Nagyon fáj
- Részletek
- Napi apró
- 2014. április 20. vasárnap, 09:21
- Andor Mihály
Úgy látszik, telibe talált, és nagyon fájt nekik Rejtőzködők című rövid írásom, mert a szélsőjobb két nagyágyúja, az egykori író, Szentmihályi Szabó Péter és a másik magyarhírlapos, a BZS kódjelű bizonytalan állagú valami is nekem támadt.
Jó lenne, ha az urak nem csak írnának, hanem néhanapján olvasnának is! Akkor a Polgári Szemlében a következőt tudhatnák meg Kemény Bertalan cikkéből:
Országosan is mondhatjuk talán, de ’vidéken’ egész bizonyosan helytálló ’a cselédmentalitás’ szívós megmaradása. Értem ezalatt nem csupán azokat a karakterjegyeket, melyeket Illyés a Puszták népében megfogalmazott, hanem az alkalmazotti létből való kitörésre képtelenséget, a biztos, noha kevés jövedelem előnyben részesítését a bizonytalanabb, felelősséget, kockázatot vállalni merő magatartással szemben. Nálunk nem annyira a munkanélküliség mértéke a fő probléma, hanem az ilyen helyzetbe kerülők döbbent és reális tehetetlensége, kiszolgáltatottsága, passzivitása, anyagi és lelki tartalékaik hiánya, térbeli mobilitásuk objektív nehézségei.
Az elmúlt évtizedek (1947–1990) ’beidegződései’, szakmai babonává ’nemesedett’ tévedései. Ma is emlékszem a Sztálin halálát (1953) követő reggelre, amikor a blokkolóórán túl, már a lépcsőn felfelé menve utolért egy kollégám, és a fülembe súgta: ’Berci, most már guggolva is kibírjuk!’. A cselekvés helyett az állandó várakozás lelkiállapotában voltunk, ami időnként permanens és bénító csalódásba süllyesztett. A minél rosszabb, annál jobb mentalitás, mert attól a változást reméltük. Mintha még mindig túl sok lenne bennünk ez a passzív várakozás (guggolunk). Részben ezt lehet találni a növekvő állampolgári passzivitásban, demokráciadeficitben, protestválasztásokban. És természetesen külön írás tárgya lehetne mindaz a morális kár, amelynek begyógyítására nem volt elegendő a tizenöt esztendő. A bizalmatlanság és a gyanakvás, az együttműködni nem tudás. Az ’ügyeskedés’ sajátosan értelmezett fogalma, a kisebb hazugságoktól a nagyobbakig, a cinizmus és a felelőtlenség, az egymásra nem figyelés, a gátlástalan önzés.
Itt szükséges azonban megemlíteni azt is, túlságosan megszoktuk, hogy egyről a kettőre jutni kizárólag felülről leosztott pénzzel lehet. Belenyugodtunk (?) abba, megszoktuk, hogy az állam majdnem minden pénzt beszed (mert erős), és aztán osztogatja (mert kegyes).
Még mielőtt reflexből csatornapatkánynak minősítenék a Polgári Szemle szerzőit is, segítségül ide másolok nekik egy részt Prof. Dr. Lentner Csaba egyetemi tanár főszerkesztői beköszöntőjéből, hogy lássák, a saját folyóiratukról van szó:
Évekkel ezelőtt, amikor Matolcsy György és Botos Balázs áldozatos munkájával és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával elindult a folyóirat, fő törekvésként fogalmazódott meg, hogy a polgári értelmiségnek publikálási lehetőséget biztosítson, lehetővé tegye a polgári értékelvű közgazdaságtani és más társadalomtudományi diszciplínák körében született értekezések közzétételét. A Polgári Szemle köré szerveződő szakértők, szerzők gondolatai nagyban elősegítették a 2010 nyarától regnáló Polgári Kormány első lépéseit, munkáját.
Ennyi.
