rss      tw      fb
Keres

Hírkiemelő - 10.03.13.

Szubjektív válogatás március 12-ei híreinkből


Maradhat az amerikai pénzen az Istenre történő utalás

2010. március 12. péntek, 06:08
Maradhat az amerikai bankjegyeken és pénzérméken, valamint a zászlóra tett iskolai hűségeskü szövegében az Istenre tett utalás - így határozott egy kaliforniai szövetségi fellebbviteli bíróság, elutasítva azokat az érveket, amelyek szerint az utalás az állam és az egyház szétválasztását kimondó alkotmányba ütközik.

Gátszakadás Kazahsztánban - több ezer embert ki kellett telepíteni, halottak
2010. március 12. péntek, 12:01
Az Almatitól mintegy 700 kilométerre észak-keletre lévő Kizil-Agas gát átszakadását a térségben bekövetkezett gyors hóolvadás és az egyidejűleg hullott újabb csapadék váltotta ki. Halálos áldozatok vannak, de azt nem tudták megmondani, hogy pontosan hányan.

Sólyom László: Szerbiában nem lehetetlenítik el a magyar iskolákat
2010. március 12. péntek, 12:05
"Örülünk, hogy Szerbiában a kisebbségek kulturális autonómiát élveznek, hogy itt például nem lehetetlenítik el jogszabályokkal a magyar nyelvhasználatot, mint más országban és a magyar iskolákat, mint egy másik szomszédunknál."

Csúf végjáték - Csurka István nyilatkozata
2010. március 12. péntek, 12:58
"A Dávid Ibolya-féle pártmaradvány még kimúlni sem tud tisztességgel. Utolsó botránya, amely az ajánlószelvények összegyűjtésére való képtelenségét akarja a választási bizottság, az ellenérdekelt felek nyakába varrni, semmi más, mint a Dávid Ibolya köré odaállt nagyágyúk politikai butaság, alkalmatlanság alóli felmentésének végjátéka."

Pozsony: Budapest szenteljen nagyobb figyelmet a szlovák nyelvnek
2010. március 12. péntek, 13:52
"Elvárjuk Budapesttől, hogy együttműködve az Európa Tanáccsal maximális igyekezetet fejtsen ki az testület ajánlásainak megvalósítása érdekében, megakadályozandó annak a kedvezőtlen helyzetnek az elmélyülését, amelyben a kisebbségi nyelvek vannak ma Magyarországon..."
Pozsony szintén elvárja, hogy Budapest "olyan feltételeket teremt (Magyarországon), amelyek közepette sikeresen fog fejlődni a közép európai régió ezen része számára korábban oly tipikus nemzetiségi, kulturális és nyelvi sokszínűség".

Sólyom László: hordozom a népszavazás ejtette sebet
2010. március 12. péntek, 17:10
"Fájdalmasan hordozom azt a sebet, amelyet a népszavazás okozott Önöknek és a határon túli más nemzetrészeknek" - mondta a köztársasági elnök a zombori Magyar Polgári Kaszinó nevű egyesület vendégeként mondott köszöntőbeszédében.

Rasmussen: a NATO védelmet nyújt tagállamainak Oroszországgal szemben
2010. március 12. péntek, 18:27
A NATO főtitkára pénteken igyekezett eloszlatni azokat a kelet-európai félelmeket, hogy az észak-atlanti szövetség nem védelmezi meg őket az egyre harciasabbá váló Oroszországgal szemben.

Rendzavarás a soproni MSZP-gyűlésen
2010. március 12. péntek, 18:42
Egy fiatal férfi zavarta meg transzparenssel a szocialista párt pénteki soproni rendezvényét: papírra kézzel festett transzparensén a "népnyúzó bitangok ellen" protestált.

Orbán Viktor vezeti a Fidesz-KDNP országos listáját
2010. március 12. péntek, 15:41
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vezeti a Fidesz-KDNP országos és Fejér megyei listáját is az áprilisi országgyűlési választáson - jelentette be Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus bemutatta pártja választási programját is.
Kapcsolódó hírek:
MSZP: nem tartalmaz konkrétumokat a Fidesz-program

2010. március 12. péntek, 16:29
Az MSZP nagy csalódásnak tartja a Fidesz választási programját, mert az nem tartalmaz konkrétumokat, megmarad az általánosságok szintjén.
Fidesz-program - Több rendőrt, szigorúbb Btk.-t! De az „elszámoltatás” a legfontosabb

2010. március 12. péntek, 17:39
A közrend megingása, az intézmények kiüresedése, a normák semmibevétele, a joguralom ellehetetlenülése, valamint a mindent átszövő politikai és gazdasági korrupció napjainkra az egész demokratikus átmenet célját és értelmét kérdőjelezi meg.
Lendvai Ildikó: a Fidesz "úgynevezett programja" a választók arcul csapása

2010. március 12. péntek, 17:41
"Ez a nagy semmi körülbelül száz oldalon" - mondta a pénteken közzétett Fidesz-programról Lendvai Ildikó.
Mesterházy: a Fidesz-program gyenge PR-brosúra

2010. március 12. péntek, 19:30
Mesterházy Attila szerint az anyag politikai szlogengyűjtemény, amely csak általánosságokat tartalmaz, és még az elmúlt hetekben elhangzott konkrétumok sincsenek benne.
Politológusok: kerüli a kockázatokat a Fidesz programja

2010. március 12. péntek, 19:39
A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója szerint a Fidesz pénteken nyilvánosságra hozott választási programja a párt kockázatkerülő választási stratégiájába illeszkedik, célja a közép felé nyitás. A Political Capital elemzője szerint a dokumentum nem tartalmaz új információkat, a Fidesznek ugyanis nem érdeke, hogy számon kérhető ígéreteket tegyen.

Argentína: Visszavonta a melegházassághoz adott engedélyét egy bíró
2010. március 12. péntek, 19:50
Gustavo Felix de Igarzabal hétfőn vonta vissza korábban kiadott engedélyét, amelynek alapján a két férfi március 3-án polgári frigyre lépett egymással Buenos Airesben. Az önmagát felülbíráló bíró ítéletében úgy fogalmazott, hogy a házasság nem köttetett meg "az intézmény strukturális elemeinek hiánya miatt".
Az indoklás szerint a házassághoz elengedhetetlen egy férfi és egy nő, ezért egybekelésüket a bíró érvénytelennek nyilvánította.

Kemény orosz reagálás az amerikai emberi jogi jelentésre
2010. március 12. péntek, 20:13
A moszkvai válasz, amelyet a külügyminisztérium tájékoztatási osztálya tett közzé, hangsúlyozta: nyilvánvaló, hogy az amerikai összeállítás célja elsősorban az amerikai vezetés belső feladatainak megoldása az emberi jogok érzékeny témájának felhasználásával, s keret teremtése a külpolitikai érdekek követéséhez.
"A jelentésben minden hagyományos, sőt, rituális, a tézisek, a következtetések és az informátorok. ... Üdvözlendő, hogy az amerikai külügyminisztérium olyan szándéknak adott hangot, hogy Amerikáról is készüljön hasonló jelentés. Reméljük, abban helyt kapnak a tények és a megfelelő kritikus értékelések egyaránt" - szól a kommentár.
Kapcsolódó korábbi hír:
Peking az amerikai emberjogi helyzetet bírálja

2010. március 12. péntek, 12:33
A kínai államtanács információs irodája ebben egyebek mellett azzal vádolja Washingtont, hogy a saját stratégiai érdekei szerint használja fel az emberi jogok kérdését a más országok belügyeibe való beavatkozáshoz.
"Akkor, amikor a világ komoly emberjogi katasztrófától szenved az Egyesült Államok jelzálog-hitelezési válsága által előidézett nemzetközi pénzügyi válságban, az amerikai kormány továbbra is figyelmen kívül hagyja a maga emberjogi problémáit, s kedvét leli a más országok elleni vádaskodásban. Nagy kár."

Szexuális visszaélések voltak Joseph Ratzinger müncheni érseksége idején
2010. március 12. péntek, 21:27
A szóban forgó pap, akit csak H. papként említ az újság, 1982 szeptemberétől 1985 elejéig állt alkalmazásban a délnémet érsekségben. A szexuális visszaélések elkövetésének ismertté válása, illetve a rendőrségi vizsgálat megindítása után 1985 januárjában elbocsátották állásából. 1986 júniusában kiskorúak megrontásának vádjával 18 hónapi, próbaidőre felfüggesztett börtönre és 4000 márka pénzbüntetésre ítélték. Ennek dacára - írja a Süddeutsche Zeitung - az érsekség ismét alkalmazta: az illető a mai napig egyházi szolgálatban áll Felső-Bajorországban.
Kapcsolódó korábbi hírek:

A pápa a német püspöki konferencia elnökével egyeztetett a szexuális visszaélésekről

2010. március 12. péntek, 15:23
Zollitsch a Vatikánban a pápai audiencia után ismételten bocsánatot kért a visszaélések áldozataitól. A német főpap egyben bejelentette: egy "különleges megbízatású" püspököt jelölt ki a németországi szexuális visszaélési és molesztálási esetek kezelésére.
A németek kevésbé bíznak a katolikus egyházban, mint korábban

2010. március 12. péntek, 15:53
A németek túlnyomó többsége azon a véleményen van, hogy az egyház nem tesz eleget a saját berkeiben történt szexuális visszaélések feltárására. A felmérésből kitűnt az is, hogy csökkent az emberek bizalma a katolikus egyház oktatási tevékenysége iránt is.
Wiener Sängerknaben: előfordulhattak szexuális molesztálások

2010. március 12. péntek, 19:22
Pénteken közzétett állásfoglalásában a Wiener Sängerknaben vezetősége leszögezi: meg fogja vizsgálni két egykori szenvedő alanynak a Der Standardban megjelent állításait. Azokkal kapcsolatban "egyelőre nem foglalhatunk állást, mégis tudatában vagyunk annak, hogy a múltban előfordulhattak megrontási esetek".
A pápa a német püspöki konferencia elnökével egyeztetett a visszaélésekről: önfeljelentést kérnek

2010. március 12. péntek, 17:44
A német főpap bejelentette: "különleges megbízatású" püspököt jelölt ki a megrontási és szexuális molesztálási esetek kezelésére.
Vatikán titokban a cölibátus eltörlésén dolgozik - a pápa és Kothgasser érsek

2010. március 12. péntek, 18:47
A kiszivárgott hírnek különös aktualitást ad, hogy a német püspöki kar és a Vatikán pénteken egyeztet a németországi katolikus iskolákban korábban történt, közelmúltban nyilvánosságra került szexuális visszaélések ügyéről, amelyet sokan részben a cölibátus következményének tartanak.


(Kelemen László)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!