Indulat
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2013. október 07. hétfő, 06:30
Ez a rácsodálkozás ideje. Értelmiségiek, politikusok és mások is meglepve veszik észre, hogy a választók, akiket meg akarnak nyerni maguknak, indulatokkal vannak tele. Eddig – talán ugyanők – azon csodálkoztak, hogy milyen birka módra tűrik a kifosztást és a megaláztatást. A türelemnek több forrása volt és van még ma is. Évekig hatott az, hogy el sem hitték az emberek, mit tesz velük Orbán Viktor kormánya, ezt valahogy úgy fejezhetnénk ki, hogy „de hiszen ez lehetetlen!”, „ezt nem tehetik meg velünk!”. A másik forrása a bizalom volt, azt gondolták, hogy „biztosan tudják, mit csinálnak”, „valami értelme kell, hogy legyen”, a bizalom tulajdonképpen egyfajta indulat, tudniillik, jóindulat. Türelmet szül a szégyen is, ami abból a felismerésből származik, hogy „ezekre szavaztam én?” A szégyenben már nincs jóindulat, másfajta indulat ez, befelé fordul, és egészen addig elszigetel, amíg nem válik képessé az átváltozásra. Igaz, lemondássá, önfeladássá, azaz tehetetlenséggé is változhat és akkor végképp izolálja az áldozatait, de lehet belőle cselekvés is, amely fel akarja számolni a szégyen okát. A tehetetlenség is türelemnek látszik, ahogyan a félelem is, amely elfojtott indulat, arra vár, hogy megszüntethesse önmagát és ha alkalmasnak érzi az időt, akkor meg is teszi. Az erőszak-vallás követői, mint Orbán Viktor és Vona Gábor, azt hiszik, hogy a félelem hűséges szolgává teszi az embereket, pedig éppen ellenkezőleg, a megfélemlített emberek, amint mód adódik rá, megbosszulják a rajtuk esett sérelmeket. Végül pedig ott van a „majd csak elmúlik valahogy” türelme, amit közönyös indulatnak nevezhetünk, mert benne rejtőzik a várakozás, amely ha nem teljesül be, akkor agresszívvé válhat.
De vannak másféle indulatok is ebben az országban. Tegyük egymás mellé a KDNP október harmadikai közleményét, amely szerint Orbán Viktor műanyagszobrának ledöntése „a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet legalpáribb és legbotrányosabb” demonstrációja volt, és az Illés Zoltánból kitörő őszinte és fenyegető szavakat: „a miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára!” Ez utóbbi nélkül lehetetlen megérteni az orbánistákból kitörő elemi felháborodást! Egy irányba tartó indulatok ezek, de sem ezt, sem azt nem lehet beilleszteni az előzőek közé, mert ez Janus-arcú, s a két fele úgy van összenőve, mint a hajdani istené, az egyik sohasem láthatja, amit a másik lát, mégis egyetlen fejben olvadnak össze az indulataik. Illés Zoltán elszólása a fideszes lélek legsötétebb zugaiba enged bepillantást: Orbán Viktor szentként való tisztelete, hatalmának, tetteinek és szavainak megkérdőjelezhetetlensége a Fidesz-identitás alapzata. Az igaz, hithű fideszes csakis az ő szemével láthatja a világot, nélküle tehát vak, de ennél is fontosabb, hogy Orbán legfőbb attribútuma az attributio, vagyis a pénzosztás. Megsérteni őt ezért is tiltott dolog, mert aki megteszi, dologtalan marad. Van ebben félelem, de a fideszesek úgy félik Orbánt, ahogyan a pogány isteneket szokták, akik jóindulatát hízelgéssel és ajándékokkal meg lehetett szerezni, csak itt visszafelé is működik, mert Orbán is megveszi alattvalói „szeretetét” és „hitét”. Valójában közülük a legtöbben csak a pénz forrását imádják benne, de ezért hajlandók megalázkodni, hajbókolni és hazudni. A Fidesz-Janus másik arca azok felé fordul, akik szembeszállni mernek a sanctus attributionis hatalmával. Ez az arc torz az indulattól, a „szent” iránti imádat és a pénz iránti sóvárgás az ellenség iránti gyűlöletben, azaz egyfajta rosszindulatban fókuszálódik. Ezért átkozzák ki a szobordöntőket, ezért követelik a távozásukat a politikából.
Fotó: Index/Bődey János
A zsarnok szobrának ledöntése egyetlen politikai üzenetet hordoz, azt üzeni, hogy meg fogjuk dönteni a zsarnokságot! Zsarnok ennél félelmetesebb, hátborzongatóbb üzenetet nem is kaphatna. A műanyag Orbán Sztálin szobrát idézte fel. Ami a Szolidaritás tüntetésén történt, olyan volt, mint egy misztériumjáték, megismételte 1956. október 23-ának talán legfontosabb eseményét, Sztálin szobrának ledöntését. Megismételte, vagyis életre keltette. Nem véletlen, hogy azonnal meg akarják fosztani az élettől, vissza akarják küldeni az érdektelen múltba.
A Fidesz már régóta folytatja az indulat politikáját, kizárólagos tulajdonának érzi, meg van tehát sértve, ha más is használja. A helyzet azonban – ahogyan én látom – a következő: több mint egy évtizede, az MSZP 2002-es győzelme óta vagy talán még régebben, a negatív indulatok politikája jelen van Magyarországon, és 2006 óta egyértelműen uralkodik. A (szélső)jobboldal mindenkit arra tanított, hogy a konfliktusok megoldásának egyetlen eredményesen járható útja az indulatok szabadjára engedése, vagyis az erőszak. Amikor a jelenlegi kormány megalakult, azonnal meghirdette az erő(szak) felsőbbrendűségét, és gyakorolni is kezdte. Az elmúlt három évben mindenki megtapasztalhatta, hogy az erő(szak) segítségével a Fidesz képes elérni a céljait, még ha sivataggá változtatja is Magyarországot. Az is világossá válhatott azok számára, akik odafigyeltek, hogy csak nagyobb erő alkalmazásával lehetséges legyőzni az Orbán-Simicska klánt. Ez az erő megjelenhet a szavazófülkékben és könnyedén leválthatja a jelenlegi kormányt. A Baján történtek, az új választási törvény és az újonnan kinevezett országos választási bizottság összetétele azonban arra figyelmeztet, hogy a Fidesz készen áll a csalásra és különféle választási bűncselekményekre. Vagyis hajlandó lenne a vele szemben megjelenő demokratikus erő ellen egy másik fajta erőt alkalmazni. Ebben a helyzetben mindössze arra kellene választ adniuk a demokratikus ellenzék politikusainak, hogy miként akarják felhasználni a demokrácia érdekében az Orbán-kormány és hívei ellen a társadalomban feszülő indulatokat.
A mai magyar társadalomban a teljhatalom és a kiszolgáltatottság indulatai feszülnek egymásnak. Az ellenzéki politika nem maradhat vak, nem tehet úgy, mintha semmi köze nem lenne ezekhez az indulatokhoz, mert ha így tesz, akkor a kiszolgáltatottak esetleg azt mondják majd, hogy semmi közük ehhez a politikához, s ekkor talán a tiszta, racionalitástól megszabadult indulatoké lehet a politika egész terepe. Ettől pedig nem csak a zsarnokok retteghetnek, hanem mindannyian. Aki azt hiszi, hogy a tiszta, visszafogott, hideg racionalitás képes legyőzni egy olyan indulatoktól átitatott rendszert, mint Orbán Viktoré, az jobban teszi, ha leül és átgondolja az elképzeléseit, hátha van mód erőszakmentessé varázsolni a növekvő indulatokat.
