Akarnak e győzni?
- Részletek
- Napi apró
- 2013. szeptember 30. hétfő, 07:57
- Lánczos Vera
Szabó Zoltán, a DK politikusa azt írta a Hírhatár című internetes hírportálon megjelent cikkében: „A Demokratikus Koalíció stratégiai célja… annyira megerősödni, hogy a megállapodást kötött két párt nagyobb kockázatnak tekintse a vele való rivalizálást, mint egy új, a DK-t és más demokratikus ellenzéki pártokat is befogadó egyezség megkötését.”
Eléggé sajnálatos, hogy rivalizálni kell ahhoz, hogy egy kívánatos választási megállapodás létrejöjjön, de nem mindegy, hogy ki miatt ez a helyzet. Olyan kérdést feszeget ez az írás, amely engem is foglalkoztat. Az ellen a csapból is folyó sulykolt vélekedéssel szemben emelt szót, miszerint a Demokratikus Koalíció puszta léte és működése kifejezetten azt célozza, hogy megfúrja az ellenzéki megállapodást, különösen az Együtt-PM pozícióit. Röviden, ahogy némelyek mondják: „Gyurcsány Bajnai helyére pályázik.”
Akik ezt terjesztik, talán nem is sejtik, hogy gondolatmenetük mennyire önleleplező. Ugyanazok ők, akik fontosnak érzik minden nap elmesélni nekünk, hogy a Demokratikus Koalíció akkor viselkedne a legmegfelelőbben, ha annak ellenére, hogy demokratikus alapon nem ajánlottak szövetséget neki, pusztán arra törekedne, hogy a támogatói minden további nélkül átszavazzanak az MSZP és az Együtt-PM jelöltjeire, valamint a listáikra. Ha mostantól kezdve mindenről hallgatnának, nem azt közölnék a nyilvánossággal, hogy ők mit gondolnak Orbán Viktor rezsimjéről, a Fidesz által tematizált kérdésekről, a Fidesz kormányzásának napi aktusairól, a dolguk csak az, hogy megerősítsék az MSZP retorikáját, gondosan ügyeljenek rá, nehogy bármiben eltérjen a véleményük, mert azzal „aláásnák” a megállapodók sikereit, tekintélyét, eredményességét, végső soron a kormányváltást.
Tudjuk azonban, az MSZP azt tette a DK csatlakozásának egyik feltételévé, hogy nem képviselheti a saját politikáját. Tudjuk azt is, hogy a szövetségkötéshez ajánlott aránytalan feltételeket és a listavezető eltanácsolását a „többet visz, mint hoz” tételre építették. A Medián felmérésének nyilvánosságra kerülése óta, amely azt mutatja, hogy a két megállapodó párt szavazóinak kétharmada, de a pártot választani egyelőre nem tudó, biztos szavazók több mint fele is úgy nyilatkozott, hogy inkább a DK-val és Gyurcsánnyal, mint nélküle képzelhető el a rezsimváltás, igen kevéssé védhető ez a vélekedés. Ám ugyanazok, akik eddig erre a feltételezésre hivatkoztak a többségi elv alapján, most a saját szájízük szerint kifordítják ezt az eredményt is, és úgy interpretálják, hogy jó-jó, kétharmad akarja a szövetség kiterjesztését Gyurcsánnyal együtt, na de mi van azzal egyharmaddal, amely ezt nem akarja. Ők biztosan el fognak fordulni emiatt az összefogástól.
Teljesen nyilvánvaló, hol sántít ez a gondolatmenet. Ha bármelyik másik politikusról felmérés készülne, akkor sem 100 százalékos eredmény születne. Vajon hány százalék szeretné az MSZP listáján látni például Puch László, Szekeres Imre vagy Baja Ferenc nevét? Vagy ne hozzunk régi neveket. Vajon Tóbiás Józsefet a baloldali választók 100 százaléka akarná? És ha az derülne ki, hogy 33 százalékuk nem (ez egyébként igen optimista feltételezés), akkor vajon „többet visz, mint hoz” alapon az ő kihagyásuk is felvetődne? És ha az MSZP listájának nagyobb része olyan személyekből állna, akik nem érik el a kétharmados támogatottságot (amely még a parlamentben is minősített többség), akkor azt is feltételeznünk kellene, hogy az MSZP-re miattuk nem szavaznak?
Nyilvánvaló, hogy ezt senki nem veti fel, de tévút is lenne így gondolkodni. Pártok szövetségéről beszélünk, a demokratikus pártoknak belső demokráciája van. A pártok joga meghatározni, kiket indítanak a listáikon, ki a listavezetőjük. A választók ennek tudatában, mint egy egészről nyilatkoznak róluk, mérlegelik, hogy milyen szövetséget tartanak helyesnek. A DK esetében sincs joga a pártoknak ezt kétségbe vonni, mégis ezt teszik. Pontosabban, olyan érvkészletet használnak, amely erre utal. Ez az érvelés hallatszik a politikai elemzők szájából és ma már a médiamunkásokéból is. Mintha egyfajta „kartellbe” tömörülnének. Ez az érvkészlet azonban önellentmondásos, és ma már nyilvánvalóan a mérések eredményeivel is szembemegy. Tehát tarthatatlan és védhetetlen.
Ám ha nem arról van szó, amiről beszélnek, akkor miről? Arról, hogy álságosan, ürügyként használták a közvéleményre való hivatkozást. A közvélemény-kutatási eredményekkel igyekeztek elfedni azt, hogy nem vállalják a politikai felelősséget azért, hogy személy szerint Gyurcsány Ferenccel nem óhajtanak szövetséget kötni. Azért volt erre szükség, mert nehéz megokolni, hogy demokraták demokratával miért is nem szövetkeznek egy antidemokratikus rezsimmel szemben, amikor a széles összefogás közóhaj. S miután a számok már inkább arról szólnak, hogy nem kell félniük a karaktergyilkossággal hatásaitól, erre hivatkozni hamis és egyre zavarosabb. Így kerülhet elő olyan erősen kétes érvelés, hogy az ellenzéki megállapodás kiterjesztése ellen szól az is, hogy „csak” a baloldali választók kétharmada helyesli. Azt, hogy az általuk hiányolt támogatottság mégis megvan, támadásként értelmezik, hogy az eredeti – a szövetséget aláásó – „üzenet” fenntartható legyen, ha már a „többet visz, mint hoz” elmélet kikopott alóla.
Láthatóan az a baj, hogy olyan jól eltervezték, hogy a korszakváltás a Gyurcsány-nélküliségben merülhet ki, s ezzel egy füst alatt a DK tiltakozása is önérdeknek, árulásnak tüntethető fel. Olyan jól eltervezték, hogy a DK-szavazóknak végül majd nem lesz más választásuk, mint hozzájuk igazodni. De elszámították magukat, elszámították azok számát, akik átlátnak ezen a törekvésen, és egyre hangosabban adnak hangot morális felháborodásuknak. Pedig ez nem meglepő. Ami folyik, nem egyszerűen egy párttal szemben igazságtalan, hanem a demokratikus morál alapján sem elfogadható. Aki demokratának tekinti magát, az nem teheti meg, hogy azért ne támogasson egy ellenzéki összefogást, amelynek a céljaival azonosul, mert szerepel benne egy amúgy demokrata, de személy szerint számára nem szimpatikus politikus is. Morálisan elfogadhatatlan az is, ha az ilyen választók miatt kirekesszenek és lekezeljenek olyan választókat, éljenek vissza az elkötelezettségükkel, akik több százezren nyíltan és következetesen tettek tanúbizonyságot az elkötelezettségükről, és nem tesznek hasonló kirekesztő gesztusokat (noha tenetnének).
Most a kirekesztést pártolók úgy állítják be a választásra egyelőre kényszerűen önállóan készülő DK növekvő támogatottságát, hogy a párt, hasonlóan hozzájuk, zéró összegű játszmára készül. Nem azért növeli a szimpatizánsai számát, hogy elérje a még szélesebb összefogást, hanem azért, hogy másokat onnan kilökjön, lenyomjon, egyáltalán más kárára gyarapodjon.
Csakhogy a dolgok bonyolultabbak. Ha a DK támogatottsága nő, abból még nem következik, hogy mások támogatottsága miatta csökken. Sokkal inkább a kirekesztő magatartás miatt csökkent. Akik tényleg – ahogy lépten-nyomon hangoztatják – széles összefogást és valódi választási győzelmet akarnak, azoknak a célja nem lehet az, hogy a rezsimváltásban velük együtt érdekelt demokratikus párt támogatottsága ne növekedjen. Jobban tennék, ha felülvizsgálnák az állítólagos aggodalmukat, amelyre a korábbi döntésüket alapozták. Mert még egyszer mondom, az érvelésük a körülmények változása folytán nyilvánvalóan tarthatatlan. Ha ezt nem ismerik fel, ha képtelenek jól kitalált stratégiájukon változtatni, ha nem hagynak fel azzal a beszéddel, hogy a DK az ellenzéki együttműködés aláásója, már előre kinevezett bűnbakja, akkor az idő múlásával a választók egyre nagyobb tömege előtt lesz nyilvánvaló, hogy hamisan érvelnek, s ez sokkal erősebben fog visszaütni, mint képzelik. A választók elfordulásának ők maguk lesznek az okai és az áldozatai. Ha egy jóval a bekerülési küszöb fölé jutó DK-val sem mutatnak hajlandóságot a megállapodásra, akkor még az a kétség is felmerül sokakban, hogy tán nem is akarnak valóban győzni. A Demokratikus Koalíciót ők kényszerítik rá, hogy önállóan bizonyítsa, mennyien állnak mögötte. Ám ha bizonyítja, miközben folyamatosan hangoztatja együttműködési készségét, és a két párt mégsem vizsgálja felül a korábbi álláspontját, az nyilvánvalóvá fogja tenni, hogy azok a bizonyos személyi ambíciók nem a DK-nál akadályozzák a megegyezést.
