Mire jók a tábornokok?
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2013. március 19. kedd, 03:39
A hatalom sajátosságait elfedheti a rutinszerű működés. Amikor naponként lenézik az embereket, semmibe veszik a problémáikat, ezt előbb-utóbb természetesnek tekintik – legalábbis itt Kelet-Európában. Ha ez megtörténik, akkor az emberek elhiszik, hogy csak úgy működhetnek a hivatalok, ha az ott dolgozók a „szakma sajátosságaira” hivatkozva nem veszik emberszámba őket. A kelet-európai diktatúrák és önkényuralmi rendszerek már jó ideje annak elfogadtatására épülnek, hogy a hivatalok érdekei, hierarchiájuk érintetlenségének megőrzése sokkal fontosabb, mint az emberi problémák kezelése – közben pedig a politikusok harsány hangon azt hazudják, hogy mindent az emberekért tesznek. A hivatalok ezekben a rendszerekben – amelyeknek az Unión belül az orbánrendszer a „legszebb” példája – úgy működnek, hogy minden tettükkel önmagukat igazolják. Lehetséges ugyan, hogy egyes emberek, főleg a hierarchia legalján, „rosszul” cselekednek, de maga a hierarchia mindig „tökéletesen” működik. Ezt abból is látni, hogy soha nem kérdőjeleződik meg a hierarchia létjogosultsága, s az alárendeltek (ahogy a beosztottakat hívni szokták) is csak akkor tévednek, ha nem hajtották végre a felülről jövő parancsokat.
A helyzet azonban megváltozik, amikor a rutinszerű működés helyett rendkívüli eseményekre kell reagálni. A hatalom természetét legvilágosabban az mutatja, hogy miként viselkedik hirtelen jött, váratlan, jelentős károkat és életveszélyt okozó helyzetekben, amikor a rutinszerű folyamatok már nem garantálják a beavatkozások eredményességét. A váratlan helyzetek kezelése helyzetfelismerést, problémaazonosítást, rugalmasságot, kritikai megközelítést és kreativitást igényel. Az az intézményrendszer, amelyet Pintér Sándor vezényletével 2010 óta létrehoztak, teljességgel alkalmatlan erre, sőt a rendőrség és a katasztrófavédelem szervezeteiben kifejezetten büntetik azokat, akik rendelkeznek az említett kompetenciákkal és gyakorolni is akarják őket. A tűzoltók Orbán Viktorhoz és Pintér Sándorhoz 2012. november 19-én írt nyílt levele már egy fél évvel ezelőtt felhívta a figyelmet erre – sajnos természetesnek kell tekintenünk, hogy ez senkit sem érdekelt.
Az orbánista hatalom jellegét a március 14–16-i hóvihar kristálytisztán mutatta meg. Azt eddig is tudtuk, és aki nem elvakult hívő vagy tisztességtelen haszonleső, az nem is próbálta tagadni, hogy Orbán Viktor és klikkje hazugságok sokaságából sűrűn szövött függönnyel igyekszik eltakarni a valóságot. Most is ugyanezt tették, amikor Pintér Sándor belügyminiszter, Bakondi György a katasztrófavédelem és Papp Károly a rendőrség országos vezetői – mind nagytekintélyű tábornokok! – nyilatkozatok sokaságában állították, hogy ők csodálatos képességű, tévedhetetlen vezetők, csupán az időjárás, no meg az ostoba civilek a hibásak azért, hogy tízezrek rekedtek a hóban, és az is az ő hibájuk, hogy napokig ott maradtak.* Ezek a tábornokok éppúgy lenézik a civileket, mint a saját beosztottaikat, ezt is tudtuk. Ahogyan azt is, hogy egy demokratizált szervezetben még járőrnek sem lennének alkalmasak, nemhogy vezetőnek. Az orbánista hatalom lényegét azonban, feltehetőleg zavarodottságában, Pintér Sándor árulta el a március 17-én tartott sajtótájékoztatón. Arra az újságírói kérdésre, hogy ha a rendvédelmi szervezetek tökéletesen végezték a munkájukat, akkor miért voltak elégedetlenek a hóban rekedtek, a következőt válaszolta a sajtótájékoztató 22. perc 20. másodpercében: Mi (feltehetően a rendőrökre gondolt) jól tudjuk, aki veszélyhelyzetben van, az nem biztos, hogy reálisan tudja megítélni a saját helyzetét, „ezért vagyunk mi, hogy megítéljük”. Orbán Viktor is mindig ezen elv alapján cselekszik, hisz mint tudjuk, ő is tábornok, vezénylő tábornok.
Az a hatalom, amelyik azt hiszi magáról, hogy nemcsak a cselekvés feltételeit határozhatja meg, hanem azt is, mit gondoljanak az emberek arról a helyzetről, amelybe éppen a hatalom taszította őket, az azt állítja, hogy kizárólag ő ítélheti meg saját magát. Az a hatalom, amelyik akadályozza (lásd: a sajtószabadság korlátozását) a polgárok róla alkotott ítéletének kialakítását, és kétségbe vonja ennek az ítéletnek a jogosultságát, az a hatalom mélyen antidemokratikus. De Pintér Sándor még ennél is tovább ment. Ugyanis azt állította, hogy a hatalom dolga megmondani, hogyan érzik magukat az emberek, és valóban azt gondolják-e, amit gondolnak, vagyis a polgároknak nemcsak a hatalomról, de önmagukról sem lehet érvényes tudása. A hatalom uraihoz kell fordulniuk, ha tudni akarják, miként érezték magukat két napig a mínusz tíz fokos hóban. Pintér Sándor valójában azt mondta, hogy az általa is képviselt hatalom csak akkor képes fennmaradni, ha a polgárok elhiszik és elfogadják, hogy a hatalomnak a totális függés állapotában kell tartania őket. Az ilyen hatalmat diktatórikusnak szoktuk hívni.
A rendvédelmi szervezeteket ehhez az igényhez alakították az elmúlt közel három évben, és tábornokok sokasága asszisztált ehhez. Ők ugyanis nem mások, mint a diszfunkcionális hierarchia megszemélyesítői, akik hatalmi pozíciójukból eredően abban érdekeltek, hogy ez a diszfunkcionális rendszer fennmaradjon. Láthattuk, hogyan változik át a totális kudarc, a tehetetlenség és a nemtörődömség sikeres akcióvá a tábornokok médiaszerepléseiben – ehhez persze kellenek szakmailag tisztességtelen újságírók is. Mint minden eseményt, ezt is érdemes abból a szempontból vizsgálni, hogy mit kell tennünk a demokrácia létrehozásához. A legfontosabb, hogy felszámoljuk azokat a feltételeket, amelyek között az alárendeltség elfogadottá válhat a társadalomban, hiszen az orbánizmus egész rendszere, ahogyan a korábbi diktatúrák is, az alárendeltségre és a szolgalelkűségre épül. A rendészetben ez a feltételrendszer a centralizált, katonai jellegű hierarchiába van bebetonozva. A tábornoki rang ebben a rendszerben a hozzánemértés és a rangnélküliek megvetésének elismerése. A tábornokok persze értenek a diszfunkcionális hierarchia működtetéséhez (vagyis a diszfunkciók újratermeléséhez) és nagyon jól elvannak azzal, hogy elismerik egymás „eredményeit”.
A rendvédelmet – miként a társadalmat is – csakis úgy lehet demokratizálni, ha felszámoljuk ezt a diszfunkcionális hierarchiát, s vele együtt a szovjet típusú katonai rendfokozati rendszert – ahogyan ezt a rendőrség demokratizálásáról írott sorozatban javasoltam. Aki a hierarchia fenntartásával és a hatvanéves körzeti megbízotti rendszerrel akarja „megreformálni” a rendőrséget, az – talán tudtán kívül – azon mesterkedik, hogy reprodukálja azt a kultúrát, amelyből az orbánizmus született. No és persze előkészíti a talajt a március 14–16. között történtek megismétlődéséhez.
* Azóta a kormány teljes propagandagépezete azon dolgozik, hogy hazugságaival elfedje a két napig tartó káoszt, zűrzavart és szenvedést, amit maga a kormányzat okozott.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
