Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. február 14.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2013. február 16. szombat, 07:05
- Megbeszéljük
Vidnyánszky Securitate-módszerekkel vádolja
Tompa Andrea színikritikus
Bolgár György: - Arról szeretném Önt kérdezni, ami két nappal ezelőtt megütötte a fülemet. Az ATV Húzós című műsorában, annak is a legvégén a Nemzeti Színház igazgatói posztját elnyert Vidnyánszky Attila rendező arra a kérdésre, hogy honnan fogja tudni, jó színházat csinál-e, azt válaszolta, hogy a közönségtől és a külföldi kritikából, mert a magyarra nem számíthat. Miért, mert nagyon politikus kritika?, kérdezte Rónai Egon, amire azt a választ kapta,, hogy igen, ráadásul most nagyon csúnya nemzetközi lejárató történet van folyamatban, Tompa Andrea írt egy borzasztó szöveget, leginkább egy Securitate-szöveghez hasonlít és megy szét a világ színházaiban, hogy én milyen csúnya ember vagyok. A barátaim hívnak és értetlenkednek, mondta Vidnyánszky. Az, hogy a színikritikusok 2000-es években Securitate-szöveget írnak, elég durván hangzik. Mit írt és hova?
Tompa Andrea: - A Nemzeti Színház igazgatói kinevezéséről írtam februárban egy német lapnak, azt hiszem Európában ez a legnagyobb hatású színházi újság. Én is meglepődtem – bár az elmúlt években elég sokat írtam külföldre –, hogy mekkora hatása van.
- És mekkora a hatása, ha Önt meglepte? Mit jelentett a hatás? Sokan felhívták vagy írtak Önnek e-mailt, vagy mi történt, amikor írt egy cikket?
- Semmi azon kívül, hogy Vidnyánszky Attila ezt Securtitate-hangneműnek nevezte. A világon nyilván más visszhangja nem volt.
- Akkor lehet, hogy nem is volt olyan nagy hatása, csak Vidnyánszkynak valaki szólt, ő meg felháborodott, aztán kész. Nem?
- Tulajdonképpen sok kritikusnak vágya ebben a lapban megjelenni, mert nagyon jelentős lapról van szó. Ha tájékozódni akarunk arról, hogy mi van a világban, mi a német színház, hogyan kell a színházról gondolkodni vagy hogyan gondolkodnak mások, akkor valószínűleg ez az egyik mérvadó lap, amiből nincs nagyon sok. Tehát ilyen értelemben van ennek nagy hatása. Azt nehéz felmérni, hogy Magyarországra hogyan hat vissza, amit az ember külföldön esetleg publikál. Például tavaly elég sokat írtam a Trafó igazgatói kinevezéséről, szintén külföldre, nyilván annak is Securitate-hangneme lehetett, hiszen ha az ember a saját hazájáról külföldre ír, akkor rögtön úgy gondolják, hogy hazaáruló.
- Az hagyján, hogy hazaáruló, de színházi kritikai titkosrendőrség vagy micsoda ez? Egyszerűen fel sem tudom fogni, hogy lehet a Securitatéhoz, vagy nevezzük magyar nevén, az ÁVH-hoz hasonlítani ezt.
- Kolozsvári vagyok, életem első húsz évét Erdélyben töltöttem, úgyhogy lehet, hogy ilyen módon is kötődik hozzám a román állambiztonság.
- Ja, akkor átküldték Önt a románok, és most azok ellen használják és vetik be, akik éppen az egykori román kommunista titkosrendőrségnek nem tetszenének. Így jó?
- Valószínűleg ennél egyszerűbb az ok. Van egyfajta paranoia a köztudatban, ha az ember külföldre ír, ez persze különösen mostanában alakult ki. Én tíz éve írok külföldre, valamikor még egy állami intézmény alkalmazottjaként az volt a dolgom, hogy a világot tájékoztassam egy hírlevélben arról, mi van a magyar színházban. Ma valahogy ez a független kritikusi tevékenység feljelentésnek minősül, és most, hogy a Facebookon erről írogattam, több kolléga is írta azt, hogy ejnye-bejnye, még a magyar sajtóban hagyján, de külföldre írni arról, hogy mi van Magyarországon, az igazán csúf dolog.
- Kíváncsi volnék, hogy ha valamiféle dicshimnuszt írt volna arról, milyen fantasztikus dolog, hogy most Vidnyánszky kerül a Nemzeti élére, akkor is felháborodnának-e rajta. Vagy külföldön csak dicsérni szabad?
- Én azért nagyon sok dicsérőt is írok külföldre. Van egy elég jó amerikai lap, amelyet a Yale Egyetem ad ki, annak a szerkesztőbizottsági tagja vagyok. Ezért is sokat írok külföldre, mert két nemzetközi lapnak vagyok a szerkesztője. 2008-ban megjelent egy magyar szám ebben az újságban, amelyben a függetlenekről írtam elég hosszasan dicshimnuszokat és egy Vidnyánszky Attila-interjú is volt benne. Azt gondolom, a felháborodást most az okozhatja, hogy egyáltalán valaki szóba meri hozni külföldön azt, hogyan ment az az igazgatói kinevezés, ami azért, valljuk be – és ezt nyilván már sokan elmondták, leírták –, egyáltalán nem volt rendben.
- Nem nyugat-európai módszer.
- Nagyon átlátszó volt, és nem kellett volna ehhez ilyen pályázati mókát játszani. Ki kellett volna nevezni Vidnyánszky Attilát, ennyi az egész.
- De kit minősített ebben a cikkben? A kormányzati eljárást, magát Vidnyánszkyt is vagy az ő művészi tevékenységét?
- Ez egy meglehetősen rövid, ezerszavas cikk egyébként, amely arról szól hideg, tárgyilagos hangnemben, hogy 2010 óta a Nemzeti Színház ellen milyen támadásokat indítottak, milyen diskurzus folyt a parlamentben, és ezzel párhuzamosan Vidnyánszky Attila hogyan emelkedett fel. Nagyon sok tisztséget töltött be az elmúlt két évben, a miniszteri színházi bizottság tanácsadó testületi elnöke, Kaposváron intézetigazgató volt.
- Aztán egy viszonylag új színházi társaságot is vezet.
- Ami nagyon nagy hatású, mert ez a színházi társaság tulajdonképpen meg tudta változtatni a színházi törvényt. Ő egy nagyon nagyhatású ember lett, az ő felemelkedéséről van egy kevés szó. Ezenkívül arról írok, hogy tulajdonképpen Vidnyánszky Attila beszállt abba, hogy a Nemzeti Színház előadásait kommentálja, bírálja. 2010-ben az általam vezetett szervezetnek, a Színházi Kritikusok Céhének már volt egy nyílt levelezése Vidnyánszky Attilával, amikor ő az Alföldi Róbert által rendezett János vitézt elkezdte minősíteni és azt mondta – talán az volt a formula –, hogy nem hűséges az előadás. Erről kezdtünk el levelezni, hogy ugyan biza hogyan gondolja ő ezt a szerzőhöz való hűséget, hiszen ő maga is úgy rendezte a Három nővért, hogy a harmadik felvonással kezdte el a darabot. Csodálatos előadás volt mellesleg.
- Na de majd most megmutatja, hogy képzeli el, mert a János vitézzel nyitja a működését a Nemzetiben.
- Így van. Még az is lehet, hogy csodálatos előadás lesz, miért ne, hiszen egy rendkívül tehetséges emberről van szó, aki sajnos ebbe az egész politika játszmába beszállt.
- Tehát a lényeg az, hogy politikai befolyást szerzett és a politikai befolyásával – mondjuk így finoman – él.
- Azt gondolom, hogy ő nagyon akarta ezt a színházat, és ez teljesen rendben van, hiszen nem vezetheti a Nemzeti Színházat olyan ember, aki nem akarja azt vezetni. De nem kellett volna ehhez a politikát ilyen szinten használnia, és főleg nem kellett volna a színházat folyamatosan bírálni, mert most is ezt teszi. Pont belenéztem a Népszavában publikált interjújába, abban is azt mondta, hogy ilyen-olyan liberális esztétika van most a Nemzetiben. Nem, szerintem ez nem dolga. Menjen, rendezze meg, csináljon nagyszerű színházat, ezt kellett volna tennie. Amit én még észrevettem – és ez egy antropológiai megfigyelés, amiben semmilyen bírálat nincsen –, hogy az elmúlt két évben Vidnyánszky Attila publikus megjelenéseiben az öltözködése is megváltozott.
- Nem mindig így nézett ki, ahogy mostanában?
- Annyiban nem, hogy ha megnézzük, milyen módon jelent meg a nyilvánosság előtt jóval korábban, akkor elég átlagos kinézetű volt, nem viselt semmilyen jelet magát. Most pedig főleg a konzervatív jobboldalra jellemző bocskais, magyaros fehér inget, mellényt hord, ami teljesen rendben van mint viselet, és ebben semmilyen ítélet nincsen, de ő nyilvánvalóvá akarja tenni a nézeteit a ruházkodásában is. Hiszen ez ma Magyarországon kvázi szimbolikus üzenet: aki így öltözik, az kinyilvánítja a hovatartozását. A Heti Válasz címlapján és amikor nagy eseményeken jelenik meg – azt hiszem, a kaposvári kinevezésekor –, akkor is ezt viseli. Ez egy ilyen jel.
- Azt mondja Vidnyánszky, hogy ez egy csúnya, nemzetközi lejárató történet, nevezzük, mondjuk, kampánynak. De akármit ír Ön akárhova, a Yale Egyetem akármilyen folyóiratába vagy bárhova máshova, akkor se történik semmi. A Nemzeti Színházban Vidnyánszky a következő években azt rendez, amit akar, és a magyar kritika is úgy fogadja, ahogy akarja, de még a nemzetközi is. Attól, hogy Ön bármit ír, idejön egy német kritikus és elájul attól, hogy milyen fantasztikus a Nemzeti Színház. Hogy lehet egy kritikus külföldön megjelent cikkéből bármiféle olyan következtetést levonni, hogy most majd akkor le lesz járatva a Nemzeti Színház? Kit érdekel? A dolgot persze elraktározzák a fejükben, a magyar kultúrpolitikáról levonhatnak következtetéseket, de hogy milyen lesz egy darab, hogy fogja megrendezni Vidnyánszky vagy bárki más, valószínűleg senkire nem lesz hatással, nem?
- Persze, én nem is mentem bele semmilyen esztétikai kérdésbe, ez nem arról szólt, hanem arról, hogy ma Magyarországon hogyan mennek az igazgatói kinevezések. Nyilvánvaló, hogy az egész nemzeti színházi kinevezés egy nagyon rossz, romlott rendszer része.
- A Ceausescu-rendszer aztán nagyon romlott volt, és mégis voltak fantasztikus színházi előadások.
- Igen, igazából nem szükséges egy nyomorult diktatúra ahhoz, hogy jó színház legyen.
- Nem. Én csak azt mondom, hogy ha megírja azt, hogy a rendszer romlott, abból még nem következik az, hogy Vidnyánszkyt majd annak megfelelően fogja megítélni a kritika. Meglehet a személyéről a véleménye egy külföldi vagy egy magyar kritikusnak is, meg a nézőnek is, de a személy és az előadás nyugodtan elválhat.
- Igen. Bár azt hiszem, hogy egy ilyen kinevezősdivel nagyon rossz kezdet beülni egy székbe. Ez nem egy jó indulás. Valahogy nagyon megnyomja azt, hogy az a színház vagy a művész esetleg milyen lehet.
- Az Ön tapasztalatai és ismeretei szerint a külföldi színházi szakma, rendezők, művészek, kritikusok, mennyire figyelnek Magyarországra és mennyire helyezik el azt, ami például a magyar kultúrában történik az európai politikai, illetve művészi életben? Elszigetelt jelenségnek tartják vagy belehelyezik abba, ami itt Magyarországon folyik és azt ennek megfelelően értékelik?
- Azt kell mondanom, az, hogy Vidnyánszky Attila most ilyen dühös rám vagy inkább azt mondanám, hogy ránk, mert a Céhre is dühös, annak tudható be, hogy március elején a Céh szervez egy budapesti színházi showcase-t, amire külföldieket is hív és nagyon nagy létszám van máris, körülbelül száz külföldi lesz itt és néz meg darabokat. A programban összesen tizenkilenc előadás van. Iszonyú érdeklődés van külföldről Magyarország iránt. Ez régen is így volt, a 2000-es évek óta. Ez jobbára a Krétakörnek köszönhető. Magyarország eléggé színházi nagyhatalomnak számít Kelet-Európában, ha az ember összeállít egy ilyen programot, arra dől a néző, mert nagyon kíváncsiak. Az elmúlt két év még tovább srófolta és csigázta a kíváncsiságot Magyarország iránt, hiszen a színpadon is megjelenik mindaz, ami a társadalomban. Leképeződik az a feszültség, bizonytalanság, amely a társadalomban van, megjelenik a színpadon, hiszen egy csomó előadás nyilván politizál is. Erre elég fogékony különösen Nyugat-Európa, Amerika. Egy nagyon nagy amerikai csoport a magja az egésznek, nagyon nagy az érdeklődés. Az persze sajnálatos, hogy ebben a budapesti programban Vidnyánszky Attilának nincs előadása, ahogy Tompa Gábornak, Bocsádi Lászlónak sincs, akik vidéken vagy a határon túl vannak.
- És ebből Vidnyánszky talán arra következtet, hogy ha meglesz a külföldi visszhang, akkor az nem róla lesz adott esetben jó, hanem például Alföldiről.
- Igen. Mondjuk személyesen beszéltem múlt héten Vidnyánszky Attilával, elhívtuk őt és Fekete Pétert, hogy találkozzanak a külföldiekkel, különösen azzal a nagy amerikai csoporttal, akik közül sokan voltak Debrecenben tavaly a Vidnyánszky Attila szervezésében. Attila azt mondta, hogy mivel nem lesz előadásuk itt Budapesten, ő nem akar eljönni. Kértem, hogy akkor legalább legyen informális találkozó, de nem akartak eljönni. Érthető, meg nem is, mindegy. Ez mindenesetre egy budapesti esemény lesz most.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
