Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. február 1.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2013. február 05. kedd, 04:36; Megbeszéljük

2. oldal / 3

A szülői hálózatról és a tárgyalás szükségességéről
Nádori Lídia, a Szülői Hálózat egyik alapítója

Bolgár György: - Mi ez a Szülői Hálózat?

Nádori Lídia: - Ez, mint a neve is mondja, egy hálózat, egy nem hierarchikusan felépített szervezet, amelynek az a célja, hogy összefogja, információval lássa el a közoktatásban részt vevő gyerekek szüleit, illetve ennél tágabban is lehet értelmezni, hogy általában a szülőket. Mert azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy bár most nagyon égető téma a közoktatás, nemcsak a közoktatásban jelenünk meg szülőként, hanem az egészségügyben is és az élet más területein is. Nem vagyunk bejegyzett egyesület, tartjuk egymással a kapcsolatot, és igyekszünk ott lenni, ahol éppen úgy érezzük, hogy a szülőknek is hallatniuk kell a hangjukat.

– De Ön ezek szerint több minőségében is jelen van, mert ahogy én tudom, az Oktatói Hálózatnak is az egyik alapítója.

– Nem, az nem én vagyok, akire gondol, az esetleg a Menyhért Anna, aki a Szülői Hálózatnak szintén alapítója, és emellett egyetemi oktatóként az Oktatói Hálózaté is, viszont lehet, hogy a Hálózat a Tanszabadságért...

– Jaj, bocsánat, tudtam, hogy hálózat, igen.

– ...nevű dolognak is... Igen, most hálózat hálózat hátán működik.

– Tényleg, miért van ennyi hálózat, ezeknek van valamilyen összefogó szervük is, vagy ez csak megtetszett az egyiknek?

– Ezek a dolgok szervesen alakulnak. Szerintem arról van szó, hogy fölébredtünk, fölébredt a civil társadalom, és anélkül, hogy különösebben strukturálni akarná bármilyen, tehát egyesületi, alapítványi és egyéb formában a tevékenységét, mégiscsak szeretne, szeretnék ezek az emberek azt, és én is közéjük tartozom, hogy ha valami módon tudnának egymásról, és erre ez a laza hálózati forma tűnik egyelőre a legmegfelelőbbnek minden problémájával és nehézségével együtt.

– Ott vannak például a hallgatók is. Ugye az elmúlt hónapokban ez vált kifejezetten híressé és ismertté az országban, hogy van egy HaHa, a Hallgatói Hálózat, amely szinte a semmiből jött elő, és nagyon hatékonyan, nagyon látványosan, nagyon szókimondóan olyan fiatalembereket, olyan diákokat is megmozgatott, akik látszólag korábban nem is vettek részt tevékenyen a mondjuk oktatási közéletben. De mégiscsak léteztek, és amikor az érdekeik megkívánták, föl tudtak lépni. Van például kapcsolat a Szülői Hálózat és a Hallgatói Hálózat között?

– Hogyne, van kapcsolat, a hálózatok, a köz- és a felsőoktatásban érdekelt különböző társadalmi csoportoknak van egy meglehetősen szoros napi kapcsolatuk egymással, az Oktatói Hálózattal, a Hálózat a Tanszabadságért szervezettel, nagyon sok átfedés is van, hiszen nemcsak szülőként vagyok jelen én például a társadalomban, és így vannak ezzel sokan mások is. Na most a Hallgatói Hálózatnak „könnyebb a dolga”, nagyon nehéz a dolga, de a kommunikáció meg a céljai megfogalmazásának a szempontjából könnyebb a dolga, hiszen nagyjából a felsőoktatásban részt vevő hallgatók csoportját fogja össze. Szülőként ez egy sokkal-sokkal tágabb, megfoghatatlanul tág csoport. Én azt szoktam mondani, hogy tulajdonképpen az egész felnőtt társadalom szülő, mert ha épp nem szülő, hanem majd lesz, akkor is szülő, vagy ha nagyszülő, akkor is szülő, tehát mindannyian szülők vagyunk, akiknek valami közünk van a gyermekekhez, és szeretnénk, ha az ő érdekeik és jogaik jobban érvényesülnének, mint most.

– Abból a nyilatkozatból, amelyben bocsánatkérésre szólítják föl Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt emiatt a már-már hírhedt hájas, lúdtalpas beszéde miatt, az is kiderül, hogy létezik Középiskolai Hálózat is.

– Ez a legújabb, igen. A KIHA. Nagyon találónak érzem a nevet, mert az jut ember eszébe, hogy ki, ha ti nem, pontosan ezt fogalmaztuk meg egy évvel ezelőtt, hogy mi azt szeretnénk, persze, mi szülők vagyunk, és felnőttek vagyunk, és jártatjuk a szánkat, tehát a Szülői Hálózat 2011. őszén alakult, tehát idestova másfél éve, mi már akkor nagyon szerettük volna, ha a gyerekek megszólalnak, de senkit nem akartunk presszionálni. Azt szerettük volna, ha ők ezt maguktól kezdik, és íme, elkezdték, és ennek nagyon örülünk.

– Mi ez az incidens, amiről írnak a közleményben, hogy akartak volna ezek a KIHA-sok találkozni Hoffmann Rózsával, de az államtitkár nem volt hajlandó, sőt az autója még be is nyomult közéjük...

– Igen. Ugye azoknak a hallgatóknak a kedvéért, akik ezt nem követik annyira: amire az előbb utalt, tehát hogy hájas és lúdtalpas gyerekek vannak, és majd ezekből sovány és boltozatos talpú gyerekeket fog nevelni az oktatási kormányzat, ez Szegeden hangzott el, egy szegedi iskolában, ahonnan egyébként értesüléseink szerint hazaküldték a gyerekeket, hogy még csak véletlenül se zavarják meg a fórumot. Az, amire az előbb utalt, amikor KIHA-sok sorfala között hajtott el az államtitkár asszony, ez pedig most két nappal ezelőtt történt, a Kölcsey Gimnázium autókijárójánál. Egyébként készült erről egy körülbelül tízperces videó, Csillag Ádám készítette, és biztos meg lehet nézni a Vimeón vagy bárhol. Erről annyit tudok, mert tájékozódtam róla, hogy az államtitkár asszony kért egy találkozót a kölcseys tanárokkal, mégpedig azért, mert azt talán sokan tudják, hogy a Kölcsey Gimnázium tanári kara is kifejezte tiltakozását a legutóbbi hónapok intézkedései miatt, az államosítás miatt többek között. Kért tőlük egy találkozót, el is ment, és a KIHA-s gyerekek pedig értesültek erről, egyikük be is ment egyébként, illetve be akart menni erre a beszélgetésre, de nem engedték be. Viszont úgy tudom, a videóból – ha jól értettem –, hogy nyitva volt az ajtaja annak a teremnek, ahol ez a találkozó zajlott, és, és belehallgatott a KIHA-s aktivista abba a beszélgetésbe. Állítólag nem nagyon hangzott el semmi konkrétum, inkább lózungok, ígéretek, általánosságok. A gyerekek pedig egy fehér rózsával megálltak a kapukijárónál, azzal a szándékkal, hogy megállítsák az autót, és beszélgessenek az államtitkárral, de az autó továbbhajtott. Hát hogy tényleg ráhajtott-e az egyik KIHA-s lábára, vagy nem, vagy csak majdnem, ezt nem tudom, de magának az autónak a távozása nem volt egy jóízű dolog.

– Szóval hogy hátrébb, távolabb szorította őket, ahogy nyilván lassan kievickélt.

– Igen, illetve az iskola biztonsági őre közreműködött abban, hogy a gyerekeket távoltartsa az államtitkár autójától, ami számomra az előresiető engedelmesség szép példája, tehát amikor valaki úgy érzi, hogy neki hivatalból kötelessége megakadályozni azt, hogy egy politikus szóba álljon azokkal, akikért elvileg tennie kéne.

– Jó, hát én nem gondolom, hogy a biztonsági őr ilyenkor ott állhat tétlenül, nyilván ha valaki, például az iskolaigazgató vagy bárki azt mondja, hogy segítsen kiengedni az államtitkár asszonyt, akkor neki ez a dolga, hogy közbelépjen.

– Ebben Önnek igaza van, valószínűleg az államtitkár asszonynak kellett volna fölmérnie ezt a helyzetet, és kérnie a sofőrt, hogy akkor most álljon meg.

– Így van, pár percet szánjunk a gyerekekre.

– Letekerni az ablakot, pontosan, valószínűleg ez lett volna a legbölcsebb. Ez nehéz helyzet, én ezt megértem, és biztos ő sem volt a legjobb hangulatban, mert nem nagyon gondolom, hogy a kölcseys tanárok mást gondoltak aznap este a vele való beszélgetés folyamán, mint korábban, tehát ezt emberileg meg tudom érteni, de hát ez nem volt egy sikeres akció.

– Hát főleg a fehér rózsával, azt például az ember köszönettel elfogadja, és aztán pár percet beszél a gyerekekkel.

– Igen, erre is volt példa, hogy elfogadta, a szegediektől még elfogadta, a pestiektől már nem fogadta el.

– Ha a Szülői Hálózat egyik alapítója, és most láthatóan nagyon aktívan benne van abban, hogy megpróbálják az oktatásban érintettek valamilyen módon a véleményüket nyilvánvalóvá, egyértelművé és hallhatóvá tenni, mit gondol, milyen módszerrel lehetne az oktatás számos, komoly konfliktust okozó kérdését megvitatni? Mit kellene tenni akár a diákok, akár a tanárok, akár a szülők részéről, hogy a kormányt értelmes tárgyalásokra, dialógusra késztessék?

– Ez nagyon nehéz kérdés, mert ezt a kérdést már 2011 őszén föltettük magunknak, és mivel akkor még nem volt meg a köznevelési törvény, ezért úgy gondoltuk, és egészen komolyan gondoltuk, hogy még lehet tárgyalni, mert mindig, a kezdettől fogva és újra meg újra visszatértünk ehhez a kályhához, hogy tárgyaljunk. Tehát amikor azt látjuk, hogy gyerekek, bocsánat, nem gyerekek, tehát fiatalok, értelmes fiatal egyetemi polgárok kivonulnak az utcára, az nem azért van, mert balhéznak, hanem azért, mert a korábbi lépcsőfokok kimaradtak, nem volt társadalmi egyeztetés, nem volt szakmai egyeztetés, látszategyeztetések voltak!

– Miközben egy ilyen köznevelési vagy közoktatási törvény nem egy évre szól, hanem akár tízre, tizenötre!

– Még nem tudjuk, hogy milyen károkat okoz, még az is lehet, hogy rövid távon bizonyos kérdésekben visszább fog lépni az oktatási kormányzat, és ezzel szépen le is fogja szerelni a tiltakozásokat, illetve ezt nem jövő időben kéne most mondanom, hanem jelenben, hiszen ez már történik és történt, részben a hallgatókkal, részben a szakszervezetekkel. Tehát biztos majd egy kicsit fölemelik a pedagógusok fizetését, de attól még az a központosított gondolat, ami irányítja a központi tantervet, az megmarad a törvényben, és annak a hatásai nem látványosak, és nem rövidtávúak, hanem minimum középtávúak. Na most a kérdésére azért nehéz válaszolnom, tehát hogy mit tehetnek, mert ha most erre azt mondom, hogy bizony sztrájkolni kell, akkor ez egy nagyon radikális válasznak tűnik. Csak ennek előzményei vannak, mi nem ilyen magasról indítottunk, mi a tárgyalásos rendezés javaslatával indítottunk 2011 telén a Fogadóóra című rendezvényünkkel, ahol mi tényleg komolyan gondoltuk, hogy majd odajön hozzánk a Kossuth térre Hoffmann Rózsa, és tárgyal velünk, bármennyire megmosolyogtató is ez. Nem történt meg, nagyon sok minden nem történt meg, amiben párbeszéd kellett volna hogy legyen. Most ott tartunk, hogy bizony egyre radikálisabb tiltakozásokra kerül sor, egyre ingerültebbek a pedagógusok, a szülők, a gyerekek, nagyon nem örülünk ennek, és mi tényleg próbáltuk ezt megakadályozni. Ezt tudom erre mondani, de nem akarom az ördögöt a falra festeni, én még mindig bízom benne, hogy majd valahogy, nem tudom, valahogy mégiscsak tárgyalni tudunk, hát egyelőre nem látom...

– Szót érteni egymással, ez volna a lényeg!

– Ennek sajnos nem nagyon látom a jelét, illetve nekünk mint Szülői Hálózatnak ennél tágabb összefüggésben kell látnunk a feladatunkat. Tehát most egy protesztmozgalomnak nézünk ki, de nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy a Szülői Hálózat nem protesztmozgalom szeretne lenni, hanem információs platform, a tapasztalatcsere platformja, a szakmai tanácsadás platformja, tehát nagyon-nagyon sok feladat van. Mi nem akarunk egyfolytában nyilatkozni és politikai színtéren fellépni, most éppen ilyen helyzet van, és most kénytelenek vagyunk ezt csinálni.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!