Török szerint udvariatlan
- Részletek
- 2015. január 26. hétfő, 02:45
- Eörsi Mátyás
Török Gábor az Orbán–Juncker-kézfogó során „egy kifejezetten udvariatlan és egy (emiatt) zavarba levő másik politikust” látott. „Orbán a második” – teszi hozzá Török, amiből következően az első, az udvariatlan maga Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottsági elnöke. Török Gábor szerint tehát Jean-Claude Juncker udvariatlanul viselkedett.
Bár én is viccesnek láttam a felvételt, nekem különvéleményem van a kézfogóról. Aki sok Juncker-képet látott, az észrevehette, hogy az európai politikusok sokaságával összevetve Juncker sokkal touchybb: férfi kollégáit gyakran megöleli, nemritkán arcon csókolja őket, és a megszokottnál sokkal hosszabban tartja fent az érintési kontaktust. Érzésem szerint Juncker semmi megalázót nem csinált, csak a kelleténél tovább tartotta fent a kézfogót, szerintem mindannyiunknak van ehhez hasonló zavarba ejtő élménye.
Nem lévén szakértője az effajta gesztusok dekódolásának, különvéleményemben akár tévedhetek is, mindenesetre számomra nem Juncker kézfogója, sokkal inkább Török Gábor gyorselemzése szolgált meglepetéssel. Tételezzük fel, hogy Juncker gesztusának értékelésében nem nekem, hanem Török Gábornak van igaza, és Juncker valójában zavarba akarta hozni Orbán Viktort.
Ahhoz, hogy Török Gábor gyorselemzését megérthessük, a leghelyesebb, ha magához Török Gáborhoz fordulunk, hogy megtudjuk, mi is a politikai elemző feladata. Nos: „a politikai elemző feladata, hogy megértse és megértesse a történéseket… az az elemzői szerepfelfogás, az a fajta véleményalkotás, amelyik elsősorban nem ítélkezni vagy politizálni akar [azaz Török Gáboré], nagyon kevés ember egyetértésével találkozik.”
Ha Juncker valóban zavarba akarta hozni Orbán Viktort, akkor ez szemmel láthatóan tökéletesen sikerült is neki, ez esetben viszont Török Gábor konklúziója meghökkentő. Török Gábor ars poétikája ugyebár az, hogy ő megért és megértet, és semmiképpen sem ítélkezik, és nem is politizál.
Ha Török Gábor következetes marad a saját maga által közzétett elveihez, akkor végigveszi azokat a lehetséges okokat, amelyek miatt Juncker zavarba akarhatta hozni Orbánt. A lehetséges okok között mérlegelhette volna, hogy Orbán elsőként kürtölte tele a világot azzal, hogy Magyarország nem támogatja Junckert, és amikor már mindenki tudta, hogy Juncker lesz a Bizottság elnöke, ő még mindig makacsul kitartott a tévedése mellett. Török Gábor számba vehette volna azt is, hogy Juncker néppárti politikusként legalább a testbeszéd eszközével kifejezésre juthatta, hogy mit gondol a magyar miniszterelnök bel- és külpolitikájáról, hogyan vélekedik Putyin-barátságáról és az orbáni maffia-államról, és sok minden más mellett mérlegelhette volna azt is, hogy Juncker vajon nem a bevándorlással kapcsolatos orbáni nézetekre adott-e ily módon választ. Ha Török Gábor ezeket a lehetőségeket végiggondolja, akkor – természetesen függetlenül attól, hogy miben van igaza Junckernek és miben Orbánnak – akár arra a következtetésre is juthatott volna, hogy Jean-Claude Juncker egy zseniális politikus, aki úgy tudta Orbánt móresre tanítani, hogy ország-világ előtt egyetlen gesztussal világossá tette, mit is gondol róla, míg eközben Orbán Viktor a nyakkendője utáni kapkodáson túl még reagálni sem tudott Juncker letaglózó véleményére.
De semmi ehhez fogható elemzés történt. Ehelyett Török Gábor – akinek elemzői felfogásától az ítélkezés olyan messze áll, mint Makó Jeruzsálemtől – nemes egyszerűséggel udvariatlansággal vádolta az EB elnökét. Tette ezt minden bizonnyal a megértés és megértetés, és legkevésbé sem az ítélkezés jegyében. Ez pedig azért felettébb különös, mert az EU-intézmények és a magyar kormány elmúlt négy és féléves történetében igen sok udvariatlanságnak voltunk tanúi. Ezek között volt olyan eset, amikor Brüsszelt az elnyomó Moszkvához hasonlították, többször előfordult az az udvariatlanság is, hogy egészen mást mondtak az Európai Tanács ülésén és egészen mást kifelé a sajtónak (magyarán: hazudtak), és akadt olyan, lovagiasnak cseppet sem minősülő eset is, amikor a magyar kormány kellemetlen döntéseiért igaz és valós ok nélkül Brüsszelt hibáztatták. Ezeket az udvariatlanságokat kivétel nélkül minden esetben a magyar miniszterelnök követte el, Török Gábor azonban egyetlenegy alkalommal sem talált módot arra, hogy rosszallásának hangot adjon, hanem leginkább a megértésre és a megértetésre apellált. Most, amikor – megalapozottan vagy tévesen, szinte mindegy is – egy európai intézményt képviselő politikust talált udvariatlannak, szükségét érezte, hogy a róla szóló ítéletét habozás nélkül közzé tegye. A megértés és megértetés igényét – csodák csodája – ezúttal viszont nyomokban sem találjuk.
Eörsi Mátyás politikus, ügyvéd,
a DK Országos Tanácsának tagja
Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal
