnök beszédét 2006. szeptember 18-áról.
„A választási kampány és az utána meghozott kormányzati intézkedések közötti ellentmondásról már augusztus elején kijelentettem: az alapkérdés az, hogy milyen eszközök engedhetők meg a politikai célok eléréséhez. Ha polgárjogot nyer, hogy a jó cél bármilyen módszert szentesít – így például a választási ígéretek semmire sem köteleznek -, akkor a demokrácia hitelvesztése fenyeget.”
Ismeretes, hogy Sólyom László ezt az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után mondta, noha maga is megállapította, hogy alkotmányos státusza semmilyen közjogi beavatkozásra nem predesztinálja. Mégis állást foglalt:
„…a demokrácia morális alapjainak kérdése minden korábbinál élesebben lett a közbeszéd fő témája. Ebben a vitában a köztársasági elnöknek kötelessége tisztázó szándékkal megszólalnia.”
2006. október 4-én, minthogy nem érte be addigi szerepvállalásával és azzal, hogy a kormány elfogadta a javaslatát, és bizalmi szavazást kért programjához a Parlamentben, az elnök levélben fordult a parlamenti frakciókhoz:
„A bizalmi kérdés felvetése helyes, azonban az indítvány továbbra is megkerüli az alapkérdést. Felhívom a frakciók figyelmét arra, hogy az Országgyűlés a bizalmi szavazással arról is dönteni fog, hogy a miniszterelnök megengedhető eszközöket használt-e az országgyűlési választások megnyerése érdekében.”
(Nem volt nehéz kiérezni az elnök véleményét a levélből. Nem volt nehéz kiérezni, milyen döntést vár a parlamenttől. Tudjuk, hogy a dolog másként történt, amit ő azóta is fájlal.)
Most ismét választások előtt állunk. A politikai elemzők naponta taglalják nagy megértéssel, miért indokolt, hogy a győzelemvárományos Fidesz ne tárja programját részletesen az ország választói elé. Nem is teszi. A párt elnöke 15-20 éves centrális hatalmi szerepről vizionál. A párt különböző képviselői naponta vonják kétségbe – alaptalanul - a költségvetés sarokszámait, kérdőjelezik meg a kormány azon nyilatkozatait és bejelentéseinek helytállóságát a magyar gazdaság állapotáról, amelyek nyilvános és ellenőrizhető adatokon alapulnak, mi több, egybeesnek az adatok vizsgálatára hivatott nemzetközi szervezetek hivatalos megállapításaival. Tehát a párt naponta megtéveszti saját választóit. A hamarosan lezáruló parlamenti ciklus azzal telt, hogy mesterségesen általános hiteltelenséggé növelték a választási ígéretek és a kormányprogram közti különbséget, hogy megpróbáltak megakadályozni minden kormányzati lépést. Mindeközben ennek a pártnak a szóvivői arrogánsan utasítják vissza a részvételt azokon a fórumokon, ahol legalább az érdemi vita elvi lehetősége megteremtődhetne. Ugyanilyen arrogánsan utasítják vissza, hogy az ország nyilvánossága előtt tényszerűen igazolják, ha adatok valós voltát vonják kétségbe, amikor választási ígéreteiket megteszik.
Vagyis a jelenlegi helyzetre okkal alkalmazhatók az elnök 2006. szeptember 18-án elhangzott szavai: „ a demokrácia hitelvesztése fenyeget” , mivel a választók korrekt informálása nagyon is tudatos politikai taktika alapján marad el. Felmerül a kérdés, hogy köztársasági elnök vajon megalapozottan bízhat-e abban, hogy a választók felelősen tudnak majd dönteni a rendelkezésükre álló információk alapján. Megalapozott-e az elnök döntése, hogy nem kell felemelnie a szavát a parlamentáris demokrácia egyik sarkalatos elvének, a választó tájékozódáshoz való jogának védelmében?
Természetesen az elnöknek ma sincs közjogi értelemben eszköze a beavatkozásra, például arra, hogy a miniszterelnöki vita intézményesítése ügyében bármilyen hivatalos lépést tegyen. Ám állásfoglalásra ma legalább annyira lenne módja, sőt oka, mint 2006-ban volt.
Azon lehet vitatkozni, hogy a köztársasági elnöki szerepkörbe beletartozik-e, hogy választási ígéretekről és betartásukról értekezzen. Ám ha megtette az egyik esetben, joggal várják el tőle a másikban is.
