A zsáner támadása
- Részletek
- Másik Magyarország
- 2015. január 19. hétfő, 03:21
- Balogh Robert
Valami történt a szobrok megítélésével, ennyi botrányt más művészeti ágban nem tapasztaltam mostanában. A közterekre 2014-ben több olyan alkotást is kihelyeztek, amelyek hatalmi megrendelésre születtek, s csak a giccsek számát szaporítják. A német megszállási szoborból nemzetközi botrány lett. Belföldi botrányra a legjobb példa Weöres Sándor „műbarna” színű – a híg széklet kifejezést mégsem írhattam ide – zsánerszobra. A bronzból megmintázott „költő” a pécsi Király utca elején ücsörög egy kávéházi széken, asztalkánál, az egykori gyorsétterem kirakata előtt, de készült már gipszből modoros Bartók Béla, amint szlovák és sváb lányokat énekeltet a gramofontölcsérbe – a drot.eu szerint belehánynak –, s Miska kancsóra is applikáltak már Hamvas Béla arcképet – drot.eu: Hamvas a köcsög.
Kligl furkósbottal megvert bronzpohara – a szerző felvétele
Weöres Sándornak, ha nincs is dübörgő kultusza Pécsett – joggal lehetne, mert azon kevés fontos és jelentős költő között tartják számon, aki a városhoz kötődik, s maradandó az életműve. A halottak közt Janus Pannonius, Weöres Sándor és Csorba Győző része lehet bármilyen irodalmi kánonnak. Közülük csak Weöresnek nem volt szobra a vidéki városban, így a 2013-as év júniusában indult Weöres Sándor-év adhatta az ötletet a köztéri alkotás elhelyezéséhez. Az nem csak Bertók László Weöres pécsi kötődéséről írott mini-esszéjéből tudható, hogy mi mindent tett, hány albérletben lakott, hanem a városi legendáriumban is terjengtek történetek Sanyi bácsiról, hogy melyik kiskocsmában szeretett inni, milyen kapcsolat fűzte a Jelenkor folyóirathoz, mennyire szerette vagy nem szerette a gyerekeket, stb.
Ehhez képest a Weöres Sándorról készült – az évfordulóhoz képes kissé megcsúszott – szoborról pár nappal a felavatása előtt alig lehetett megtudni valamit, az avatás eseményét sem reklámozták agyon a szervezők. Magáról a szoborról – Kligl Sándor alkotása – készített látványterv annyira abszurdnak tűnt, hogy igazából komolyan sem lehetett venni, egy közösségi oldalon verbuváltak tiltakozókat ellene. Nem politikusok, hanem civilek. Nem Weöres Sándor ellen, csak a nívótlan szobor miatt. A szokásos „néhány civil illedelmesen tiltakozó táblákat tart, netán páran kiabálnak, fütyülni is merészelnek, sőt hátat fordítanak az avatásnak” módi helyett valaki a közép-kelet-európai szokásokkal szemben cselekedni mert. Szabadságát kockáztatva vállalta a véleményét. Így a 2014. november 11-én fél egykor kezdődött a szoboravató az év egyik legfontosabb művészeti performanszává vált – talán nemcsak a városban. Hogy a helyzet szürrealitását érzékeltessem, a szobrot avató pécsi polgármester – Páva Zsolt – mellett az alkotó, a verset kántáló színész és a gyermekkar körítésében az addig táblákkal tiltakozó kis számú pécsi közül kivált egy szobrász, Böszörményi István, egy kiló lisztet szórt a műalkotásra, s magából kikelve, ordítva tiltakozott a szobor ellen, felróva a keletkezés körülményeit. Böszörményit közterület-felügyelők vonszolták arrébb, rendőrt hívtak rá, fel is jelentették. A december 12-i tárgyalás előtt szimpátiatüntetés zajlott. A bíróság első fokon garázdaság miatt figyelmeztetésben részesítette Böszörményit, aki fellebbezett, mert szerinte a tette véleménynyilvánítás volt.
„A Pécsi Járásbíróság Böszörményit garázdaság miatt figyelmeztetésben részesítette, súlyosbító körülményként értékelve azt, hogy a nyilvános eseményen sok gyermek előtt követte el tettét. Az enyhítő körülmények azonban nagyobb súllyal estek latba – tette hozzá a bírónő –, leginkább pedig az, hogy Böszörményit cselekménye elkövetésében a valóságos, vagy vélt közérdek vezette” – írta a Pécsi Stop.
Böszörményi István lisztet szór – MTI
Böszörményi tiltakozásának egyik pozitív hozadéka tehát az, hogy kimondta a bíróság, hogy közérdek és a szobrok nívója kapcsolatba hozható.
A tiltakozás civil körökben hagyományosabb, kevésbé látványosabb útját választotta Lengyel Péter szobrászművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának oktatója, aki petícióban írta meg kifogásait, melyet 876-an írtak alá a cikk megírásakor.
„Alulírottak tiltakozunk és követeljük, hogy a 2014. november 11-én felavatott, Kligl Sándor által készített Weöres Sándor szobrot haladéktalanul bontassa el, és tegyen meg mindent, hogy a jövőben Pécs közterein hasonlóan kortévesztett, ízléstelen és jellegtelen anti-műalkotás ne kerüljön felállításra!”
Páva Zsolt pécsi polgármesterrel párhuzamos interjúban mondta el véleményét Lengyel Péter, aki szakmai, esztétikai elemzésnek vetette alá a szobrot. „A szobor applikált, több elemből lett összeépítve. A dekorációk között megjelenő test direkt öntvény, erre a testvázra került rá utólagosan a kézfej és a fej, ezért esetleges a formák kapcsolódása, pl.: a kezek és a fej, illetve láb térbeli viszonya. A figura így nem képezhet szerves egységet.
Minden műalkotástól elvárható a magas szintű technikai kivitelezés. Ebben az esetben szivacsos, lyukacsos öntvény láthatunk, mely rossz fényt vet a szobrász és az öntőmester munkájára. A bronz egyébként színben gazdagon kezelhető anyag. A feszes formáknál megcsillant fényes felülettől kezdve a mélybarnáig, feketéig vagy a zöld, kék, sárga patináig rendkívül gazdag lehetőségeket kínál. Ehelyett a monokróm, műbarna szín megöl minden érzékiséget és formagazdagságot, bár itt ilyet ne is keressünk. Az egész formailag széthulló, tartalmilag értelmetlen, műként elfogadhatatlan!”
Ezzel szemben Páva: „Tavaly volt születésének 100. évfordulója, akkor beszélgetések, informális egyeztetések kapcsán merült fel a szobor ötlete. Az a gondolat is akkor jött elő, hogy Weöres Sándort nem lehet nonfiguratív módon ábrázolni. Egy durván megmunkált kődarab vagy egy bronzba öntött performansz nem Weöres Sándor, őt realistán kell ábrázolni, amin fel lehet ismerni az arcmását... Az ország több részén jártam, több városban láttam Kligl Sándor köztéri szobrait. Szerettem ezeket, jó alkotásoknak láttam őket. Megkérdeztük a művészt, tudna-e egy ilyen szobrot készíteni, rajzolt pár skiccet, és ez alapján kértük, hogy dolgozzon ki egy-két konkrétabb dolgot. Ez alapján a bizottság állást foglalt, egy zsűrinek ezt kiutalta, az pedig kijelentette, hogy ez a szobor alkalmas arra, hogy köztérre kikerüljön – ez a Weöres Sándor szobor hiteles története. Lehet ezen fintorogni, akinek nem tetszik, annak nem tetszik. Ízlésbeli dolog.”
A szoboravatás – MTI
Tehát Páva Zsolt személyes ízlését tükrözi a pécsi Weöres Sándor szobor. Ez az az alaphelyzet, amikor az egyéni ízlés és közízlés összekeveredik. Kinek mi köze ahhoz, hogy Páva Zsolt házában, kertjében, udvarán milyen szobrokat tart? De közpénzből, köztéren a fintorgáson túl is maradt lehetőség. Egy egykori hévízi polgármesterről terjedt az a talán nemcsak városi legenda, hogy úgy rendelt szobrot a művésztől, hogy megmondta, mit szeretne látni belőle a hivatala ablakából (nagy, kerekded nőies formát).
Időközben az Indexen is komoly oknyomozó cikk jelent meg a szoborállítás körülményeiről – a legdurvább vád a cenzúra mellett a jegyzőkönyv-hamisítás vélelme volt. A pécsi önkormányzat a cikkre perrel fenyegetőzött.
A történet egy másik szála arról szólt, hogy civilek Böszörményi Istvánnal együtt lisztet gyűjtöttek, mintegy 30 kilót, s abból december 19-én a Pécsett élő holland Simon Wintermans holland minipalacsintát sütött egy szakszervezeti ételosztáson hajléktalanoknak és rászorulóknak (volt babgulyás, ruhaosztás is.)
És a történetnek még nincsen vége. Weöres szobrát időközben valaki kirúzsozta, tettek oda neki zsömlét, egy részeg egy husánggal levert róla egy csészét. Az történt meg vele, amit egy utcára kitett tárgy elszenvedhet.
A szobor barbár szétverésénél maradt még reálisabb esély is a jogszerű eltávolítására. A szobor felállításáról még egy utolsó, kötelező szakértői vélemény születik. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú NKft. döntése vagy hitelesíti az önkormányzati szándékot – marad a szobor a főutcában –, vagy áthelyezteti más helyszínre. A kérdése az, hogy a fékek és ellensúlyok felszámolásának országos tendenciája képes-e felülírni az ennyire egyértelmű, szakmai álláspontot.
Kligl szobrát elnézve nem gondoltam volna, hogy akár ekkora hatása lehet a tiltakozásnak ellene. Egy elszegényedő város elszegényedő főutcájának elején ücsörög egy unalmas bronzmanus, akit alkotója Weöres Sándornak képzelt, és csak a gyerekek tudnak a szemébe nézni, de nekik is meg kell küzdeniük érte. Már alig foglakozik vele a járókelő, a gyerekek megszokták, a felnőtteket meg nem érdekli. Maradt az értelmiségi tiltakozás lehetősége. A szobor mögött nemrég kiürült egy gyorsétterem, pár méterre tőle a hírek szerint egy söröző 30 millióval tartozik az Önkormányzatnak, csak bérleti díjból. A szoborért adott honoráriumból normál esetben 3-4 darab másik szobor is felállítható lenne. Lett volna. De nem a pénz a baj, egy termék ára annyi, amennyit adnak érte. A művészet nemcsak pénzfüggő. Nem lehet csak darabárunak tekinteni. Ez a szobor sem csupán művészeti alkotás. A mecénásai – az Önkormányzat és Nemzeti Kulturális Alap – ízlését tükrözi. S hogy mi köze ehhez Weöres Sándornak? Kicsit hasonlít rá az elnagyolt arc? Pécs vizuális megjelenésének, hagyományainak sincs köze Kligl alkotásához. Weöres szellemiségétől is idegen ez a zsáner. Nem feltétlenül a műfajjal van gond, mert létezik jó zsánerszobor is, gondolhatunk David Cerny prágai mobil Kafka fejére – ugyancsak 2014-ben állították fel, s világhírűvé tette a sajtó.
De a divatjelenség, a rollerező kisfiú és kiskacsa vagy a zenélő bohóc szobra nem feltétlenül teszi gazdagabbá egy egykori kulturális főváros arculatát, ahogy a kávézgató költő édes hangulatképe sem. Vajon hány turista mosolyáért éri meg beáldozni Weöres Sándort a cukiság oltárán? Mégis jobban járt Pécs, mint mondjuk Szolnok, ahová Kligl Sándor Kisfiú és kutya című – kisfiút és kutyát ábrázoló szobrot készített, valamint egy kislányt is szobort, aki játékbabát szorongat, s párnak mellé gördeszkás kisfiút. Egy politikai oldal támogatta giccsművész többedik ücsörgő szobra – Gárdonyi Géza, József Attila, Weöres Sándor – felháborodást keltett egy olyan városban, amelyben szép számmal élnek szobrászok, s ahol ez a szobor – ahogy Lengyel Péter fogalmazott – „Seb a város testén”. Kérdés, begyógyul-e.
Balogh Robert újságíró, könyvkiadó
Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal
