Tiltott lomizás
- Részletek
- Napi apró
- 2013. szeptember 27. péntek, 07:16
- Lángh Júlia
Most vettem észre a hírt, hogy lomtalanításnál minden utcára kihelyezett tárgy azonnal automatikusan a főváros birtokába kerül, s aki hozzá mer nyúlni egyhez is, azt lopással vádolják. Mert korábban tisztázatlanok voltak a tulajdonviszonyok, ezért „csak korlátozottan lehetett fellépni az üzletszerű begyűjtők, a ’lomisok’ ellen, akik lomtalanításkor szinte kiköltöztek a közterületekre” – írják vádló hangnemben.
Megáll az eszem. Egy működő, sőt önműködő rendszert zavarnak szét, amelyben megvolt mindenkinek a helye, a polgár örült, hogy megszabadult fölösleges tárgyaitól, a lomizók örültek, hogy van munka, talán lesz egy kis bevétel, miért vetik ezek a szemükre, hogy „üzletszerű” begyűjtők, hát mi más lehetnének. Ez is egy munka, mint a többi.
Ez a foglalkozásuk, tehát profik, ebből tartják fönn magukat és többnyire népes családjukat. A lomtalanítás előtti napokban fölmérik a helyzetet, tény, hogy a felosztásban számítanak az erőviszonyok, meg a gyorsaság is. Előző nap már őrt állnak a kiszemelt házak előtt, aki előbb álldogált a haverokkal mondjuk a 28–32-es házak előtt, azé az elsőbbségi jog a cuccok kiválogatásában. Aki később jött, és nem tudott helyet foglalni magának, az a maradékban keresgél, mindig találni még a lomok között valamire használható ezt-azt, ami a menőbbeknek nem kellett.
Így minden, az ügyben érintett társadalmi réteg jól jár. A végén csak a szemét marad, takarítsa el a főváros, igen, ez a dolga, ezért fizetünk neki adót. A lomizókat meg hagyja békén, ebből élnek, egy egész országot átszövő hálózatot lásson, tisztelt törvényhozó, embercsoportokat, akik először eltakarították a náluk gazdagabb réteg hulladékát, aztán úgy-ahogy rendbe hozták, le- vagy kimosták, feljavítgatták eladhatóra, és a minden nagyobbacska városban létező kedd-pénteki vagy hétvégi piacokon kínálták annak a vevőrétegnek, amely náluknál jobban él, de kevésbé jól, mint a bútoraikat az utcán hagyók. Ez utóbbiak egyébként szintén kijárnak a piacra, ők nem szükségből, hanem érdekesség-vadászaton, Talán ők azok, akik nem átallnak alkudni még egy kétszáz forintos árból is! – ahogy Nusi panaszolta fölháborodva, az ötgyerekes, hatunokás asszony, aki ehhez ért, ez a foglalkozása neki, évtizedek óta lomizik és piacozik. És körülötte a széles pereputty is ezt csinálja. Miből fognak megélni, ha a hatóságok tovább rombolják a lehetőségeket?
Sorvasztják el ezt az egész ágazatot. Hogy ne legyen a szemük előtt még évente egy napra se a szegényember, pfúj, a tetejébe majdnem mind cigány!
Hallottam egyszer a boltban egy ősz hajú hölgyet, hogy ő bizony ilyen estéken, lomtalanítás idején, ki se mer menni az utcára, és másoknak sem ajánlja, ott az a sok sötét arcú férfi, ott állnak, semmi jó nem néz ki belőlük! Gondolom, a hulladéktörvény megalkotóinak az ilyen hölgyek lebegtek a szemük előtt, mint nép, sőt, ők maguk is ilyenek, feszélyezné őket, ha munkaruhás romák sora között kellene menniük az utcán. Félnek. Az urak félnek a cigányoktól, a szegényektől. Hát csak féljenek!
