Válasz Hell Istvánnak
- Részletek
- 2014. december 11. csütörtök, 03:48
- Debreczeni József
Hell István sokkal visszafogottabban ír rólam, mint harcostársa, Marsovszky Magdolna. Nem nevez rasszistának, a fajelmélet hirdetőjének, a diktatúra hívének stb. Emiatt akár meg is hatódhatnék, de hát nincs mitől, ezért csak ennyit mondhatok: még szép!
Nem szép viszont, hogy ő is olyan hibákat követ el a kritikájában, amelyek a filológia legelemibb szabályát sértik, s amelyek ebben a műfajban megbocsáthatatlanok. Olyan mondatokat idéz és vitat általam fogalmazott „tételmondatokként”, amelyek nem az enyémek, amelyeket én is csak idézek – másoktól. A szerzőket természetesen megjelölöm, és előírásszerűen használom az idézőjeleket is. Hell mégis így ír: „Debreczeni szerint ’…nem tűrhető, hogy [a politikai korrektség] szabályait önjelölt cenzorok diktálják, s a valóság eltagadásához, vagy a többség érdekének semmibe vételéhez vezessen’” – majd vitába száll a nekem tulajdonított félmondattal, a politikai korrektség védelmében. Holott a mondat: Báthory Jánostól való, és csonkítatlanul így hangzik: „A ’politikai korrektség’ alapelve – egymás méltóságának tiszteletben tartása – helyes; de nem tűrhető, hogy szabályait önjelölt cenzorok diktálják, s a valóság eltagadásához vagy a többség érdekeinek semmibe vételéhez vezessen”.
„’A népek között kulturális különbségek vannak, s ezek között minőségi sorrendet lehet felállítani’ – hangzik a politikus-közíró másik kétségbeejtő tételmondata” – írja továbbá Hell, pedig ezt is csak idézem, ezúttal Bencsik Gábortól. A mondat így önmagában – a bennünk élő természetes és nagyon is helyénvaló antirasszista érzület szerint – valóban rosszul cseng. Aki csak Hell szövegében – az eredeti szövegkörnyezeten kívül – olvassa, az jó eséllyel meg is ütközhet rajta: rasszista ízűnek érezheti. Aki viszont a könyvemben találkozik vele, az ilyen – általam fogalmazott – kontextusban találja:
„Ne legyen félreértés. Az a liberális alapelv, amely szerint senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés a származása, az etnikai hovatartozása miatt, olyan civilizációs norma, amit nemcsak a liberális, hanem a demokrata meggyőződésű, mi több: a tisztességes ember sem kérdőjelezhet meg soha. Aki származási, etnikai, vérségi alapon tesz különbséget, állít föl rangsort ember és ember között, aki emiatt bárkit lenéz, hátrányban részesít vagy elnyom, az gazember, hitvány rasszista…
Ám mindez nem jelenti azt, hogy a különböző emberi közösségek, népek, nemzetek azonos tulajdonságokkal bírnának. Azonos hibákkal és erényekkel, egyforma jó és rossz szokásokkal, hagyományokkal, szociokulturális karakterrel… A különféle közösségeket különféle kihívások, hatások érik történetük során, ezekre különféle válaszokat adnak, amelyek nyomán különféle tapasztalatok, beidegződések, reflexek, tradíciók rögzülnek, válnak jellemzővé az illető közösségben. Nem mindenkiben, nem minden egyedre – személyre – érvényesen, de széles körben, szignifikánsan, tipikusan.
Ha azt mondjuk, a svábok közt vannak szorgalmas, iparkodó, dolgos emberek – meg trehányok, lusták, dologtalanok is, ez önmagában igaz állítás. Ahogy ez is: a magyarok közt vannak szorgalmas, iparkodó, dolgos emberek… Csakhogy a svábokról és a magyarokról ezzel nem mondtunk semmit. Semmi relevánsat. Mi több: félrevezetőt mondtunk. Mert az igazság az, hogy a svábok általában szorgalmasabbak, iparkodóbbak, dolgosabbak nálunk. Ez éppen olyan evidencia, mint hogy: a görögök barátkozóbbak a svájciaknál; akik viszont precízebbek, mint az olaszok; utóbbiak lazábbak a norvégoknál; akik megbízhatóbb adózók, mint a bolgárok és folytathatnánk tovább. Aki a hasonló tényszerű állítások valóságtartalmát kétségbe vonja – megkérdőjelezve ráadásul kimondójuk tisztességét is – azzal nincs miről beszélni. Aki úgy veszi, hogy a fentiekkel személy szerint minden egyes görögről, svájciról, olaszról, norvégről, bolgárról mondtunk ítéletet, azzal sincs…
De söpörjünk a saját portánk előtt. Vegyük magát Zrínyit, aki szerint: „egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”. Nagy előszeretettel és nem kis öntudattal idézik ezt a büszke magyarok – pedig Zrínyi igazsága csak megszorítással érvényes. Úgy igen, hogy nem rendelt, nem teremtett, nem kárhoztatott minket senki eleve arra, hogy rosszabb életünk, erkölcsünk, kultúránk legyen, mint más nemzeteknek. De úgy nem, hogy éljünk mi bárhogy: a létezésünk – csak mert magyar – egyenrangú másokéval. Mert bizony nem az. Mert ama nemzetek például, amelyek nem tűrnek maguk fölött egyeduralmat, azok fölöttünk állnak. Polgári öntudatban, politikai kultúrában, egyéni és közösségi felelősségvállalásban, adómorálban, közmorálban, társadalmi szolidaritásban és még egy sor dologban. Manapság sajnos sok ilyen nemzet van. Akiknél mi alább vagyunk. Lejjebb. Olyannyira lenn, hogy valójában nemzet se vagyunk – csak nép. A nemzet tudniillik politikai közösséget jelent…”
Leírhatja-e becsületes kritikus mindezek ismeretében, hogy Debreczeni „megtalálja a cigány etnikum rendellenességeit (vagy ősbűnét), amelynek terheit minden romának és nem romának viselnie kell”? Nyilvánvalóan nem írhatja le – Hell mégis megteszi. Egy percig se gondolom róla, hogy becstelen volna, de azt igen, hogy fanatikus, aki – a kétely nélkül jónak hitt ügy szolgálatában – elveszíti a józanságát (ha nem is oly végletesen, mint harcostársnője).
Ezért írja le azt, hogy Debreczeni „elfogadja és hosszan idézi” a Jobbikos pártprogram romákat érintő célkitűzéseit. Mivel súlyos az állítás, nem finomkodhatok: ez hazugság. Hazug mindenekelőtt a sorrend: előbb idézem hosszan a szöveget, s aztán minősítem. Az idézetekből kiderül: itt valóban tagadják a „genetikai meghatározottságot”: erre írtam, hogy ez a szöveg nem rasszista. Hogy nem kirekesztő, hanem integráló, azt pedig – egyebek mellett – ilyenek alapján voltam bátor megállapítani: „A cigányság integrációja a többségi társadalomba való beilleszkedést jelenti, amit kis gyermekkorban el kell kezdeni, az óvodában, az iskolában… A teljes tanulási-képzési rendszert úgy kell megreformálni, hogy minél több cigány fiatal jusson el a munkaerőpiacon keresett képzettséghez.”
Azt a korrekt eljárást alkalmaztam tehát a Jobbik szövegét illetően, amelyet az én szövegemtől kritikusaim rendre megtagadnak: előbb pontosan idézni, aztán értékelni. Amit pedig Hell „elfogadásnak” minősített, az szó szerint így hangzott:
„És mégsem. A Jobbik ennek ellenére sem menthető föl a súlyos vádak alól, amelyekkel cigányügyben általánosan illetik. Mert lehet, hogy a hivatalos pártprogramra mindez nem érvényes, ám a Jobbik politikájának egésze, a párt fő üzenetei a legkevésbé sincsenek összhangban az integrációval… Nincs vele összhangban a Jobbik militáns föllépése, cigányellenességet stimuláló hangütése, attitűdje, mentalitása, stílusa. Ez mind a romák integrációja ellen hat. Ahhoz ugyanis nyugalomra, szóértésre, empátiára, az indulatok csillapítására volna szükség mindkét oldalon. Az egész Jobbik-jelenség mindennek az ellenkezőjét sugározza és képviseli.”
Hell persze olvasta mindezt. Olvasta az egész könyvet. Marsovszkynál józanabb lévén ezért nem minősít rasszistának, fajgyűlölőnek, nem írja azt sem, hogy a führeri diktatúra után sóvárognék. Hanem nyugtázza, hogy „a romák és az ország jövőjéért… felelősséget vállaló liberálisok” és a „szélsőségesen antiliberális, etnicista mocsár közé” helyezem magam. Holott, szerinte be kellene látnom, hogy a „mindenben az SZDSZ-nek és a liberálisokhoz közel álló civileknek volt igazuk”. Ez a párt azonban – ezt is írja – „sajnos egyszer sem nyert választást”.
Kénytelen vagyok jelezni, hogy a helyzet ennél súlyosabb: az SZDSZ 2009-ben (2,1 százalékkal) elbukott az EP-választáson, 2010-ben a parlamentin pedig már elindulni sem tudott. A magyar társadalom ítélete sajnos így manifesztálódott azzal a politikai narratívával szemben (is), amely szerint a „cigánykérdés” szó használata is az előítéletesség tükrözője a valóság helyett, s amely szerint cigányokról nem, csak „alacsony státusú”, „lenézett” és „presztízshiányos” csoportokról volna szabad beszélni.
Megismétlem, amit a múltkor írtam: „ha a demokratikus oldalon továbbra is domináns marad a romaügyet korábban uraló balliberális narratíva, mely egyrészt nem létezőnek tekinti a cigányság… jelenét is nagyban meghatározó valóságos szociokulturális adottságokat, másrészt rasszistának bélyegez minden erre utaló tisztességes… megközelítést, akkor a terepet végképp birtokba veszik a cigányellenes uszítók s a valódi rasszisták.”
A vita tárgya Debreczeni József Ne bántsd a cigányt! Politikai vitairat című könyve (Debrecen, DE.HUKÖNYV, 2014, 220 old.)
Korábban:
– Marsovszky Magdolna: Debreczeni József, Ne bántsd a cigányt!
– Debreczeni József: Agyafúrt rasszista vagyok
– Hell István: Debreczeni és a cigányok
Debreczeni József
közíró, a Demokratikus Koalíció alelnöke
Írásai a Galamusban:
Bocsánat
Tamás Gáspár Miklós – egykor és most
Orbán után
A Fidesz négyéves országlása: történelmi távlatban
Pásztor Albert mellett
