Ördögi csapda
- Részletek
- 2014. máj. 06. kedd, 05:47
- Andor Mihály
Az elmúlt négy hónapban – a választásokról szóló hírek és vélemények kivételével – a magyar nyilvánosság a Szabadság téren felállítandó emlékmű körüli eseményekkel és véleményekkel foglalkozott a legtöbbet. Különösen felerősödött ez a tendencia, amióta a választások utáni második napon Orbán kiadta cinikusan szószegő parancsát (Kezdjék rögtön építeni!), és elkezdődött az építkezést körbevevő kordon napi lebontása.
Orbán ördögi terve, amelynek két célja volt, lassan, de biztosan megvalósul. Az egyik cél a figyelem elterelése az állami politika szintjére emelkedett intézményes korrupcióról (vagyis a maffia kezéről, amelyhez minden hozzáragad, amihez hozzáér), illetőleg az ország egyre súlyosabb problémáiról: a vegetálássá züllesztett falusi életről, a gyermekéhezésről, a terjedő nyomorról, a közmunkának nevezett rabszolgaságról, a kiszolgáltatottságról, a félelemről és a tömeges exodusról. A másik cél az orbáni politika egyik alapfegyverének, az „Oszd meg és uralkodj!” taktikának a továbbélesítése. Az elmúlt években már sikerült a városiak ellen uszítania a falusiakat, a dohányzók ellen a nemdohányzókat, az idősek ellen a fiatalokat, az egyetemisták ellen a futballhuligánokat, a munkanélküliek ellen az állásban lévőket, a szegények ellen a fizetésükből még épp megélőket, a hajléktalanok ellen a még lakni képeseket, sikerült gyűlöletet keltenie a különböző politikai nézeteket vallók között. Most az antiszemitizmus felélesztésén ügyködik.
Ehhez nem kellett mást tennie, mint elhatároznia, hogy felállít egy történelemhamisító emlékművet, amelyet a magyar történelmet ismerő tisztességes ember nem fogadhat el, tehát garantált a tiltakozás. Az esélyek eleve egyenlőtlenek, mert a magyar történelmet ismerők sokkal kevesebben vannak, mint a nem ismerők. Aztán, nehogy az így keltett konfliktus vakvágányra fusson, nehogy a történelemhamisítók és az ellene tiltakozók konfliktusává „laposodjon”, főállamtitkárával a „helyes irányba” terelteti. Amikor Lázár János aggodalmát fejezi ki, hogy a szobor körüli konfliktus esetleg „nem befolyásolja jó irányban a zsidók és a magyarok együttélését”, akkor megadja az instrukciót, hogyan is kell gondolkodni erről az egészről.
Az április 29-ei rendőri intézkedés a Szabadság téren – MTI/Bruzák Noémi
A csapda bezárult. A hazug emlékmű mellett nem lehet szó nélkül elmenni, tiltakozni kell. A sunyi kormányzati instrukció azt sugallja, hogy itt nem magyarok vitatkoznak egymással, hanem zsidók vitatkoznak magyarokkal. Minél hevesebb és minél tovább tart a tiltakozás, annál jobban megvalósítja az ördögi tervet. Mondhatni, a dolog önjáróvá válik. Néhány nem túl bölcs tiltakozó, aki a különböző emléktárgyak és magyar zászlócskák közé izraeli zászlócskát helyez el, csak segíti a Lázár János kezdte elterelő hadműveletet. Mintha igazolni akarnák, hogy itt zsidók és magyarok vitájáról van szó, és nem arról, hogy egyes magyarok el akarják hazudni nemzetünk csúf tetteit, a bűneinket másra akarják kenni, míg más magyarok ezt nehezményezik.
És miközben görögnek az események, megvalósul a másik cél is, elterelődik a figyelem az ország súlyos problémáiról. Bármilyen fontos az emlékezetpolitika, nem hiszem, hogy fontosabb, mint a gyermekéhezés vagy a növekvő mélyszegénység. Kübekháza polgármestere meséli a Klubrádió riporterének: „Amikor polgármester lettem, bejöttek a hivatalba öt-tízezer forintos problémákkal. Igyekeztünk segíteni. Most tudja, mivel jönnek be emberek? Polgármester úr, estére egy kiló kenyeret. Beleszakad a szívem.”
Ha az ember (2014. május 2-án 7 órakor) beírja a Google-ba, hogy „német megszállás emlékmű”, akkor 254 000 tétel jön föl, a „kordonbontás a Szabadság téren” beírására pedig 102 000. Ezzel szemben a „gyermekéhezés”-re csak 9120, a „mélyszegénység Magyarországon”-ra csak 87 200, és a „megélhetési gondok”-ra csak 74 600. Pedig hát ezekkel a problémákkal legalább annyit kellene foglalkozni, mint az emlékezetpolitikával. Ha nem többet.
Ebből az Orbán állította csapdából kellene valahogy kivergődni!
