Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. február 1.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2013. február 05. kedd, 04:36; Megbeszéljük

3. oldal / 3

Magas-e a gáz- és villanyár, magas-e az E.ON vételára?
Hónig Péter, a Bajnai-kormány közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztere

Bolgár György: - A mai újságokban is olvasható, tegnap pedig hallani is lehetett, hogy a miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János kijelentette egy fórumon, hogy a jövő év nyaráig harmincszázalékos további áram- és gázárcsökkentést tart szükségesnek, a miniszterelnök pedig ma egy rádióinterjúban megerősítette, hogy igen, a rezsiköltségek csökkentése továbbra is célja a kormánynak. Ennek a politikai oldalától most eltekintve, nézzük csak a szakmai hátterét és összefüggéseit: lehet olyat mondani reálisan, hogy másfél éven belül harmincszázalékos áram- és gázárcsökkentés legyen vagy lehet Magyarországon?

Hónig Péter: - Hát én a mai számokba nem tudok beletekinteni, de azon számok alapján, amelyek az én miniszterségem alatt volt, nehezen elképzelhető. Nekem az a véleményem, hogy akkor működik jól a világ, ha az emberek, ha valamit elfogyasztanak, akkor azért annyit fizetnek, amennyi annak az előállítási ára.

– Legföljebb azok fizetnek kevesebbet, akiket az állam valamilyen szociális megfontolásból megsegít, de nem az árban, hanem valami más támogatásban.

– Igen, én is azt gondolom, hogy aki ma nem tudja kifizetni a villanyszámláját meg a többi energia- és közműszámláját, az cipőt sem tud venni a gyerekének vagy legalábbis nehézségei vannak, mert kevés a jövedelme, és nekik valóban jár szociális alapon támogatás. De nem szerencsés, ha alanyi jogon támogatjuk például az energiaárakat, mert az a spórolásra, az energiatakarékosságra egyáltalán nem sarkallja az embereket, és olyanok is kapnak ebből a támogatásból, akiknek egyébként nincsen szükségük rá. És hát ugye kétféle fizető kereslet van ebben az országban, az egyik a fogyasztó, a másik pedig az adófizető. Na most ha a fogyasztó nem fizeti ki a megfelelő árat, akkor azt az adófizetőnek kell kifizetni valamilyen szolidáris megfontolásokból. Elképzelhető azonban, hogy az energiaáraknak lejjebb kell menni, mert a számítások ezt igazolják.

– Milyen számítások lehetnek ezek ahhoz képest, amik akkor voltak, amikor még 2010 tavaszán Ön volt az illetékes miniszter? Hát eltelt mondjuk majdnem három év, azért a világ annyit változott volna, hogy a gáz- és a villany ára akár egyharmadával is lejjebb mehetne? Azt tudjuk, hogy nincs föllendülés Európában, ilyenkor az energiaárak, például a villamosenergia ára nem fölfelé megy, hanem inkább lefelé.

– Kétféle ár van, az egyik a versenypiaci ár, ugye Magyarországon is szabadpiac van, tehát a versenypiac működik, a másik pedig a hatósági árak, illetve árelemek. Ugye elvileg a versenypiacnak gondoskodnia kellene arról, hogy a lehető legalacsonyabb ár érvényesüljön, és ha ez nem így van, akkor ott valamifajta sanda szándék van, összebeszélnek a szállítók, ilyenkor a Versenyhivatalnak föl kell lépnie.

– Például a villamosenergiában hogyan, milyen szállítók beszélhetnének össze egymással, hogy magasan tartsák az árat, és hol nem tud az állam közbeavatkozni, vagy hol volna rá lehetősége?

– A versenypiacon nagyon nehéz, mert ott a lipcsei tőzsdei árak érvényesülnek, illetve az ahhoz képest való elmozdulás, márpedig azt nem tudják Magyarországon energiaszállítók befolyásolni. Tehát én azt gondolom, hogy a versenypiaci árak fedik a valóságot. A másik a hatósági ár, ahol ármegállapító felelőssége az Energiahivatalnak van. A mi időnkben ezt nagyon néztük, és az Energiahivatal megfelelően járt el. Ha most rosszul számol, akkor meg kell nézni, hogy miért számol rosszul. Elképzelhető az is, hogy valamifajta olyan szerződéses körülmények léptek föl, amelyek jogtalan bevételhez juttatják az energiaszállítókat, de én nem tudok ilyen szerződésekről. De ha vannak, akkor ki kell vizsgálni azokat, és meg kell szüntetni ezt a jogszerűtlen állapotot.

– Magyarán ha többet fizet valaki, mondjuk a fogyasztó a villamosenergiáért, mint amennyi indokolt volna, akkor lehet, hogy ebben az esetben éppen az állam és hatóságai a felelősek?

– Hát annyiban elképzelhető, hogy ha nem megfelelő szerződéseket kötöttek korábban, de hát ezeket a privatizációs szerződéseket ezeket alaposan megvizsgálták már többször és több szempontból, és nem találtak kivetnivalót, nem tudom, hogy azóta kötöttek-e újat.

– Na de akkor nincs mozgástér, hát nincs mozgástér, ha a versenypiaci árakat a lipcsei tőzsde árai határozzák meg, a másik oldalról meg a hatósági árban tegyük föl, hogy az állam, illetve az Energiahivatal nem követ el nagyobb el hibákat a különböző szerződéseivel, hát akkor hol a mozgástér, hol lehet harminc százalékot levenni az árból?

– Hát ha sem a fogyasztók, sem az adófizetők nem fizetik ki a megfelelő árat, akkor ezt csak a vállalatokon lehet leverni, a vállalatok meg majd eldöntik, hogy akarnak-e ilyen módon üzletelni, vagy nem, és akkor talán megteszik azokat a lépéseket, amelyeket az ő jogi feltételeik lehetővé tesznek.

– Már most is látjuk ennek a nyomát, mert ugye ez a mostani tízszázalékos rezsicsökkentés olyan következményekkel járt, hogy a vállalatok számára viszont emelték például a gázszolgáltatók az árakat.

– Mindenki megpróbál nyilván védekezni, mindenki a saját gazdasági érdekei szerint próbálja a legjobb eredményeket elérni. Én az utóbbi években a számokat nem követtem, azt tudom, hogy mi ugyanazt a molekula gázt égetjük el, amit mondjuk a németek és az osztrák fogyasztók, tehát annak az előállítási ára nem lehet sokkal alacsonyabb, mint ott, és a magyarországi energiaárak az európai átlag alatt vannak.

– Ezt jó, hogy mondja, mert néha elhangzik olyan kijelentés is, hogy mi még többet is fizetünk, mint a nyugat-európaiak a villany- és a gázszámlában, hát hogy lehet, hogy itt nálunk drágább a gáz és a villamosenergia, mint a nyugat-európai országokban. De ezek szerint, azt mondja, hogy az átlag alatt vannak. Lehet találni olyan országot, ahol ugyan alacsonyabbak, de az átlag alatt van mégis a magyar árszínvonal.

– Hát a középmezőnyben szoktuk mutatni a magyar árakat, nyilván a jövedelemviszonyokhoz képest magasak, tehát én mindig azt a példát mondom, egyszer voltam egy konferencián, ahol a dán energiafogyasztásról volt szó: a dánoknál százharminc négyzetméter az átlaglakás, és ott az energiaköltségek a családi költségvetésnek körülbelül a három százalékát teszik ki, nálunk ötvenkettő-ötvenhárom négyzetméterre vesszük az átlaglakást, és szerintem az átlag családi költségvetésnek a tíz százalékát-tizenöt százalékát is elérik az energiaköltségek. Ez fáj, ezt én elismerem, de hangsúlyozom, hogy szociális módon, és nem alanyi módon adnék támogatást ezeknek a fogyasztóknak.

– Most attól függetlenül, hogy ennek az igazságossága mekkora, tehát hogy a szegénynek és a jómódúnak egyaránt rezsiköltség-csökkentést kínál a kormány, engem még mindig az izgat, hogy lehetséges-e a mostani tíz százalék után további harminc százalékról akár csak ígéretként is beszélni? Beszélni persze mindenről lehet, csak lehetséges-e a mai körülmények között, anélkül, hogy előre látnánk a jövő évi gazdasági helyzetet meg az energiapiaci helyzetet, lehet-e ekkora tartalék az energiaárakban?

– Hát ezt mondja meg az Energiahivatal, mondom, az én időmben, én már kétszer is voltam felelős az energiaárakért, akkor ennyi tartalék nem volt benne. Ha van benne, akkor azt ki kell szedni belőle, ha nincs, akkor majd meglátjuk a következményeket.

– Van azért más rezsiköltség is, például a víz- és csatornadíjak, ugye azt is hamarosan tíz százalékkal csökkenteni akarják, miközben, és ez a közműszolgáltatók további részére is vonatkozik, nemrégiben terheltek rájuk egy vezetékadót, ami földben, vízben, levegőben, mindenhol futó vezetékekre méterenként azt hiszem százhuszonöt forint pluszadó. Hallottam itt a rádiónkban egy szakszervezeti vezetőt, talán a Békés Megyei Vízművektől, aki kétségbeesetten mesélte el, hogy ez a pluszadó már nagyon súlyos helyzetbe kényszerítette a Békés Megyei Vízműveket, a vízszolgáltatót, mert például az ottani alkalmazottak már minden extrajuttatástól meg lettek fosztva, eltűnt a cég nyeresége, de ha még egy tízszázalékos rezsicsökkentéssel is megkínálja őket a kormány, akkor végképp nem tudja, hogy mi lesz. Akkor még az is lehet, hogy a céget be kell zárni, de hogy embereket el kell bocsátani, vagy a jövedelmüket továbbcsökkenteni, az szinte biztos. Szóval úgy látom ebből a példából is, meg feltételezem is, hogy hirtelen ekkora arányú csökkentésre és vágásra semelyik cég nem készült föl. Az Ön tapasztalatai milyenek?

– Az biztos, hogy erre nem készültek föl, és nyilvánvaló, hogy először megpróbálják a költségeiket valahogy minimalizálni. Ezek között a költségek között nyilván a munkavállalók szerepelnek meg a beszállítói partnerhálózat, tehát nyilván ezeket a költségeket csökkenteni fogják, újratárgyalják a beszállítói szerződéseket.

– Abbahagyják a karbantartást vagy a minimálisra korlátozzák, és így tovább, ugye?

– Létfenntartás lesz, igen. De én egyetértek azzal, hogy ha vannak tartalékok meg extraprofit ezekben a tételekben, akkor ezeket le kell faragni, de hogy lenne benne ennyi extraprofit, azt én nem látom az én tudásom szerint.

– Akkor még egy dolgot, ha megengedi. Itt az elmúlt napok, hetek egyik érdekes fejleménye, hogy az állam, illetve az MVM mint állami vállalat megvásárolja a német E.ON gázüzletágát. Elsősorban gáztározókról van szó, illetve arról, hogy az E.ON kötötte a gázvásárlási szerződést az oroszokkal, a Gazprommal. A miniszterelnök a mai rádióinterjújában közvetve megerősítette, hogy ez egy nyolcszázmillió eurónyi, akörüli tétel lesz, márpedig – és ez számomra érdekes jelzés volt – az MVM korábbi vezérigazgatója névvel, címmel két héttel ezelőtt olyan nyilatkozatot tett, hogy az egész nem ér többet háromszázmilliónál. Ilyet nyilván csak akkor engedhet meg magának egy nyilvános nyilatkozatban, ha erről ezerszeresen meg van győződve. De hát akkor hogy vállalhatja a kormány magára azt a felelősséget, hogy akár ötszázmillió euróval többet fizessen egy ilyen üzletért? Mi lehet emögött, van valami, vagy lehet valami, amiről mi nem tudunk?

– Hát először is ez egy hosszú történet, mert ugye azért vette meg az E.ON a gázüzletágat, mert a MOL eladta. Mert 2000-ben az árszabályozásnál olyan nagy veszteségei jelentkeztek a mesterségesen alacsonyan tartott árakból, hogy neki nem volt gazdaságos ezt az üzletágat fönntartani. Ott kezdődik a történet.

– Tehát az első Orbán-kormány egy kicsit megnyomorította a nagy magyar multit, a MOL-t.

– Hát akkor a MOL még be is perelte a magyar államot, de nem lehet a magyar államot perelni, úgyhogy akkor ez a per elült, és akkor eladták az E.ON-nak a gázüzletágat. Na most azóta a politika állandóan belenyúlt az energiaárakba, és ez állandóan valamifajta kompenzálási kötelezettséget jelentette az E.ON felé. Hogy ez most hogy áll, azt én nem tudom, de hát méregdrága jogászok meg gazdasági szakemberek ezt a dolgot megvizsgálták, meg valaki ezt alá fogja írni, hát nyilván nagy felelősség teljes tudatában teszik ezt.

– De ha kiderül erről, hogy ez egy többszörösen túlértékelt cég, és sokszorosan vagy másfélszeresen mondjuk túlfizették az árát, annak súlyos következményei lehetnek, nem?

– Mint általában. Ha az állam pénzét úgy költik el, akkor bizonyára ezért felelni kell, de hát én nagyon remélem, mert én számokat nem láttam, de nagyon remélem, hogy felelősségteljesen járnak el ebben az ügyben!

– És értelme egyébként van az egésznek? A miniszterelnök azzal hozta összefüggésbe, hogy így lehet a rezsiköltséget csökkenteni, ha minden a kezünkben van.

– Hát igen, mert akkor mi magunk szabályozzuk az árakat. Hogy aztán az állam jó tulajdonos lesz-e a vállalatban, az eldől, remélem, hogy igen, és akkor az extraprofitot lehet minimalizálni. Nyilván akkor az állam lemond erről az extraprofitról, illetve az ebből eredő adójövedelemről, és akkor ezzel kompenzálja a fogyasztókat. Tehát ebben van logika, az a probléma, hogy az állam tulajdonosként eddig nem volt túl sikeres a vállalkozásoknál.

– Szóval a történelmi tapasztalatok ennek nem adják meg az indokoltságát, de – ahogy hallom – Önben van bizonyos szkeptikus optimizmus is, hogy nem baj, próbáljuk meg, elvileg még talán ez sem kizárt. Maradjunk ebben?

– Hát nézze, maradjunk abban, hogy itt felelős emberek döntenek felelősséggel, a kézjegyükkel ellátják ezeket az irományokat, aztán majd meglátjuk. Ezt csak az tudja, aki látja a számokat, én nem látom, de ahogy hallom, tíz évig titkos lesz ez a megállapodás. Majd ki fog derülni tíz év múlva.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!