Néhány szó a politikai bűnözésről és a devolúcióról
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2010. szeptember 19. vasárnap, 06:33
Krémer Ferenc
A magyar neonáci párt három képviselője szeptember 13-án törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy – mint írják – „az Országgyűlés közelmúltban megteremtett, a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó gyakorlatát” követve újabb korlátozásokat valósítson meg. De nem egyszerűen arról van szó, hogy revánsot akarnak venni a holokauszt tagadásának tilalmáért, hisz azt egyébként is eltörölte már a politikai bűnözéssel szemben toleráns többség. A javaslat (az indoklásban) egyértelműen fogalmaz: célja az, hogy „kriminalizálja a köztudomású társadalmi tények tagadását, kétségbevonását”. Persze az ún. „cigánybűnözésről” van szó, és ezt is kimondják. Egy dolog az, hogy minden társadalomtudós haja égnek áll, ha „köztudomású társadalmi tényekről” hall, hisz azok sohasem mások, mint sztereotípiákból, előítéletekből és evidenciákból összetákolt politikai konstrukciók. Ami valóban fontos, hogy a javaslat tiszta formában fogalmazza meg azt az igényt, amit a kormánypárt politikájában is láthatunk, és ami minden diktatúra elengedhetetlen kelléke: a politikai ellenfelek kriminalizálását. Ez a törvény a politikailag korrekt beszéd helyébe a politikailag és erkölcsileg inkorrekt beszédet helyezné és kényszerítené rá mindenkire. A Jobbik már választási programjában is a „cigánybűnözés” elleni akart küzdeni. Lássunk tisztán: pártot szervezni az erőszak és a rasszizmus gyakorlására és terjesztésére a politikai bűnözés legtisztább formája!
A Jobbik tradíciót folytat, a politikai ellenfelek kriminalizálása régi gyakorlat, mondhatni magyar hagyomány. Mivel pedig ezt mindig is pillanatnyi érdekektől vezérelve gyakorolták, meglehetősen nagy lett a zűrzavar a politikai bűnözés fogalma körül. Ma leginkább azt értik rajta, hogy a szocialista politikusokat valamilyen bűncselekménnyel vádolják és megbüntetésüket követelik. A politikai bűnözés azonban nemcsak a politikai hatalmat bűncselekmények elkövetésére felhasználó egyes politikusok cselekedeteit jelenti, hanem a politikai szervezetek által elkövetett bűnöket is, olyanokat, mint a terrorizmus vagy az államcsíny. Ide számítják a hazaárulást is, amivel a Fidesz folyamatosan vádolja ellenfeleit. Annak ellenére, hogy a kormányfő szinte hőstettet hajtott végre, amikor végre nyilvánosan szembeszállt a neonácik rasszista javaslatával, a Fidesz és a Jobbik gondolatvilága és gondolkodásmódja túlzottan is közel áll egymáshoz (lásd a programjaikat).
A politikai bűnözésnek azonban van egy olyan formája is, amely a régebbi demokráciákban kevéssé ismert, vagy ha igen, kevésbé gyakorolható: a politikai rendszer egészének az emberi méltóság és a szabadságjogok elleni felhasználása. Ez az, amire a Jobbik törekszik, amikor koncentrációs táborokat tervez a cigányoknak és börtönnel fenyegeti a tolerancia híveit és gyakorlóit. Igaz is, ideje lenne végre megérteni, hogy a demokráciát ezen a vidéken, ahol sokak szemében a gyilkosoknak nagyobb becsülete van, mint az áldozatoknak, ahol a gyengék megalázása politikai gyakorlat, ahol a baloldali pártok sem mernek megszabadulni rasszista politikusaiktól, nehogy szavazatot veszítsenek, szóval itt csak és kizárólag az intoleranciával szembeni intolerancia óvhatja meg a demokráciát.
Ezt azonban könnyebb mondani, mint megtenni, ugyanis a magyar társadalomban zajló, egymással ellentétes folyamatok közül a devolúció látszik felülkerekedni. Azt hiszem, ez a szó illik leginkább mindarra, ami az országgyűlési választások óta immár az intézmény- és jogrendszerben is elszabadult. Mindaz, ami a bolsevik időkből most visszaszivárog, magával hozza a kontraszelekciót, a gerinctelenséget (amelynek immár érdemérme is van, egy igen magasra jutott képviselője, nagyon helyesen és érthető módon, önmagáról nevezte el) és persze a korrupciót. A korrupciót, amely nem egyszerűen anyagi hasznot hoz művelőinek, hanem függőségi rendszerekké silányítja a demokráciát. A korrupció lényege ugyanis a privilégiumok kiépítése és felhasználása. Így kaptak előjogot az alkotmánykoncepció megalkotására a nagytiszteletű szenilitások, akik közül egyik-másik hol Ratkó Annának (lásd a gyermektelenségi adó ötletét), hol meg anti-Petőfinek (lásd: miért ne lehetnénk mi királyság?) képzeli magát.
A devolúció akkor kezdődött, amikor a szocializmus korrupt vállalkozói viszonyai között szocializálódott magyar tőkések elfogadtatták az itt beruházó tőkével a sajátosan magyar vállalkozói kultúrát, és amikor működésképtelenné tették a szakszervezeteket, nem egy vezetőjüket pedig sikeresen korrumpálták a tagságét sokszorosan meghaladó fizetésekkel, amelyeket épp azoktól kaptak, akikkel szemben képviselniük kellett volna tagjaikat. Azzal folytatódott, hogy a helyi politikusok sokasága volt képtelen megbirkózni a szociális válsággal, és az első néhány év kudarcos erőfeszítései után a demagógia és a problémák kriminalizálásának útját választották inkább – ez kevésbé fárasztó és egyéni karrierjüket tekintve sokkal sikeresebb volt. Mit sem törődtek vele, hogy éppen ők azok, akik új gettókat alapítottak, akik ellenséges viszonyt hoztak létre a szegények és a még szegényebbek között. Aztán jelentős lépés volt a devolúció útján a civil mozgalmak feltöltése bármilyen politika szolgálatára kapható emberekkel. Se szakszervezetek, se civil mozgalmak, se szolidaritás – így egyre több tér nyílt a korlátolt, haszonleső politikusok előtt, akiknek sikerült alulképzett, szakmai tisztességtelenségre kapható újságírókat, dilettáns művészeket is maguk mellé állítaniuk. Hogy a kritikai szellemet már az előtt gyanakvás és borzongás fogadta, hogy a devolúció élharcosai hatalomra jutottak volna, az az egyik legbiztosabb jele az elsilányulásnak.
Giant Spider – Louise Bourgeois, London – foundbath.co.uk
Nem folytatom a felsorolást. A devolúció maga alá gyűrte a közhatalmi intézményeket és a közgondolkodást is, s ennek eredményeként immár nem is magyar, aki nem intoleráns a legnyomorultabbakkal szemben, és akiben nem izzik gyűlölet a nyitott gondolkodású, az elesettekkel és a kiszolgáltatottakkal szolidáris citoyenekkel szemben. De jó lenne itt a polgár szót használni, de nem lehet, mert azok nevezik magukat polgárinak, akik sohasem voltak és nem is tudnának citoyenek lenni!
Az intoleranciával szembeni intolerancia pedig nemcsak az egyesek feladata, hanem mindenekelőtt a közhatalmi intézményeké, amelyek a devolúció eredményeként sokszor inkább terjesztik az intoleranciát, mint hogy fellépnének ellene. Mi a politikai bűn, ha nem a rasszizmus látens támogatása, a politikailag konfigurált nőgyűlölet, a szervilizmus jutalmazása és törvénybe foglalása? Minél kiterjedtebb, ellenőrizhetetlenebb lesz a hatalom, annál nagyobb lesz ez a bűn. És ne feledjük Lord Acton szavait: az abszolút hatalom abszolút mértékben korrupt. Mindig és mindenhol, kivétel pedig nincs!
