Nem bírták ki
- Részletek
- Napi apró
- 2014. szeptember 16. kedd, 07:44
- Aczél Endre
Olvasom, hogy csakugyan eltávolították Marx Károly szobrát a Corvinus (azaz a „közgáz”) aulájából. Itt megint a klasszikus kérdés merül föl: jó-jó, de ha elveszel valamit, mit adsz helyette? (Gorbacsov például semmit nem tudott a vodka helyett… Meg is utálták, örökre.) Konkrétan: kinek a szobrát teszik oda? A neoliberális (neoklasszikus) iskola olyan alakjaiét mint Milton Friedman, netán von Hayek? Vagy – az ellenoldalról – John Maynard Keynesét? Egyik se kevésbé vitatott, mint Marx. Kéne találni egy világtörténelmi súlyú magyar közgazdát, de ilyen sajnos nincs. Illetve van: Kornai János, professor emeritus, de hála istennek ő még él, korai volna szobrot állítani neki. Meg nem is biztos, hogy legutolsó, klasszikus műve, a Gondolatok a kapitalizmusról tetszik Matolcsynak. Na mindegy, ütöttek megint egyet a kommunistákon. Tiszteletem Rétvári Bence államtitkárnak és az ifjú kereszténydemokratáknak (IKSZ) vagy akár az egész KDNP-nek, a Tartuffe-ök gyülekezetének.
Nem lévén se közgazda, se filozófus, igyekszem tiszta forrásból meríteni – már ami Marxot illeti. A valaha élt legnagyobb (és legszellemesebb) közgazdák egyike, a keynesiánus John Kenneth Galbraith mondta Marxról 1978-ban: „A nagy szocialisták eszméi visszavisznek bennünket a múlt századba. És itt egy különleges problémába ütközünk. A (szocialista) hagyományban Marx eszméi központiak, lehengerlőek. (Ugyanakkor) sokféle értelmezésnek kínálják föl magukat, és (Marx) követői nagyon szabadosan járnak el… A Szovjetunióban és más kommunista országokban a marxisták a múltba néznek és Marxot a saját igényeikhez igazítják. [Értsd: jövőképüket egy száz évvel korábban élt gondolkodó vízióiból merítik – AE] Egy alkalommal, még a halála előtt, Marx, szembesülvén életművének egynémely interpretációjával, közölte, hogy ő maga nem marxista.”
Humortalanul jegyzem meg, hogy sikerült tehát egy „nem-marxistát” kipenderíteni a közgázról. Akinek a gondolatai azonban lehengerlőek voltak a maguk idejében és azok ma is.
Egyébiránt Galbraith valóban elavultnak mondta beszélgetős könyvében (Kézikönyv a gazdasághoz, majdnem mindenkinek - Bantam Books) Marx eszméit, mert a kapitalista gazdaság nem úgy fejlődött, ahogyan azt a nagy német előre látni vélte. De Galbraith sajnálatosnak gondolta azt a korabeli képtelenséget, hogy egyesek a világot Marxszal akarják magyarázni – száz évvel a halála után –, és olyképp okoskodnak, hogy ha nem a neoliberális közgazdáknak van igazuk, akkor biztos hogy Marxnak van igaza. Ő történetesen Keynesnek hitt. (Abból a korból, amikor Izrael a friedmanista gazdaságpolitikával próbálkozott, származik egy briliáns mondása: Ja kérem, mint az Írás mondja, Izrael népe szenvedésre született.)
Tényleg abszurdum (volt). De a tudós J.K. Galbraith végső következtetése mégis az – és ezt ajánlanám a szobormozgatók figyelmébe –, hogy „Marx Károly eszméi kitörölhetetlenül részei az életünknek, amiképp Adam Smithéi is.” (Az iskolában ugye úgy tanultuk, hogy a zseniális, iskolateremtő közgazda, Adam Smith a francia anarchista Proudhon társaságában a marxi gondolkodás „ősforrása”.)
Galbraith tévedett. Egy olyan rendszerben, mint a mai Magyarország, igenis ki lehet törölni Marx Károlyt akár az emlékezetből is. Ne nézzék a Corvinus gólyái a szobrát! Mert még elkezdenek gondolkodni, ahogyan egy egész „marxizáló” nemzedék – a frankfurti iskola és mások (közöttük a Lukács-tanítványok idehaza) – ezt tette, tapasztalván, hogy Marxszal nem élnek, hanem visszaélnek, a gondolatait nem kibontják, hanem vulgarizálják, és az ő hatalmas életművét belegyömöszölik a leninizmusnak elnevezett valamibe. Ugyanabba kapaszkodtak, amit Galbraith felidézett: nevem Marx, de nem vagyok marxista.
P.s. Marx és Engels közös szobra békésen áll a szabad Berlin, a német főváros egyik központi helyén, közel a hajdani Falhoz. Még senkinek sem jutott eszébe, hogy el kéne vinni őket. R.I.P.
