Fogy a levegő
- Részletek
- 2014. április 09. szerda, 06:27
- Szegő Anna
Végtelenül le vagyok sújtva. Afféle tetszhalott állapotban leledzem, meg mint a vak, aki csak vakon tapogatódzik.
Nem akarom elhinni, hogy ennyi embernek nem fontos az ország, ahol él, annak a sorsa, iránya, távlatai. Alig akarom elhinni, hogy ennyire kevesen vagyunk ezen a szerintem normálisnak, kiegyensúlyozottnak hitt demokratikus oldalon, az intelligencia, a jólneveltség, a tájékozottság, az udvariasság, a békét szeretők, óhajtók oldalán.
Nem hiszem, hogy a kialakult választási eredmény miatt szégyenkeznünk kellene. A tény tény marad, az eddig kormányzó hatalom által megrajzolt fondorlatos választási szabályok gyümölcsözőn működtek. És nem utólag mutogatunk visszafelé, hanem minderre időben már annyian felhívtuk a figyelmet – mindhiába.
Mi jön? Csak találgatni lehet, illetve az eddigi négy évből lehet extrapolálni. Minden teljesülhet és annak az ellenkezője is. Azt csinálnak, amit akarnak. Eddig sem volt disztingválás, egyeztetés, köz- és részmegegyezés. Mostantól szárnyalni fognak kontrollálatlanul, zabolátlanul, mintegy feljogosítva az újabb négy évre. Nincs erő, amely megállíthatná a beteges fantázia repülését.
Marad és erősbödik a stílus, az arrogancia, a másik semmibevétele, a nem azonos véleményűeken – akár a levegőn – néznek át.
Hitelesítve lett a választási győzelemmel mindaz a cselekedet, amely már eddig is gyanús volt és tisztaságában kétséges, az elvett, megszolgált jogok, különböző kisebbségi, foglalkozási csoportokat ért megvonások, korrupciós, korrupciógyanús ügyek, a mára a „(ne) mi nyerjük a legtöbbet” elvének gyakorlatban való működése, a centralizáció eszement és egyre bővülő mértéke, a magunkra szabjuk az országot immáron keserű valósága.
Fogy a levegő, egyre fogy. És szűkül a tér. Ebben a csökkenő élettérben kell magunkra maradva megmaradni embernek, gerincesnek, önmagát vállalónak akkor is, amikor minden, de tényleg szinte minden ez ellen szól.
A sors különleges adománya, hogy zömében olyan emberek vannak körülöttem, akik hozzám kísértetiesen hasonlatosan gondolkodnak, éreznek. Ezeknek az embereknek önkéntes és laza csoportjaiból állnak össze szigetek, egymást érintő szigetek. A Galamusnak ebben kivált és különlegesen jelentős a szerepe, mi több, a felelőssége, hiszen szinte egyetlennek megmaradt világítótoronyként, hiteles információforrásként funkcionál ebben a felfordult, irányt tévesztett világban, megzavarodott országban.
Hova menjek, hova bújjak, mit csináljak? Külföldön már senkinek sem kellek. Itthon, családban és munkahelyen viszem tovább inkább jól, mint rosszul a dolgaimat. Ameddig lehet.
A bőrömből kibújni nem tudok, és nem fogok.
