Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. február 26.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2013. február 28. csütörtök, 03:42; Megbeszéljük

3. oldal / 4

Nettó hazugság, hogy haza akarta rendeltetni az ORF budapesti tudósítóját
Szalay-Bobrovniczky Vince, Magyarország bécsi nagykövete

Bolgár György: - Egy meglehetősen meglepő cikket olvastam többek között Önről is a bécsi Der Standardban, ahol interjút készítettek az ORF, az osztrák közszolgálati rádió és televízió budapesti tudósítójával. És ő egyrészt meglehetősen kritikus volt a magyar kormánnyal szemben, amely szerinte megpróbálta őt mindenféle eszközzel elhallgattatni, másrészt pedig Önt azzal vádolta, hogy megpróbálta őt megfúrni a főnökeinél, vagyis az osztrák közszolgálati tévé, rádió vezetőinél. Tényleg így volt?

Szalay-Bobrovniczky Vince: - Hát ugye Gelegsről beszélünk, az ORF budapesti tudósítójáról. Én a főnökeinek tényszerűen jeleztem, hogy az én szerény véleményem szerint, ez magánvéleményem, azt gondolom, hogy az ORF magyarországi tudósításai az ORF-törvényben is rögzített objektivitás minimumát nem mindig ütik meg. Ennyit tettem, de én soha az életemben nem akartam őt megfúrni. Az, amit a Népszabadság leírt, hogy én megpróbáltam volna elérni, hogy hazahívják a Gelegs urat, az egész egyszerűen nem igaz. Én egyébként a Gelegs úrral jó viszonyban vagyok, legalábbis eddig így gondoltam. Nemrégiben vacsorázott nálam a magyar nagykövetségen, és nagyon élvezte. Egyébként Gelegs úr szerintem összességében véve nagyon aktív munkát végez. De vannak vélemény különbségek közöttünk. Szerintem nekem jogom van ennek artikulálására, de ezen túlmenően úgy érzem, hogy nem tettem semmi mást. Egyébként pedig azt még elmondanám a hallgatók tájékoztatására, hogy számos olyan dolog történt, amiben én voltam, ha szabad így fogalmazni, a főcsővezető az elmúlt hónapokban, ami az ORF és a magyar kormány közötti jobb megértést szolgálta. Így például Kumin államtitkár úr nemrégiben tárgyalást folytatott az ORF elnökével, pontosan azért, hogy egy picit jobban értsük egymást a jövőben. Ehhez képest picit meglepett engem Gelegs úrnak az eléggé kvalifikálatlan támadása, de nem tudok vele mit csinálni, nem is nagyon kívánok vele foglalkozni.

– Én már azt tartom egy kicsit furcsának és nem igazán a nyugati világba vagy az európai világba illőnek, hogy mondjuk a a külföldi visszhangokkal foglalkozó helyettes államtitkár, Kumin Ferenc tárgyal az osztrák közszolgálati rádió, televízió vezetőjével. Hát mi közük nekik egymáshoz?

– Hát én azt gondolom, hogy ez egy – hogy mondjam – egy barátkozási célú tárgyalás volt. Ugye tudjuk, hogy ez tavaly novemberben volt, és azt az időszakot követte, amikor ugye az osztrák televízió leadta a Paul Lendvai filmjét, és az a film, én azt gondolom, objektivitásban szintén hagy kívánnivalót maga után. Ismert az, hogy én a filmmel kapcsolatban megfogalmaztam egy-két kritikát, ezt a sajtó is hozta, de én ezen túl nem csináltam. Egy mérhetetlenül udvarias levelet írtam egyébként, és utána úgy döntöttünk, hogy okos dolog lenne beszélgetni kicsit egymással. Egyébként, ahogy a Gelegs úrnak a reakciója mutatja, illetve az ő elmondása, amivel itt most már körbekiabálja a sajtót három napja, abból úgy tűnik, hogy a Gelegs úr nagyon is igényt tart arra, hogy kormányzati kapcsolatai legyenek, és a főnökei is, gondolom, igényt tartanak rá.

– Na ez a dolog lényege. És itt a különbség. Hogy a Gelegs úr, aki az ORF budapesti tudósítója, joggal tart arra igényt, hogy a magyar kormány különböző illetékesei szóba álljanak vele, és nem álltak vele szóba. Hát nem az az egyetlen normális…

– De miért neki hisz Bolgár úr? Ne haragudjon.

– Hát mert gondolom, bizonyítható, hogy elhangzottak-e az interjúk vagy riportok a magyar kormányzat vezetőivel vagy nem hangzottak el. Mint ahogy a Lendvai-féle dokumentumfilmnél is, ugye azzal bírálták őt, hogy egyoldalú és csupa olyan embert szólaltatott meg, aki a kormányzat kritikusa. Ő meg azt mondta, hogy próbáltunk mi Orbán Viktorral is beszélni. Mondjuk Paul Lendvai nem akárki, vagyis ha ő kér egy interjút a magyar miniszterelnöktől, nem biztos, hogy azonnal kaphat, de azért mégiscsak volna rá jó esély meg van is érv amellett, hogy kapjon. Nem? Szóval nem ez a dolog lényege, hogy a tudósító azért van itt, hogy a kormányzati emberektől is megkérdezze, ők mit gondolnak, ők mit mondanak, nekik mik a szándékaik, mivel magyarázzák az intézkedéseiket. Kész. Ha ez nem sikerül neki, akkor talán a magyar kormánnyal vagy annak illetékeseivel van a baj.

– Vagy esetleg magával a tudósítóval, aki…

– De miért a tudósítóval?

– Nem tudom, mert valamiért ő fontosnak tartja, hogy ő gyakorlatilag folyamatosan… hát látja ezt a mostani akcióját is, ez elég furcsa akció azok után, hogy én mindent megteszek annak érdekében, hogy az ORF-fel tisztázzuk a viszonyunkat, azok után egy ilyen butasággal engem megtámad. De még egyszer hangsúlyozom. Én minden alkalommal, illetve most hangsúlyozom, minden alkalommal, amikor a Gelegs úr kért arra, hogy támogassam meg egy-egy interjúkérelmét, én mindig megtámogattam, mert ez nekem is jó. Nekem is érdekem az, hogy az ORF-nek magyar politikusok nyilatkozzanak. És nem igaz, hogy nem nyilatkoztak a magyar politikusok az ORF-nek. Lehet, hogy nem mindig a Gelegs úrnak, de mindig rendelkezésre álltak, nemrégiben, éppen még előttem van a kép, ahogy a Tarek Leitner igen ismert műsorvezetővel Prőhle Gergely államtitkár úr beszélget. Ott van előttem a kép, az ORF stúdióban én magam is ott voltam amikor megy a Lendvai műsor utáni vita. A Lendvai film utáni vita. Ott volt Prőhle Gergely, ott voltunk, elmentünk hozzájuk. Tehát én nem tudom tényleg, hogy mi a probléma. Tehát nem értem, tényleg lassan kezdem úgy érezni, hogy Gelegs úrnak valami gondja van velem.

– Szóval nem Ön próbálja megfúrni az ORF budapesti tudósítóját, hanem…

– Dehogy! Hogy próbálnám megfúrni?

– …a budapesti tudósító próbálja megfúrni Önt? Azt mondja?

– Ezt nem állítom.

– Neki van problémája Önnel?

– Ezt nem állítom. De hát nézze, az interjúból, amit a Standardnak adott, úgy tűnik, hogy neki valami gondja van, mert azt mondta, irritálja őt, hogy én bátorkodtam jelezni a főnökeinek, hogy én úgy tartom – de mindezt szóban egyébként –, lehetnének a tudósításai, nagyon finoman fogalmaztam, egy picit kiegyensúlyozottabbak. Ez az én személyes véleményem volt, ez hozzátartozik a munkámhoz, ugye erről nincsen kormányálláspont. Ha Ön tudná, kedves Bolgár úr, hogy én reggeltől estig milyen médiakihívásnak vagyok kitéve, ezt feltételezem, hogy sejti, akkor nyilván érzékelné azt, hogy nekem nagyon sok dolgom van a médiával, amit egyébként én élvezek is. Hozzám jönnek az újságírók reggelizni, vacsorázni, tartok sajtóbeszélgetéseket. Ahogy így átgondoltam ma reggel, amikor láttam ezt a cikket – számítottam arra, hogy keresni fognak –, az elmúlt időszakban legalább négy magyar politikust vittem a sajtó munkatársai elé, hogy együtt reggelizzenek vagy vacsorázzanak. Csak két héttel ezelőtt két kormányzati interjút adtunk osztrák lapoknak. Balog Zoltán és…

– Ez rendben van, ez dolga egy vezető diplomatának. És nyilván a kormány is örül.

– És én szeretném, ha a Gelegs úr békén hagyna engem. Tehát én szeretném a munkámat végezni, és a munkámat végzem. És ennek része az, hogy ne menjek el bizonyos ORF-csúsztatások mellett. Ne haragudjon, én azt gondolom, hogy ezt jeleznem kell.

– Na de hogy a csúsztatások, azok csúsztatások vagy nem, ezt most nem tudjuk megállapítani, de…

– Jó, mindegy, ez az én véleményem. Szubjektívek vagyunk.

– Egy nagykövet esetleg akkor szólhat, akkor sem biztos, hogy kell neki, ha úgy látja, hogy valamilyen tudósításban tényszerűen hamis állításokat fogalmaznak meg vagy esetleg rágalmazzák a magyar kormányzatot valamivel, ami teljesen alaptalan, légből kapott és így tovább. Akkor sem biztos, hogy egy nagykövetnek ez a dolga, mert hát Istenem, van ilyen, nem szoktak a nyugati nagykövetek azonnal minden más országbeli kritikára így reagálni. De ha rágalmaznak…

– Én sem szoktam, higgye el nekem.

– Igen. Ha rágalmaznak, akkor lehet, hogy adott esetben ennek van indokoltsága. De hogy csúsztat, hát Istenem. Ez egy csúsztatós, tegyük fel, hogy csúsztatós.

– De hát ezt nem mondhatom meg? Nem mondhatom meg egy privát beszélgetésben?

– Rosszul veszi ki magát.

– Ez lehetséges, de most kérem szépen, legyen Ön…

– Beavatkozásnak tűnik.

– Jó. De itt tényleg nagyon barátian, és nem akartam én itt senkit… Amiket itt a Gelegs úr össze-vissza ordibált a sajtóban, hogy a hazahívásáról próbáltam gondoskodni, mindegy, ez egy nettó hazugság. Tehát ez nem igaz. Én ilyet nem tennék sohasem. Ismer engem, beszéltünk már vagy négyszer egymással, tudja, hogy én nyitott vagyok a sajtó képviselői irányába, és mindig mindent szolgálatkészen próbálok elintézni. Ez egy privát beszélgetés volt, ez a privát beszélgetés továbbment, ő meg úgy gondolta, hogy fontos, hogy ezt a sajtóban közölje. Ennyi. Tehát a Gelegs úr lehet, hogy nagyon fontos tudósító, de nem annyira fontos, hogy vele foglalkozzak két napon keresztül. Mondom és még ráadásul…

– De ezért nem kellett volna egyáltalán foglalkoznia vele, és akkor nem is lett volna ügy.

– …ráadásul jóban is vagyok vele. Tehát az a vicces az egészben, hogy jó viszonyban vagyok vele, ugye nagyon örült neki, mikor meghívtam magamhoz a nagykövetségre, magam mellé ültettem, és ezzel kiemeltem, hogy az ORF számomra fontos. Egyébként nemcsak arról gondoskodtam és előkészítettem, hogy egy picit jobban értsük egymást az ORF vezetőivel, hanem például én voltam az, aki javasoltam, hogy a Paul Lendvai filmjét, amelynek a tartalmával ugyan nem feltétlenül értek egyet, mégis a magyar közszolgálati televízió mutassa be. Ugye tudja Bolgár úr, hogy ez megtörtént.

– Igen. Megtörtént.

– Néhány héttel ezelőtt. Tehát ezt csak annak a demonstrálására szeretném elmondani, hogy érzékeltessem, én nem harcolni kívánok, hanem a munkámat szeretném végezni. És ebben nem vagyok teljesen biztos, hogy a Gelegs úr ezzel a nyilatkozatával, hogy mondjam, túlságosan jól szolgálta az együttműködésünk ügyét. De én továbbra is nyitott leszek az ő irányába, és nem sértődtem meg rá. Ennyi.

– És az igaz, amit ő állított a Der Standardnak, hogy Ön az ő főnökeinek, a főszerkesztőnek és a külpolitikai szerkesztőségvezetőnek magán emaileket mutatott be tőle, amiben Gelegs úgy búcsúzott el akárkiktől, tehát nem tudom, kiktől, hogy üdvözlet Orbán országból? Bemutatott ilyen emaileket a főnököknek?

– Én nem beszéltem a főszerkesztővel erről, mondom, magánbeszélgetés keretében kétségtelenül egy ilyen emailt megmutattam, de semmilyen dokumentumot én nem adtam át. Nem kívánom tagadni.

– És kinek jött ez az email? Önnek például? Önnek írta ezt Gelegs?

– Nekem küldték.

– De Önnek küldte el valaki? Aki kapta ezt az emailt?

– Igen. Igen.

– Tehát másnak a levelezését mutatta meg?

– Nem mutattam meg senkinek a levelezését. Ennyit mutattam, hogy üdvözlet Orbánisztánból. Hát most gondoljon bele a helyzetembe, lehet, hogy a Gelegs úr nagyon viccesnek tartotta, de én nem tartom annyira viccesnek. De mondom, egyszer egy baráti beszélgetés zajlott a Pfeifer úrral, egyébként jó viszonyban vagyok vele, tehát nem fog ez semmit sem csorbítani ezen a dolgon. Az egész közlésnek az volt a lényege, hogy én úgy gondolom, hogy bizonyos objektivitásbeli problémák vannak a Gelegs úrnál.

– És ha ő úgy írja alá mondjuk viccesen a magán emailjét, hogy üdvözlet Orbanisztánból, akkor az már nem lehet objektív.

– Ezt nem mondtam. Ezt nem mondtam. Csak én úgy vettem észre, az volt a benyomásom, lehet, hogy szakmailag én rosszul láttam, nyilván én is számtalan tévedésbe szaladok bele, de én úgy láttam, hogy ő abban az időszakban, az azt megelőző időszakban picit túl karcos volt a hazánkkal szemben. És azért azt ne felejtsük el, hogy itt szerintem nem politikai táborokról beszélünk, hanem arról beszélünk, hogy milyen az országnak a külföldi megjelenése. És amikor én védelmezem a kormányt, akkor én védelmezem az országot is.

– De nem ettől lesz rosszabb az ország megítélése, ha ilyenfajta, mondjuk nem hivatalos vagy félig barátinak nevezett megkeresések történnek a magyar nagykövet részéről az osztrák közszolgálati médiában?

– Nézze, akkor lehetne jogos a feltevés, ha nem lenne a másik oldalról tény az, hogy gyakorlatilag az osztrák sajtóban mindenki, aki él és mozog, megszólaltunk már, mindenki. Miniszterelnöki interjút szerveztem, miniszteri interjúkat szerveztem, tájékoztattam az osztrák újságírókat, egy nyílt, barátságos viszonyt folytatok velük. Ők is tudják, milyen vagyok, tudják, hogy van temperamentumom, de tudják azt is, hogy sosem fogom őket, hogy így mondjam, legalábbis megpróbálom őket nem nehéz helyzetbe hozni. És korrekt partner próbálok lenni. Én a Gelegs úrral is korrekt viszonyt ápoltam. Egyébként nem tudom, tudja-e, hogy egy közel egyórás vitánk fenn van a Youtube-on, meg lehet nézni. Az osztrák újságíróklubban folytattuk ezt 2011. februárjában,

– Na akkor ezt ajánlom a hallgatóimnak is.

– Egy nagyon, nagyon baráti vita, amit említett egyébként a Standard cikkben a Gelegs úr, és ebben nem feltétlenül ő jött ki a legjobban, de tulajdonképpen tökmindegy. Teljesen mindegy. Onnan kezdődött az ismeretségünk, és eddig nem volt egymással semmi gondunk. És én ígérem, hogy nekem nem is lesz, mert a legutolsó az lenne, hogy én bármi olyasmit csináljak, amivel engem a Gelegs úr gyanúsít, hogy hazahívassam meg nem tudom micsoda. Tehát ez nevetséges. Ez komolyan mondom, hogy közröhej.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!