Hogy lesz ebből demokrácia? – 3. rész: Valami nincs rendben
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2013. február 22. péntek, 02:02
|
Nem beszéltünk össze Lánczos Verával, egyszerűen csak ugyanaz, a demokratikus mozgalom sorsa iránti aggodalom vezet minket, ám ha ugyanaz is a témánk és sok mindenben egyet is értünk, másként közelítünk hozzá. Igyekszem nem elismételni, amit ő már leírt, holott ugyanarra a kérdésre keressük a választ: miért tűnik úgy, hogy Bajnai Gordon és tanácsadói csapata nem találja a helyét az ellenzéki politikában? Miért követ el egyre több hibát?
A Bajnai Gordon iránti bizalom nem politikai, hanem szakmai, azaz technikai teljesítményéből ered. Az általa vezetett kormány kitűnő szakmai munkát végzett, de akár tetszik, akár nem, kormányának politikai teljesítménye az MSZP-é, mert ő adta a politikai hátteret. Súlyos politikai hiba lenne megfeledkezni arról, hogy az a kormány egy ritka pillanatban lehetett sikeres. A jelenlegi helyzet bizonyos értelemben éppen az akkori fordítottja. Akkor a gazdasági válságot kellett sürgősen kezelni, és a kormány parlamenti többségét adó MSZP megértette, hogy fontosabb az ország sorsa, mint a pártpolitikai küzdelem. Bölcs és tiszteletet érdemlő döntés volt – más kérdés, hogy ma ez senkit sem értékeli, még Bajnai Gordont sem. Nem hálásnak, csak ésszerűnek kellene lennie.
Ha a mai helyzet éppen fordított, mint a 2009-es, akkor vajon milyen sikereket tud elérni a megoldásában egy technokrata? Szerintem jelenleg nincs az a szakpolitikai program, amelyik megdobogtatná a választók szívét, ha nem világos számukra a politikai program, amelyik ellentmondásmentesen összefogja az egyes területeket. Nem kétséges, hogy a gazdasági program az egyik legfontosabb, de senki ne várja tőle, hogy növelni fogja a támogatottságát. Ez az a pont, ahol világosan megjelenik a különbség a politikus és a technokrata között. Tiszteletreméltó, ahogyan Bajnai Gordon technokratának vallja magát, és valószínűleg csapatának a tagjai is annak tekinthetők. A magyar társadalom problémája azonban nem technikai jellegű, ezért nem is oldható meg technokrata módon. Nem elég hinni a hatékonyságban, ahogyan Bajnai Gordon teszi, mert igencsak sokféle hatékonyság létezik – választani kell közülük, és ki kell mondani, hogy a demokratikus ellenzék melyiket tekinti érvényesnek. Csak példaként: az orbánisták egyértelműen hatékonynak tekintik önmagukat, politikájukat és rendszerüket. Az is, hiszen hatalomra jutottak a politikájukkal, ámde olyan pusztítást végeztek közben az erkölcsökben, a szolidaritásban, az autonómiában és még nagyon hosszan sorolhatnám, mi mindenben, hogy azt korábban elképzelni sem tudtuk. Ez is hatékonyság. Ahogy hatékonyság az is, amikor úgy érnek el jelentős profitot a cégek, hogy közben elpusztítják a természetet. De nem elég felsorolni a szolidaritás, a remény, a haladás és a becsület értékeit (ezek fordultak elő Bajnai beszédében), meg kell mondani, melyik mit jelent a demokratikus ellenzék számára, és milyen módon jelennek meg a felvállalt feladatban. Mondhatnánk, hogy a választók többsége számára a hatékonyság semmit nem jelenet, de lehet hogy ez túlzás, az viszont biztosnak látszik, hogy senki sem fog olyan hatékonyságot támogatni, amelyik az ő számára káros, de olyat sem, amelyik túlzottan indirekt, elvont előnyöket ígér. Tudomásul kell venni, hogy a választók jelentős része mélyen csalódott a politikusokban és az őket kiszolgáló technokratákban. El kell ismernünk azt is, hogy joggal kiábrándultak és joggal bizalmatlanok, hiszen az egymást követő kormányok többszörösen becsapták őket. Hiába hát, hogy 2010 után érte a választókat a legnagyobb sokk, hiába van igaza Bajnainak abban, hogy a reményt kell újjáéleszteni, ráolvasással ez nem fog menni.
Ma tehát más a helyzet, mint 2009-ben volt, ma a gazdasági problémák csak akkor oldhatók meg, ha megoldjuk a politikai problémát, azaz, ha felszámoljuk a Fidesz-uralom minden egyes elemét, és létrehozzuk a demokráciát. Az látható, hogy a demokratikus pártok politikusai nagyon nehezen fogták fel, hogy a jelenlegi helyzetben, a demokrácia megszűntével nem követhetik korábbi taktikájukat, és nem hangsúlyozhatják tovább a különbségeiket, ahogy a demokrácia évtizedeiben tették. Az első, aki ezt megértette az Együtt 2014 volt. Az október 23-án meghirdetett célok és a szervezet honlapján olvasható küldetésnyilatkozat helyesen tűzte ki a célt: „Összefogás a változás legfőbb akadályát jelentő kormány leváltásáért. Összefogás Magyarországért, a demokráciáért.” A körülmények változása – a választási törvény és a tárgyalópartnerek – választásra késztették az Együtt 2014-et is. A kérdés az, merre indult el a demokratikus mozgalom a párttá alakulással. A schifferi vagy a győzelemhez vezető úton? Ebből a szempontból különösen érdekes az, amit Bajnai Gordon február 9-én mondott.
„Az Együtt 2014 az út a kormány leváltásához. Az Együtt 2014 az út a magyar politika korszakváltásához. Az Együtt 2014 az út a nyugalom megteremtéséhez. Az Együtt 2014 az út a jó és szakszerű kormányzáshoz.” – mondta a Millenárison tartott beszédében. Az út, amelyet most kínál a bizonytalan választóknak, úgy tűnik, nem azonos azzal, amit tavaly október végén kínált. Ez még önmagában nem lenne baj, a kérdés az, hogy vajon elvezet-e a korszakváltáshoz vagy sem? Ezeket a mondatokat olvasva ilyen kérdések merülnek fel: Miért éppen az Együtt 2014 az út a kormány leváltásához? Most már nem az összefogás vezet el bennünket a célhoz, ahogyan a szervezet honlapján még mindig olvashatjuk? Mit jelent az, hogy az Együtt 2014 az út nyugalom megteremtéséhez? Ezek az állítások vajon azt jelentik, hogy a többi demokratikus szervezet csak az Együtt 2014-en keresztül juthat el a kormányváltáshoz? Ezt úgy kell-e értelmeznünk, hogy az Együtt 2014 a többiek felett áll, jobb, mint a többiek? Ha pedig így van, akkor már nem egyenrangú felek egyeztetnek a demokrácia megteremtéséről, hanem alá-fölérendeltségi viszony jön létre, amelyben Bajnai Gordon áll felül és a többiek alul vannak. Sajnos ezt a lehetőséget maga Bajnai Gordon erősítette meg, amikor így folytatta: „Ezért kell tehát párttá alakulnunk, és éppen ezért alakulunk is párttá. Együtt, egyetlen nyitott, erős párttá.” (Érdemes kiemelnünk ezt a két szó, még ha Bajnai nem is tett így.)
Sajnos ezzel a mondattal üres frázissá tette a korszakváltás ígéretét. Az „egyetlen, erős párt” éppen az, amit Orbán Viktor is akart, bár szerencsére még nem érte egészen el, de már majdnem. A „nyitott” eredetileg pozitív jelentése ebben a szövegkörnyezetben megváltozik. Az egyetlen erős párt nyitottsága fenyegető, azt az érzetet kelti, hogy elnyel mindenkit és mindent. És úgy tűnik, ez nemcsak érzés, hiszen Bajnai Gordon önmagát és a saját szervezetét minősítette az útnak, némileg megváltoztatva, de mégiscsak a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat jelszavát ismételte el: legyen béke és egyetértés, most éppen Bajnai Gordonnal és nem Orbán Viktorral. A demokratikus ellenzéki mozgalmat nem szabad egyetlen pártnak képviselnie, többnek meg nem lehet. Akik abban reménykednek, hogy több, egymás mellett induló párt képes lesz megszerezni a többséget 2014-ben, azok tévednek, számolgathatnak bárhogy, de csak az illúzióikat helyettesítik be a paraméterekbe. Az Együtt 2014 sem lehet az az egyetlen párt, amely majd legyőzi a Fideszt. Lehetett volna az egyetlen szervezet, ha az eredeti elképzelések megvalósulhattak volna. Most azonban olyan helyzet jön létre, amelyben megint minden demokratikus ellenzéki szervezet igyekszik azt bizonyítani, hogy ő a legalkalmasabb az orbánizmus felszámolására. Ez az út azonban a semmibe vezet.
Lehet, hogy Bajnai Gordon is eltévedt a politikai útvesztőben. Beszédében ugyan harminckétszer használta a remény szót (ez a beszéd 7,2 százaléka), a teljes szöveg mégis mást üzen. Azt mondja: most még gyengék vagyunk ugyan, de majd erősek leszünk, mert mi leszünk (vagyunk?) a legjobbak: „Sokan leszünk és jobbak leszünk, mint a régi politika képviselői! 2014-ben sokan leszünk és jobbak leszünk!” Ugye nem gondolják komolyan, hogy a választók elhiszik ezt, csak azért, mert Bajnai Gordon mondja? Csak a szavak és a politikai kihívásokra adott válaszok összhangja győzheti meg őket, az azonban, amit látnak nem erre utal – és az Együtt 2014 támogatottságának csökkenése sem a bizalom növekedését jelzi. Lánczos Vera jól mutatott rá a vágyak és a lehetőségek közötti ellentmondásra, amikor a választói támogatottság és a demokratikus értékek képviseletének ambivalens, érdekvezérelt használatára felhívta a figyelmet. Annak, hogy az összefogás terepeként létrejött szervezet kénytelen páttá alakulni, lesznek nemkívánatos következményei.
Azt gondolom, hogy a választókat nem érdeklik az új pártok, ők valóban korszakváltást akarnak. A még bizonytalan választók nem jobb- és nem baloldaliak, és nem is a középhez tartoznak, egyszerűen csak választópolgárok, akik szeretnének perspektívákat látni maguk előtt. Választópolgárok, akiknek a személyes életét tönkretette, lehetőségeit beszűkítette vagy teljesen megszüntette Orbán Viktor politikája. Olyan emberek, akik nem akarnak ostoba pártcsinovnyikoknak engedelmeskedni. Ők azok, akiket a magánéletükben, szakmai tisztességükben alázott meg az erős párt. Ők nem egy újabb erős pártra, hanem a demokrácia alapjaiban egyetértő, együtt visszaállítani képes szervezetek koalíciójára várnak, olyan politikusokra, akikre érdemes lesz szavazni 2014-ben. Megalakulása után még ilyen szervezetnek látták az Együtt 2014-et, ezért lett hirtelen annyi támogatója. Várakozásukban azonban egyre többen csalódnak. Ha a párttá alakulás a többi demokratikus párt lenézéséhez és önfelmagasztaláshoz vezet, akkor az Együtt 2014-ből hamarosan egy néhány százalékos támogatottságú törpepárt lesz.
Tudomásul kell venni, hogy ebben az országban csak a Fidesz és a Jobbik törzsszavazóinak van szükségük egyetlen, erős pártra, senki másnak nincsen! Már máskor is feltűnt, hogy Bajnai Gordon időnként a Fidesz szókészletét használja. Például, amikor az erős államról beszélt. Vajon miféle korszakváltás lehet az, amelyik ugyanazt akarja, ugyanúgy gondolkodik, amit az előző korszak? Bárki elolvashatja Orbán Viktor beszédeit, vagy akár a Fidesz választási programját, amely azzal vádolta a korábbi kormányokat, hogy meggyengítették a magyar államot. A jó kormányzás, amit Bajnai Gordon ígér egyszerű technikai kérdés. Persze Orbán és az emberei ebben az értelemben is dilettánsok, de mindenekelőtt jó célokra, a függetlenségünket tiszteletben tartó, szolgáltató intézményekre van szükségünk, mert ekkor ér valamit a technikailag jól kivitelezett végrehajtás. A korszakváltás új fogalmakat, új megközelítésmódokat és új gondolkodásmódot igényel. Mindenekelőtt el kell felejteni az erő mindent megoldó képességébe vetett hitet. Egyik-másik új fogalom és megközelítésmód csak idehaza lesz új, de enélkül még a demokratikus ellenzék előtt álló feladatokat sem lehet jól kijelölni.
Valakinek képviselnie kellene végre a demokratikus ellenzék közös értékeit és a belőlük levezethető, a demokratikus intézményrendszert létrehozó legfontosabb lépéseket, meghagyva másoknak a részleteken való vitát. Ezzel azt üzenné a választóknak, hogy a demokratikus ellenzék képes létrehozni a sokféleség egységét – a választók szerintem ugyanis erre várnak. Ennek most éppen az ellenkezőjét történik, holott ez nem a versengés ideje. Ezt a szerepet minél hamarabb fel kell vállalnia valakinek, akinek a választók el is hiszik, Bajnai Gordonnak, Mesterházy Attilának, vagy valaki másnak, addig, amíg nem késő.
|
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
