rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. május 16.

Beteg mentalitást tükröz, hogy fel akarnak lépni a sajtó „vitatható” állításai ellen
Polyák Gábor médiajogász

Bolgár György: - Kezdjük azzal, hogy egy tegnapi értesülés szerint, amelyik gyorsan végigsöpört a magyar médiában, Deutsch Tamás volna állítólag a legesélyesebb a médiatanács megüresedett elnöki tisztjére. Ön szerint van arra törvényi lehetőség, hogy őt nevezzék ki, ha végül így döntene a miniszterelnök?

Polyák Gábor: - Hát nem ő következik a törvényből, azért az teljesen egyértelmű, hogy ahhoz, hogy őt ki lehessen nevezni, bizony értelmezni kell a törvényt. Ez ad némi értelmet annak a múltheti történésnek, hogy az igazságügyminiszter az Alkotmánybíróságtól kérte az általa két hónappal korábban beterjesztett törvény értelmezését. Mert csak azoknak a pozitív megválaszolásával felelhet meg Deutsch Tamás a törvényi feltételeknek.

– De ott mintha arról lett volna szó, hogy a postai munka hírközlésnek számít-e. Tehát én úgy tudom, hogy Deutsch Tamásnak a postához annyi köze volt, mint nekem, vagyis hogy elment a postára levelet vagy csekket feladni, nem?

– Ez így alakult ki a közbeszédben, hogy abban a levélben ez a kérdés merült fel, meg ugye tudjuk, hogy miért, tehát volt olyan jelölt, akinél ennek is lett volna jelentősége. De valójában ez a kérdés nem szerepel abban a levélben. Az viszont szerepel, hogy az országgyűlés sajtóügyekkel foglalkozó bizottságában betöltött tisztség az megfelel-e…

– Ja, ja, hát látja, ezért kell a szakértő szem, mert rögtön észreveszi. Értem. És ott pedig Deutsch Tamás hosszú időn keresztül talán tíz éven át is tag volt.

– Így van. Tehát ha ott össze lehet adni minden olyan időszakot, amikor ő bármilyen módon az országgyűlésben médiával foglalkozott, akkor kijön az öt év.

– És öt év, nem tíz évről van szó?

– Nem, nem, öt év. Ez is érdekes, mert amikor először be lett terjesztve ez a törvény, akkor tíz év került bele feltételként, és aztán valaki valamit észrevett, csak nem tudom pontosan, hogy mit, mert aztán a Cser-Palkovics képviselő úr javasolta, hogy a tíz év helyett öt év kerüljön a végső szövegbe.

– Na, amit tegnap itt előkotortam, abban még tíz volt, ezek szerint azon is módosítottak. A módosításon is módosítottak. Nem mintha erre nem lett volna már ezer példa. Ön szerint ha így értelmezik, az korrekt? Hiszen ott végül is médiafelügyeleti hatósági tapasztalathoz, ezek szerint öt évhez köti, vagy tudományos munkához, ami szintén ehhez a területhez kapcsolódik és az meg természetesen nincs Deutsch Tamásnak. Tehát lehet egy ilyen parlamenti munkát ennek minősíteni? Ez normális? Ez korrekt?

– Hát a tudományos munkájához egy gonosz megjegyzést hadd tegyek. Néhány hónapja keringett az interneten az ő egyébként médiajogi tárgyú szakdolgozata, amelyben nemigen volt lábjegyzet meg semmilyen hivatkozás. Tehát a tudományos munkássága is végül is igazolja ezt a pozíciót. Én azt gondolom, hogy sem a törvény szövegéből, sem a pozíciónak a jellegéből nem következik az, hogy egy tisztán politikai karriert befutott szereplő legyen ennek a hatóságnak az elnöke. Következik viszont a kormányzat politikai logikájából. Én azt gondolom, hogy ez az ötletelés most jó irányba tapogatózik, akármi lesz is a vége Deutsch Tamás neve teljesen beleillik abba a mintázatba, ahogyan erre a pozícióra vagy hasonló pozíciókra a Fidesz keresi a megfelelő embereket.

– Tehát ahogy ők elképzelik a független hatóságok működését. De ez a törvénymódosítás, amiről itt beszélünk, az Európa Tanács hosszas győzködése után került a magyar médiatörvénybe, és ez volt az a pont, amiben végül sikerült megegyezni néhány hónappal ezelőtt, hogy na jó, hát ha ezt megváltoztatják a magyar médiaszabályozásban, akkor tulajdonképpen vannak ugyan még kisebb problémák, de egy fontos konfliktusforrást kiküszöbölnek. Ezt a Fidesz annak idején úgy értelmezte, hogy na lám, most már semmi probléma nincs velünk Európában. Ha ehhez képest most Deutsch Tamást neveznék ki a médiahatóság élére, Ön szerint mit szólna ehhez az Európa Tanács, az Európai Unió, a Velencei Bizottság? Tehát azok, akik jóhiszeműen elfogadtak egy magyar módosítást, és feltételezték, hogy a magyar kormány úgy fogja azt értelmezni, hogy valóban médiahatósági vagy médiatudományi tapasztalat és gyakorlat kell ennek a funkciónak a betöltéséhez.

– Ha megszámolnánk, hogy a Fidesz az elmúlt két és fél évben hányszor mondta azt a médiatörvényre, hogy na lám, most aztán mi vagyunk a legalkotmányosabb és legeurópaibb médiaszabályozás birtokosai, akkor egy igen magas számot kapnánk. Úgyhogy eddig sem zavarta őket ez a szempont, én azt gondolom, hogy most sem fogja. Tegyük hozzá egyébként, hogy erre a Navracsics-féle Alkotmánybírósághoz intézett levélre, amely egy teljesen abszurd képződmény, az Alkotmánybíróság nem válaszolhat. De ebben azt is felveti az igazságügy miniszter, hogy egyáltalán az alaptörvény alapján a jogalkotó meghatározhat-e ilyen szakmai kritériumokat ebben törvényben, és ezzel nyíltan szembe megy az Európa Tanáccsal kötött egyébként teljesen értelmetlen és erőtlen megállapodással.

– Ráadásul saját magával is, hiszen mintha ő jegyezte volna ezt a benyújtott módosítást. Most utólag megkérdezi, hogy szabad volt nekem ezt benyújtanom?

– Hogyne, teljesen érthetetlen a helyzet a józan ész talaján. Hát az egész az ő neve alatt futó törvényt nyilvánvalóan nem is látta, nyilvánvalóan most is körülbelül annyira érti, mint akkor. Hát az ilyen helyzet nagyon nehezen vállalható.

– Azt mondja, hogy az Alkotmánybíróság nem válaszolhat egy ilyen kérdésre. Miért nem? Azért, mert ha valaki azzal fordulnak az Alkotmánybírósághoz, hogy a törvényeket megsértve neveztek ki valakit, akkor már nem bírálhatná el? Vagy mi az oka annak, hogy az Alkotmánybíróság egy ilyenfajta érdeklődést el kell hogy utasítson.

– Hát a három kérdésből az utolsó, ami éppen ezt az országgyűlési bizottsági tagságot firtatja, semmilyen módon nem kapcsolódik az alaptörvény értelmezéséhez. Az első két kérdésre még ráhúzhatja a kérdés feltevője, hogy lényegében az alaptörvény értelmezését kéri, mert az Alkotmánybíróság egyrészt nem egy ilyen jogértelmezést végző szerv, amelyik elé bármelyik törvényt oda lehet tolni, és meg lehet kérdezni, hogy szerintük ez mit jelent. Másrészt hát a kilencvenes évek eleje óta az Alkotmánybíróság azt mondja, hogy ő az országgyűlésnek és a kormánynak nem tanácsadója, hanem bírája. Ő majd kész helyzetet fog tudni értékelni, de nincs abban a helyzetben, hogy a felelősséget magára vállalja. Tehát volt már egyébként éppen médiaügyben ebben a ciklusban ilyen helyzet, amikor az Alkotmánybíróságot kérték a saját döntésének az értelmezésére, akkor is egy ilyen nagyon semmitmondó elutasító választ adott. Én azt gondolom, hogy most is ez lesz. És az érdekes kérdés, hogy mi történik akkor, ha egyébként mégis kinevezik mondjuk Deutsch Tamást vagy valakit, aki a törvény betűjének nem felel meg.

– A szelleméről már nem is beszélve.

– Ennek a törvénynek a szellemét azt talán hagyjuk is.

– A szelleme meg nem felel meg semminek. Jó.

– Igen. Tehát a köztársasági elnök is jóváhagy egy ilyen kinevezést, akkor ezek után egyébként mondhatjuk, hogy az közjogilag érvénytelen. De valójában nem nagyon van eszköze ennek a helyzetnek az orvoslására. És hát azt kell mondanom, hogy a politikai akarat ebben az esetben is bármit felülírhat.

– De a nemzeti twitter tanács elnöke még lehet, nem?

– Én azt kívánom neki, hogy hosszú és sikeres pályát fusson be az online médiában, ott van keresnivalója. Igény is van rá.

– Az is van. Tegnapi hír volt, hogy egy miniszterelnökségi államtitkár felkérésére vagy javaslatára a minisztériumok több ügyvédi irodát fognak megbízni, hogy lépjenek fel a médiában megjelenő kormányzattal szemben kritikus és valótlanságokat vagy tévedéseket tartalmazó közleményekkel, állításokkal, tudósításokkal, nyilatkozatokkal szemben. Ez micsoda?

– Erre én csak olyan kifejezéseket tudnék mondani, hogy elgurult a gyógyszer, de ez a gyógyszer már régen nincs kéznél, tehát ez már nagyon messzire el van gurulva. Hogy ilyen furán fejezzem ki magam. Hát ez, mint ahogy nagyon sok új lépése a kormányzatnak a médiával, nyilvánossággal kapcsolatban az elmúlt években, a tollforgató terroristáktól kezdve a külföldi újságírók emailjeinek bekéréséig, egy olyan beteg mentalitást tükröz, amihez képest egyébként a médiatörvény egy barátságos műnek tekinthető. Ez mint egy kormányzati lépés, józan ésszel megint csak felfoghatatlan. Pláne azt is hozzá teszi ennek a lépésnek a kezdeményezője, az feltehetőleg annak a bírónőnek a férje, aki ezeket…

– Nem feltehetőleg, egészen biztosan.

– Igen. Aki ezeket az ügyeket tárgyalja. Tehát nem tudok többet, ez jogi keretek között és a józan ész keretei között nem értelmezhető. Le vagyok döbbenve, és azt látom, hogy tényleg jönnek elő ezek a nyilvánossággal szembeni durva támadások, a nyilvánosság szerepének a teljes meg nem értését tükrözve.

– És akkor itt a harmadik kérdés ami ehhez kapcsolódik, de lehet, hogy nem ennyire negatív visszhangot váltana ki sokak körében vagy váltott ki, mert ez már néhány nappal ezelőtti esemény, hogy tudniillik a médiahatóság megbüntette a Magyar Hírlapot, amely a Fidesz-párttagkönyvvel rendelkező ismert publicista meglehetősen gyűlölködő cikkét minősítette törvénybe ütközőnek, és azt hiszem kétszázötvenezer forintra büntette a kiadót. Amire sokan azt mondhatják, hogy na végre, fellépett a médiahatóság olyan ügyben is, amikor közfelháborodás övezte ezt a bizonyos cikket, ami a cigányság jelentős részének bűnöző hajlamairól szólt, és úgy végződött, hogy ezeknek nem kell lenniük vagy valami hasonló módon. Szóval meglehetősen gyűlöletkeltő fogalmazásokat tartalmazott. Úgy látszik, a médiahatóság is így értékelte, de vajon beleszólhat-e vagy normális dolog-e az, hogy a médiahatóság elkezdi büntetni az írott sajtóban megjelenő ilyen-olyan írásokat? Amelyekről meglehet a véleményünk, az is lehet, hogy érintettek vagy valakik akik úgy gondolják, hogy nekik itt lépnivalójuk van, és bírósághoz fordulnak, de ha a médiahatóság kezdi el saját ízlése vagy különböző intenciók alapján büntetni a médiában megjelenő véleményeket, akkor annak vajon mi lesz a következménye?

– Hát ez a kérdés az, amelyik a médiatörvény elfogadása óta az egyik legélesebben foglalkoztatja a szabályozással foglalkozókat, hogy mit keres a médiahatóság csizmája ezen az asztalon. Miért kerül egyáltalán egy újság a médiahatóság látókörébe. Tegyük hozzá azt is, hogy az újságok többsége egyébként nem kerülne a hatóság látókörébe, mert van egy alternatív rendszer, amit maga a törvény tett lehetővé, egy úgynevezett társszabályozás, ahol mondjuk az újságokkal szemben a Magyar Lapkiadók Egyesületének van lehetősége eljárni. A Magyar Hírlap nem tagja ennek a társszabályozó, önszabályozó szerveződésnek, ezért került a hatóság elé informálisan. Tehát egyrészt számomra ez továbbra is elfogadhatatlan, tehát semmilyen alkotmányos indok nem szól amellett, hogy médiajogi következményt fűzzünk bármilyen újságban vagy interneten megjelent közléshez. Nyilván Ön is mondta, én is mondom, ezerszer leszögezzük, ez semmiféleképpen nem jelenti a legkisebb mértékben sem azt, hogy támogatnánk vagy elnézőek lennénk Bayer Zsolt írásával szemben. De ez a fegyver bárkire visszaüthet. Ez a kettőszázötvenezer forint egy érzékelhető mértékű bírság, ezt most nem keveslem, nem sokallom, azt gondolom, mivel nem olvastam még a jogi érvelést, hogy a médiatanács a maga logikájában feltehetően ezt egy mondjuk korrekt jogi érveléssel állapította meg. Tehát mindeközben mit tett a Fidesz, amikor ez az ügy ténylegesen zajlott? Hát teljes mellszélességgel megvédte Bayer Zsoltot. Ez a határozat arra jó, hogy lehet lobogtatni, hogy lám, lám, mi az, hogy a médiatanács nem jogállami és mi azt, hogy mi támogatjuk a gyűlöletbeszédet. Itt van egy elítélő határozat, de eközben az a kulturális közeg, amit a Fidesz emögé tett, az ennek teljes mértékben ellentmond, ehhez képest a határozat és a bírság semmiféle orvoslást nem jelent.

– Holott sokkal hatásosabb lett volna a Fidesz vagy a kormányzat vezetőinek a fellépése, a hangos és egyértelmű elítélése.

– Így van.

– Az sokkal többet ér, mint kétszázötvenezer forint. Még annyit szeretnék Öntől kérdezni, hogy vajon egy ilyen jellegű cikk esetében felléphet-e bárki sértettként? Bírósághoz fordulhat-e, hogy ez a gyűlöletbeszéd átlépte a törvényes határokat?

– Hát a mostani szabályok szerint ugye a Büntető Törvénykönyvnek a közösség elleni izgatás című tényállása jöhet szóba, amiről azt tudjuk és azt kell tudni, hogy nagyon szűk körben alkalmazza az ügyészség, illetve a bíróság.

– Hát ha nagyon széles körben alkalmazná, akkor az a szólásszabadság megfojtását jelentené, mert minden kisebb-nagyobb közösség bármelyik tagja azt mondaná, hogy itt engem és a közösség méltóságát sértették és gyűlöletet szítottak. De van-e olyan határ, amikor közösség elleni izgatás címén fel lehet lépni?

– Távol álljon tőlem, hogy én a szigorú beavatkozás híveként lépjek itt fel. De ha egy picit máshol húzta volna meg az ügyészség és a bíróság a mércét, akkor sokkal könnyebb lenne mondjuk az ellen érvelni, hogy a médiatanács mit keres ezen a területen. Az Alkotmánybíróság ugye 92-ben kezdte el értelmezni ezt a büntetőjogi tényállást, és azt a szigorú mércét alkalmazta, hogy egy erőszakos magatartást előkészítő, az erőszakot érzelmileg megalapozó közlés esetén van helye ennek a büntetőjogi rendelkezésnek és az alkalmazásának. Amit az ügyészség úgy értelmez, hogy gyakorlatilag egy ilyen bűncselekmény elkövetésére felhívó közlésnek kell lennie, tehát a legnyíltabb...

– És kellene hogy legyen egy közvetlen akár konkrétan megtörtént erőszakos eset is, hogy lám, a gyűlöletre való felszólítás vagy felbujtás az erre az eredményre vezetett. De hát ilyen nagyon ritkán van, legalábbis egyik pillanatról a másikra.

– Így van.

– Viszont kimondható mégis, vagy megállapítható sok esetben a rasszista típusú cikkeknél vagy ilyen fajta nyilvánosság előtti megjelenésekben, hogy az kifejezetten gyűlöletre uszít, buzdít, még akkor is, ha másnap nem történik ebből semmi. Lehet, hogy csak két hónap múlva történik. Ha sok ilyen cikk és megnyilvánulás gyűlik össze, akkor egyszer csak mégiscsak megtörténik az, amit senki nem gondolt, hogy megtörténne.

– Igen, tehát az Alkotmánybíróság 92-ben azt gondolta, és a mai napig nagyon nehéz lenne ez ellen komolyan érvelni, hogy majd a társadalom képes lesz fellépni az ilyen típusú közlésekkel szemben, és kitaszítja magából és megfogalmazza azokat az ellenvéleményeket, amelyek az ilyen típusú közléseknek az élét elveszik. A magyar társadalom jelenleg valóban, legalábbis annak egy nagyon hangos része, nem ebbe az irányba mozdult el. Én mégis kitartanék emellett a 92-es alkotmánybírósági mérce mellett, én hagynám, hogy a magyar társadalom is nagykorúvá váljon, és meg tudja oldani nem büntetőjogi eszközökkel a maga problémáit. Ha a jogalkotó mindig megpróbál segítő kezet nyújtani, és egy ilyen machiavellista módon megmondani, hogy mit szabad mondani és mit nem, akkor szerintem éppen ezt a nagykorúvá válást teszi lehetetlenné. De tudom, hogy nagyon nehéz emellett érvelni egy olyan közegben, ahol mindennapossá vált a gyűlölködő beszéd. És éppen ezért én azt gondolom, hogy sokkal-sokkal fontosabb az, hogy mondjuk egy regnáló kormány hogyan reagál egy nyilvánvalóan nagyon durván kisebbséget sértő, kisebbség életét megkérdőjelező vagy...

– Létezési jogát megkérdőjelező írással szemben.

– Így van. És ehhez képest a jogi eszközök másodlagosak. Köszönöm szépen.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái