rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. május 3.

Trafikbotrány: nyertesekről, vesztesekről, árrésekről
Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. elnöke

Bolgár György: - Kezdjük először a kellemetlenebbel és a személyessel: igaz az, hogy a sógora is nyert trafikkoncessziót?

Gyulay Zsolt: - Így van, nyert, a sógorom családja, így van.

– És ők korábban trafikkal foglalkoztak?

– Húsz éve üzemeltetnek kereskedelmi egységet, ezzel foglalkoznak, és a III. kerületben szerintem ők a legnagyobb dohányforgalmazók ott az ő környékükön, igen, ezzel foglalkoznak.

– Az mit jelent, hogy kereskedelmi egységet, ez egy dohánybolt vagy egy közért, amiben dohányt is árulnak?

– Egy nagyobb közért, a, a Római lakótelepen, így van, és sok dohányt árulnak sajnos, igen.

– Sajnos? - mondja ezt a, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője?

– Így van, mert bármilyen meglepő, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. nyilvánvaló az átállást segíti ugye a kiskereskedelmi forgalomban, illetve ugye a későbbiekben természetesen a fiatalkorúak védelme meg a dohányzás visszaszorítása a cél, tehát a mi feladatunk a későbbiekben az lesz, hogy amellett, hogy ellenőrizzük a nemzeti dohányboltokat, azért bizonyos leszoktató kampányokat és különböző akciókat szervezünk annak érdekébe, hogy nem csak a fiatalok, hanem a felnőttek körébe is csökkenjen az a közel tizenkét milliárd szál cigaretta, ami egy évben elfogy Magyarországon!

– Még egy pillanatra a sógoránál maradva, de ebből talán általánosabb következtetést is le lehet vonni: ha ő egy nagy közértnek a tulajdonosa, akkor abban a közértben a jövőben nem lehet majd dohányt árulni, ez azt jelenti, hogy le fogja választani az üzlet egy részét, és az önálló trafik lesz?

– Hát nézze, ezt talán a sógoroméktól kell megkérdezni, mert megmondom őszintén...

– Hát mi a szabály ilyenkor?

– ...megmondom őszintén, hogy már a pályázat elején a húgom kikötötte, hogy ők bizony pályázni fognak, ha tetszik, ha nem, úgyhogy ha valaki ismeri a sportoló húgomat, akkor tudja, teljesen mindegy, hogy én mit mondok neki, úgyis pályázik. Én azt gondolom, mivel mi nem vagyunk, nem voltunk érdekeltek nyilvánvalóan a pályázat elbírálásában, ezért nem hiszem, hogy ez olyan nagyon nagy probléma lenne. Nyilván aki ebben problémát akar látni, az lát, igen hosszú...

– Hát a látszat nem az Ön javára szól, mert azt senki nem gondolja végig, hogy most akkor kik is bírálták el a pályázatot, vagy hogy Gyulay Zsolt szólt-e egy jó szót a sógora érdekében vagy a húga érdekében, ezek nem igazán teszik nagyon barátságossá ezt a dolgot, hanem azt feltételezik nyilván sokan, ja, hát ismerjük, így mennek a dolgok Magyarországon.

– Hát aki ezt akarja feltételezni, az feltételezze ezt! Eddig az volt a vád, hogy nem a szakma nyert, és nem a szakmai egységek nyertek, hát most erre nem tudok mit mondani, ha valakinek a rokonsága ezzel foglalkozik, ha egyébként több üzletre pályáztak, kettő koncessziót nyertek a III. kerületben... Ettől függetlenül hogy a boltot hogyan fogják kialakítani vagy átalakítani, azt nem tudom megmondani.

– De a szakma az nem azt jelenti, hogy a trafikos vagy aki egy dohányszaküzletet működtetett eddig, merthogy egy nagyobb kereskedelmi egységben dohányt is árulnak, az egy dolog, attól az még nem válik a dohány szakmává?

– Ön tudja, hogy hány ilyen kereskedelmi egység van Magyarországon ma?Ami csak dohányt árul.

– Hm, gondolom, hogy a csak dohányt, olyan valószínűleg nagyon kevés van, csak egy...

– Kettőszáz, kettőszáz olyan trafik van, ami kizárólag dohányt árul, és közel hétszáz, amelyiknek a dohánytermék-forgalma a nyolcvan százalék fölöttit részt adja ki, tehát gyakorlatilag ezekről beszélünk, ezekről a kis trafikokról. Egyébként a kiskereskedelmi forgalomnak a nagy része, közel nyolcvan százaléka üzletláncokban vagy olyan közértekben folyik, ahol gyakorlatilag fiatalkorúak bármilyen korlátozás nélkül vásárolhatnak dohányterméket.

– De ezek szerint sok olyan nyertes volt, mint az Ön sógora, akinek volt vagy van egy nagyobb közértje vagy egy nagyobb élelmiszer- vagy vegyesboltja, ahol eddig dohányt is árultak, és most úgy gondolták, hogy hát ha ez az új szabály, akkor nem ott fogom árulni, hanem az üzlet egy leválasztott részében, majd egy önálló dohányboltban fogom?

– Nem, az üzlet leválasztott részében csak kétezer fő alatt árulhat valaki, tehát egy üzlet egy légtérben, csak ugye elszeparáltan kétezer fő alatt árulhat, a kétezer fő fölötti településeken ott külön bejárattal, utcára nyíló külön bejárattal rendelkező üzlettel kell bírni ahhoz, hogy valaki nemzeti dohányboltot nyisson.

– Amikor a húgát említette, hogy aki ismeri az Ön húgát, az tudja, hiába mondott volna Ön valamit, de mit mondott ezek szerint, mert feltételezem, hogy akkor mégis mondott nekik valamit, hogy ne tegyétek ezt, ne induljatok.

– Nem, nem mondtam ilyet, mert gyakorlatilag azért ötezer-négyszáz nyertes van ma Magyarországon, elég sok mindenki érintett, és látom, hogy komoly munka folyik az irányban, hogy felderítsék, ki kinek a kije vagy kivel hozható kapcsolatba. Ez egy nyílt pályázat volt, közel tizenhatezren indultak el rajta, hát nagyon sok mindenki pályázott, én nem tudom, ki hogy s mint pályázott, gyakorlatilag mi az előkészítést folytattuk le, illetve a kiírás előkészítését. A Fejlesztési Minisztérium az, amelyik bírált, s innentől kezdve nekünk az a feladatunk, hogy július elsejével felálljon a rendszer. Úgyhogy mi azon dolgozunk, hogy az elkövetkezendő huszonnégy napban a szerződéseket megkössék, ami nem kis feladat ötezer-négyszáztizenöt nyertesnél.

– Különösen nem kis feladat lesz ez annak fényében, hogy ma reggel a miniszterelnök azt mondta: nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohánybolt-pályázaton. Na most akkor hogyan és milyen szerződéseket fognak kötni a nyertesekkel, úgy, hogy a vesztesek ne veszítsék el a megélhetésüket? Llehet, hogy mégis újra fogják kiírni a pályázatok egy részét, vagy kötelezik a nyerteseket, hogy foglalkoztassák az eddigi trafikosokat?

– Nézze, az, hogy a miniszterelnök úr ezt bejelentette, ez biztos, hogy jó, hiszen, mondom, az a közel kétszáz trafikos, akik közül, azt hiszem, a nagy része nyert, és nyilván van, amelyik nem nyert, ez szinte teljesen természetes, mert azért gyakorlatilag azért gondoljuk el, hogy ugye egy olyan pályázaton, ahol mindenki elindulhatott, és komoly pályázatíró cégeket bíztak meg azzal, hogy a pályázatokat írják meg, nem biztos, hogy egy kis trafiktulajdonos tudott olyan pályázatot írni, annak ellenére, hogy szakmai múltja van, és mondjuk egy kistrafikban árult. Megjegyzem, azért azt, hogy a hagyományos kistrafikok, amire mi gondolunk, azok gyakorlatilag a törvénynek nem felelnek meg, hiszen ugye be kell lépni egy nemzeti dohányboltba, s ebbe a boltba ugye gyakorlatilag kívülről nem szabad látszani semminek, tehát ablakon keresztül nem lehet árulni, ahogy a legtöbb trafikban régen lehetett ugye dohánytermékhez jutni, de mondom, ezeknek a száma nem olyan nagy, és ha a miniszterelnök úr ezt eldöntötte, ez egy jó döntés, ennek meg kell vizsgálni a jogi hátterét, hogy hogyan lehet azt megcsinálni, hogy azok, akik nem nyertek, és ezzel foglalkoztak hivatásszerűen, hogy lehet plusz koncessziót juttatni vagy hogy lehet őket kompenzálni. Egy biztos, hogy a nyertesekkel meg lesz kötve a szerződés, hiszen a koncessziós törvény ezt határozza meg.

– De ha tudták, hogy ilyen kevesen vannak, miért nem lehetett előre gondolkodni, és nem utólag valamiféle jogi megoldáson, hogy akik eddig trafikot üzemeltettek, és jelentkeznek ezen a pályázaton, azok részesüljenek valamilyen előnyben, hiszen ezek szerint az ötezer-valahány száz trafikengedély közül mindössze kétszázról lett volna szó, és ezt az előnyt valószínűleg senki nem kifogásolta volna, hiszen ebből éltek, ezt csinálták, hozzáértenek.

– Azt gondolom, hogy ezt a kérdést a törvényalkotóknak kell, lehet, hogy jogos, lehet, hogy jogtalan, én nem vagyok benne biztos, hogy minden régi trafikos megfelel esetleg annak a követelménynek, hogy a jövőben is tud dohányt árulni. Hiszen azért bármennyire mondjuk, hogy ugye csökkent munkaképességűek és vagy munkanélküliek előnyben voltak, azért itt komoly üzleti tervet kellett lerakni, egy ilyen üzlet beindításához azért kell tőke, s a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. nyilván azért van, hogy ez az ötezer-négyszáztizenötnél remélhetőleg több, hiszen ugye megjelent már az új, ezer-négyszáztizenhét helyre a kiírás, amelyik az első körben nem kelt el, avval kapcsolatban is megjelent a kiírás, és reméljük, hogy több üzlet lesz, mint ez az ötezer-négyszáztizenöt, ettől függetlenül nem arról volt szó a pályázati kiírásban – és ezt mindenki látta –, hogy akinek régi trafikja volt, az fog is automatikusan kapni. Akkor így kellett volna kiírni a pályázatot a minisztériumnak, vagy ilyen törvényt kellett volna hozni, hogy az a kétszáz trafikos automatikusan kap, de mivel egy piac-újrafelosztása van, a piac teljes átszervezése, itt vannak nyilván nyertesek és vesztesek.

– De ha már Ön is ezt a kifejezést használta, hogy egy piac teljes újrafelosztása zajlott, akkor vajon miért olyan feltűnően sok a kormánypárthoz tartozó önkormányzati, helyi kisebb-nagyobb vezetők családtagjainak száma. Mert azért nem lehet túlzásnak minősíteni, amit a média az elmúlt napokban talált, és gyanús, hogy annyi polgármester szűkebb vagy tágabb családjában értenek ehhez a trafiküzlethez.

– Hát nyilvánvaló, hogy ha a politikai aspektusát kérdezi, ugye az utóbbi időbe megjelentek, hogy a baloldaliak is nyertek, én ezt nem szeretném...

– Hát a baloldaliak ez azt hiszem, összesen egy vagy másfél!

– Akkor másfél, akkor ők rosszabbul jártak! Én ilyen formában ebbe nem tudok belefolyni, mert én nyilván nem szeretnék ebből politikát csinálni, politikát csináljanak ebből azok, akik ezzel foglalkoznak, nekünk az a dolgunk...

– De hát Ön van belekeverve a politikába! Ön azt mondja, hogy Önnek semmi köze hozzá, és én készséggel elhiszem, de azt nyugodtan elviseli, hogy belerángassák a politikába, pedig nem az Ön műve, ami történt?

– Ugye itt az utóbbi időben elhangzott sokféle vád avval kapcsolatban, hogy különböző listákat kik bíráltak el, én egyet tudok mondani, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium épületéből ez a tizenötezer-hatszázharminchárom pályázat nem került ki. Nem kerültek ki semmiféle listák, politikusok nem látták. Az, hogy beszéltek róla az emberek az elmúlt időszakban, politikusok, önkormányzati képviselők, vállalkozók, ez teljesen természetes, hiszen engem is százával kerestek meg abban a tudatban, hogy ki tudja elintézni azt, hogy legyen trafikom, vagy ne legyen. Mindenkinek akkor is elmondtam, hogy ez a pályáztatás elég zárt, és gyakorlatilag ugye mi feldolgozzuk a pályázatokat, a bírálóbizottság pedig el fogja bírálni, tehát ilyen formában nem tudja senki befolyásolni, amit...

– Na de ha olyan zárt volt, hogy kerülhetett a szekszárdi Fidesz-frakció elé mégis a lista?

– De milyen, ezt komolyan kérdezem, tehát milyen lista? Lista tőlünk biztos, hogy nem került ki!

– Hát az a lista, ami a szekszárdi nyerteseket tartalmazta, és a polgármester ezek szerint megkérdezte a helyi fideszes önkormányzati képviselőket, hogy kinek van kifogása ellene.

– Hát ha ilyen lista kikerült, akkor úgy hallottam, hogy lesz rendőrségi feljelentés, én ezt nagyon üdvözlöm, és szeretném, ha a rendőrség ezt kivizsgálná, hogy ki milyen listát látott.

– Miért nem az a legegyszerűbb megoldás, amit többen követelnek, hogy hozzák nyilvánosságra a pályázat részleteit, ismerhessék meg a adatokat, lehet, hogy tényleg a legjobbak nyertek, és akkor viszontlátásra?

– Bolgár úr, milyen adatokat? Megkapta a Fejlesztési Minisztérium az elmúlt néhány napban azokat az adatkéréseket, amelyeket ugye most Ön is említett. Ezt az adatkérést meg fogják vizsgálni a Fejlesztési Minisztériumon belül, de úgy hallottam, hogy éppen néhány órája adott ki az ombudsman egy állásfoglalást, miszerint a koncessziós törvény értelmében – amit mi is mondtunk – a 99/A. szakasz értelmében a szerződést követő egy hónapon belül közzé kell tennünk azokat az adatokat, a pályázati összesítőket. Ez nyilvános lesz, ez a törvényi kötelezettségünk!

– És egy ilyen pályázati összesítés mit fog tartalmazni?

– A pályázati összesítés fogja tartalmazni az adott településre vonatkozó elbírálási pontszámokat, a sorrendet, a pályázati szempontjait, az elbírálását, mindent.

– És az indokokat is, hogy miért X nyert, és miért nem Y? Mert ha az indokokat is tartalmazza, akkor azt mondom, rendben!

– Már hogy érti, hogy az indokokat?

– Hát hogy itt van, jelentkeztek ebben a városban vagy ebben a kisvárosban ennyien, megkapták annyian, ilyen és ilyen szempontok alapján, és ilyen és ilyen indokok alapján, mert ez ezért és ezért jobb volt, a másik pedig ebben és ebben rosszabb volt. Ez benne lesz?

– Így van, az összesítő ezt fogja tartalmazni, így van.

– Nahát ez már egy előrelépés!

– Énszerintem ez a törvényi kötelezettség, és senki nem veheti el senkitől, hogy ez nyilvánosságra kerüljön, mivel ez törvény, de az, hogy ugye adja ki a Fejlesztési Minisztérium az összes pályázatot, ami négy teherautónyi, és különösen személyes adatok vannak a pályázatokban, tehát mindenki pályázatát nem lehet kiadni, mert...

– De hát egyébként miért ne lehetne, milyen különleges személyes adat van benne, hogy én milyen üzleti tervet képzelek el, ki vagyok, és hogy képzelem a trafik üzemeltetését, nem?

– Nem feltétlenül, az adószámát is...

– Hát azt ki lehet törölni!

– ...a vesztesek és a nyerteseknek a pályázata biztos, hogy otthon megvan másolatként, tehát kiadhatjuk mi is, csak hát nem minősül közérdekű adatnak, de ebbe semmi titok nincs, hiszen a pályázati anyagok mindenkinél ott vannak.

– Hát ha meg titok nincs, akkor nem tudom, miért nem ezt az utat választják.

– Hát azért, mert nem minősül közérdekű adatnak, tudja, vannak törvények, amiket be kell tartani a Fejlesztési Minisztériumnak.

– Hát ezt a törvényt lehet hogy valaki másképp értelmezi, például sok civil emberjogi szervezet! Na mindenesetre...

– De egyébként ha ez így van, én tényleg üdvözölném, mert az az igazság, hogy mi vagyunk itt a politikai támadások kereszttüzében. Annak ellenére...

– Hát ez az, miért nem állnak ki akkor mellette, és mondják azt, hogy szerintünk is nyilvánosságra kéne hozni, aztán majd a politika eldönti, vagy a kormányzat, hogy ez így lesz-e, vagy sem.

– ...annak ellenére, hogy nem mi vagyunk az adatgazdák, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az adatgazda.

– Még egy dolgot kérdeznék: az hogy lehetséges, hogy a pályázat lezárulta után és az eredmények kihirdetése után háromszorosára emelik a kereskedelmi árrést? Ez olyan mértékű felrúgása a normális szabályoknak, amit az ember egyszerűen el sem tud képzelni.

– Hát egyrészt az árrést sem én emeltem föl, bármennyire nem hiszi el Bolgár úr.

– De, elhiszem, hát tudom, hogy először Lázár János, majd Orbán Viktor. Értem, de Ön erre azt mondja, hogy ezt sem én csináltam, azt sem én csináltam, de mégis én vagyok a Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője!

– Nem, mi, nem. Mi a törvény végrehajtói vagyunk egyrészt, de egyébként üdvözöljük ezt, de januárban ezt már bejelentették, hogy ha nem lesz megegyezés a dohánygyártók között, az eddigi három-négyszázalékos árrés fel lesz emelve. Rögzített árrés van Nyugat-Európában nagyon sok helyen, az, hogy tíz százalék hirtelen, ez egyébként nyilván egy kicsit meredek, ettől függetlenül nem tudom, tudja-e, hogy a multi cégeknek más árrése volt, mint a kis trafikosoknak, tehát a trafikosoknak három-négy százalék, a multi cégeknek pedig sokkal magasabb. De egyébként az miért baj, hogy ha mondjuk eddig volt ugye közel hat-hétszáz trafik vagy ezzel foglalkozó kisbolt, családi vállalkozásként meg egyébként volt néhány közért is nyilván, ahol árultak dohányterméket, de nagyrészt ugye a trafikosok körülbelül hatszázan voltak, most pedig lesz hatezer családi vállalkozás, és ezeknek nagyobb lesz az árrése?

– Az nem baj, hogy nagyobb lesz az árrése, az a baj, hogy ezt nem előre közölték, amikor elindultak a pályázaton, vagy éppen nem indultak el, mondván, hogy hát ennyiért én nem tudom kihozni a dolgot. Lehet, hogy egyeseknek voltak bennfentes információjuk is, biztatták őket, hogy induljatok el, nyugi-nyugi, mert úgyis fölemeljük az árrést.

– Igen, hát ez már egy kicsit összeesküvés-elmélet, de lehet...

– Hát látván a sok Fideszhez közeli nyertest, talán mégsem olyan összeesküvésszerű ez az elmélet, nem?

– Nem tudok erről véleményt mondani. Gyakorlatilag én örülök neki, egyébként ez egy törvényjavaslat, nem tudom, hogy átmegy-e, illetve Brüsszelben is egyeztetésre vár szerintem, úgyhogy nekünk az a dolgunk, hogy szerződést kössünk az elkövetkezendő időszakban, és az sem lesz egy kis feladat.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái