Dupla vagy semmi – A demokratikus ellenzék lehetőségei
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2013. december 06. péntek, 05:15
Mára tragikomikus helyzetbe kerültünk mi, demokraták, s hitem szerint velünk együtt az egész ország és a köztársaság is. Miközben – szóban – minden demokratikus politikai mozgalom fel akarja számolni az orbánista rendszert, a legfőbb ellenséget mégis egyértelműen egymásban látják. A polgárok pedig egyre kiábrándultabbak, egyre kevésbé hiszik, hogy megszabadulhatnak a Fidesztől és a vezérétől. Lassan szétmorzsolódik a demokráciába, a békés választási győzelembe vetett hit, s ha ez elér egy kritikus pontot, akkor a pártok és intézetek tudorai hiába számolgatnak, lehetetlen lesz megfordítani a folyamatot – már csak önvédelemből is, egyre többen fogják a közönyt választani. A kormányváltást akarók számának csökkenése azt mutatja, hogy úton vagyunk e felé.
Azt gondolom, hogy semmi értelme tovább elemezgetni az eddig elkövetett hibákat, túlzottan is kevés már az idő ahhoz, hogy a kritikából tanuljanak a politikusaink (eddig sem igen mutattak erre hajlandóságot). A legfőbb haszon valamennyi demokrata számára az Orbán-féle önkényuralmon aratott győzelem. Talán arra még van idő, hogy a demokratikus ellenzék vezetői ráérezzenek, miként juthatnak ennek a haszonnak a birtokába. Remélem, azt már mindegyikük felfogta, hogy vereség esetén nemcsak nekik, de a szervezeteiknek is vége lesz – nem az ellenfeleik, hanem a híveik elkeseredése és dühe fogja felszámolni őket. A legfontosabb, hogy ezt a helyzetet elkerüljük.
Bár az az igazság, hogy eddig nemigen jutott el a tudatukig, hogy nem egy szokványos választási helyzettel van dolguk. Ez látszik abból, hogy mindmáig ugyanúgy gondolkodnak és cselekednek, mint bármelyik korábbi választás alkalmával: azt hiszik, szövetséget kell kötniük egymással, és pártprogramokkal kell a választók elé állniuk. Mindkettő súlyos tévedés!
A szövetségkötés az előnyök optimalizálása és a hátrányok minimalizálása, vagyis ésszerű politikai számításra, mérlegelésre épül, jól használható egy demokráciában, de jelenleg nem. Ez a gondolkodásmód vezetett oda, hogy egyes politikai tényezőket (konzervatívok, liberálisok, DK) kizártak a szövetségből. Jelenleg azonban dupla vagy semmi játszma folyik, vagy nyernek a demokraták, vagy elveszik a békés változás lehetősége – a Fidesz persze más játékot játszik. A mai magyarországi helyzetben lehetetlen minimalizálni a hátrányokat, mert a vereség maximális hátránnyal jár – mindenekelőtt az ország valamennyi lakosa számára. Ugyanígy az előny is csak maximális vagy nulla lehet a demokrácia szempontjából nézve. S ez a lényeg! A mai helyzetben nem lehet a pártérdekek (vagy pártvezéri érdekek) szerint gondolkodni, nem számít ki nagyobb, ki kisebb. Tudom, az egész, vagy majdnem az egész magyar politikai és politológusi világ értetlenül áll ez előtt a helyzet előtt, és azzal próbálkozik, hogy amit eddig is csinált, azt valahogy tovább és esetleg jobban csinálja. Illetve megpróbál tanulni – s ez úgy-ahogy megy is – az önkényuralom híveinek taktikájából, de mivel csak félszívvel híve az önkénynek, nem lehet annyira eredményes, mint a Fidesz, amelynek minden tagja már réges-rég eladta a lelkét.
Ennek a gondolkodásmódnak a következménye az is, hogy bár a demokrata erők mindannyian vágyakoznak a bizonytalanok támogatására, ebben eddig semmilyen eredményt sem értek el. Bizonyára azért, mert a bizonytalanok meg nem vágyakoznak arra, amit pillanatnyilag a demokraták kínálnak nekik. Röviden összefoglalva, a bizonytalan szavazók elvárásai a következők: mindenekelőtt az, hogy többé senki se nézze hülyének őket; hogy akik demokráciát akarnak, azoknak legyen egy közös, megingathatatlan hitük arról, mi is a demokrácia (mert most nem ügyekről és esetekről van szó); hogy ne legyenek többé kiszolgáltatva az elszegényedésnek és az erkölcstelen, korrupt pártszolgáknak; hogy a politikusokban az ő érdekeiket követő, megbízható embereket láthassanak; hogy legyen az ő életüknek és a gyerekeikének perspektívája; és még bizonyára vannak más fontos igényeik is. Ezzel szemben azt látják, hogy a demokratikus pártok hülyének nézik őket, mert – akárcsak Orbán Viktor – el akarják hitetni velük, hogy egy-egy párt vagy pártvezetés érdekei azonosak az ő érdekeikkel. Azt látják, hogy az Orbán Viktor eltávolításának közös követelése mögött mindenki másféle demokráciát képzel el. Ebből pedig levonják a következtetést, hogy győzelmük esetén alkalmatlanok lesznek a problémák megoldására, ahogyan most is azok. Vagyis, nem lesznek képesek enyhíteni a kiszolgáltatottságon, biztonságos jövőt sem tudnak majd kínálni mindenkinek.
MTI/Szigetváry Zsolt
A pártprogramok arról szólnak, hogy a pártok megígérik, amit szerintük a választók várnak. Ez most szintén súlyos hiba, ezek a programok szinte senkit sem érdekelnek, legfeljebb a cselekvőképesség, illetve cselekvésképtelenség szimbólumait látják bennük. Valószínűleg inkább az utóbbit, ahogyan a támogatottság alakulásából kitűnik. Az gondolom, hogy jelenleg a választók megnyerése szempontjából nincs szerepe a pártprogramoknak, „csupán” a jövendő kormányzás szempontból fontosak. A demokratikus ellenzéknek fel kell készülnie a kormányzásra, pontosan tudnia kell, mit és hogyan fog tenni, ehhez viszont a politikai és jogrendszerre, valamit a piacgazdaságra vonatkozó közös koncepciók kellenek. Látható, hogy a Fidesz célja a pártprogramok kapcsán annak demonstrálása, hogy a demokratikus pártrendszer, vagyis a demokrácia kárt okoz a választóknak, ugyanebből indult ki 2010-ben is, amikor hozzálátott a demokrácia felszámolásához. A határon túliak szavazati joga, a rezsicsökkentés, a „jobban teljesít az ország” kampány stb. mind arról szól, hogy az önkényuralom hasznosabb, mint a demokrácia. Ez ellen eddig semmit sem tudott tenni a demokratikus ellenzék, mert direkt hatásokban gondolkodik. Állítja, hogy ő majd jobb lesz, higgyék már el neki, hisz őszintén mondja! Ez a legtöbb, amire eddig képes volt.
Hiába bizonygatja azonban, ha az egész magatartása ellentmond ennek. Fogalmam sincs, hogy képesek lesznek-e a demokratikus pártok radikálisan változtatni eddigi gondolkodásmódjukon és politikájukon, ehhez ugyanis villámgyorsan háttérbe kellene vonni a politikájukat eddig meghatározó személyeket és, ha vannak, olyanokkal felcserélni őket, akik képesek ilyen rövid idő alatt új politikát kialakítani és működtetni. (Nem vonatkozhat ez az első emberekre, mert arra nincs idő, hogy újak lépjenek az ő helyükre.) Nem egyszerűen arról van szó, hogy mindenkit be kell vonni az összefogásba, magát az összefogást kell megváltoztatni. Rendkívül nehéz döntéseket kellene a lehető legrövidebb időn belül meghozni és megvalósítani, ekkor még lehet esélyünk. Ennek persze van néhány feltétele.
Első feltétel:
A demokratikus ellenzéknek minden vonatkozásban az orbánista rendszer ellenkezőjének kell lennie. A NER a többség abszolút uralmára épül, ezért a legelső, amit meg kell tenni, hogy a demokratikus együttműködésben le kell mondani a többség előjogairól. Máris látom, hogy a „nagy” pártok vezetői felháborodottan tiltakoznak és megvalósíthatatlannak bélyegzik mindezt, de vegyék figyelembe, hogy már csak a lehetetlen megvalósítása segíthet. Talán mégis képesek lesznek változtatni, ki tudja.
Az önkényuralom elleni demokratikus fellépés csakis az irányzatok egyenlősége alapján lehet sikeres. Csak ez közvetítheti azt a szigorú üzenetet, hogy veszélyben van az ország. S, ha veszélyben van, akkor csakis a közös érdekek számítanak. Ehhez természetesen a demokratikus ellenzéknek rendelkeznie kell közös demokráciakoncepcióval.
Második feltétel:
Szakítani kell az orbánista narratívákkal, és a lehető leghatározottabban szembe kell fordulni az általuk közvetített üzenetekkel. A demokratikus ellenzékben nagyon sokan még mindig úgy gondolkodnak, ahogy azt Orbán Viktor előírta nekik. Hogy ne így legyen, ahhoz új történeteket kell mondani a rendszerváltásról, a demokrácia kudarcáról, és főleg a 2002 óta eltelt időszakról, 2006 őszéről. Jelenleg az önkényuralom szempontjából mesélik el a fideszesek ennek a korszaknak a történetét, sőt, már tovább is léptek, az egész történelmünket így akarják elmondani. Jól tudjuk, hogy mindez hazugság, 1956 nem az önkényuralomért küzdött, Horthy nem az egyenlőség bajnoka és az ország jótevője volt és így tovább.
Akinek nincs története, az nem is létezik. A magyar demokráciának pedig jelenleg nincs saját története, semmi sem legitimálja, csak lóg a levegőben.
Harmadik feltétel
A demokratikus ellenzéknek úgy kell viselkednie, mintha minden pillanatban demokráciát csinálna, be kell bizonyítania, hogy a demokratikus gondolkodásmód képes a problémák megoldására, sőt sokkal inkább alkalmas erre a feladatra, mint az önkényuralom. Így kell viselkednie a többi demokratikus erővel, a választópolgárokkal, a nyomorba taszítottakkal, az üldözött hajléktalanokkal, mindenkivel.
Negyedik feltétel
A demokrácia előnyeit az önkényuralommal szemben közösen kell demonstrálniuk a demokratikus pártoknak és szervezeteknek. Akár tetszik, akár nem, ezt mindenekelőtt az egymással szembeni magatartásukkal tehetik meg, a pártprogramok erre nem alkalmasak. Elengedhetetlen világos választóvonalat húzni a demokraták és az önkényuralom hívei, a demokrácia és az önkény közé. Ez az ugyanis, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy számos különbség és vita ellenére mi kapcsolja össze a konzervatívokat, a szocialistákat, a középbal, a liberális, a környezetvédő irányzatokat és a többi demokratát (elnézést azoktól, akiket nem soroltam fel).
Mindezek csak a napi politizálás megtervezésének és megvalósításának keretei, pont azok, amelyek fájdalmasan hiányoznak a demokratikus ellenzék politizálásából. Ha legalább valamit képesek lesznek valósággá változtatni a demokratikus pártok, akkor még lehet esély arra, hogy hinni kezdenek bennük a választók. Ha nem, akkor a magyar demokráciával együtt nekik is végük lesz.
