Kívánjuk cenzúra bevezetését, a sajtó biztonságát
- Részletek
- Napi apró
- 2010. december 21. kedd, 07:05
- Lendvai L. Ferenc
Az elképesztő médiatörvénytervezet sunyi aljasságát az ellenzői sem leplezhették volna le jobban, mint az az interjú, amelyet az országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke adott a Magyar Narancsnak. Sajátos módon éppen azáltal, hogy érzékelhető jószándékkal védte azt, ami védhetetlen. Ráadásul jószándékának már korábban bizonyítékát is adta, azzal, hogy a tervezet egyik legbotrányosabb passzusának megváltoztatására hivatalos javaslatot nyújtott be, s az interjúban ehhez hozzátette: ha szükséges, ezután is megteszi módosító javaslatait. Hogy azonban mit ér az ő egyéni jószándéka, azt maga is látja: „[T]udomásul kell venni, hogy a politikai tevékenység során nem mindig tudom a saját véleményemet érvényesíteni. […] …tudomásul veszem a többségi döntéseket. Erre azt mondják, […] hogy a pártfegyelemnek való alávetettség. Így is lehet nézni…”
Hát igen. Ő ugyan – higgyük el neki, hogy jóhiszeműen – azt mondta, hogy a szankciókat a bulvárlapok ellen hoznák, amelyek sorozatosan durván megsértik az emberek személyiségi jogait, továbbá, hogy bízik benne: a médiatanács nem politikai alapon fog működni, tagjai nem azon fognak dolgozni, hogy a nekik nem tetsző lapokat ellehetetlenítsék. Azonban szinte rögtön ezután a médiatanács egy nevetséges helyreigazítási kérelmet juttatott el a Népszabadsághoz, amely semmilyen tartalmi kifogást nem tartalmazott, hanem csak szavakon lovagolt. A szerkesztőség ezért nem is közölt helyreigazítást, viszont megjegyezte, hogy az új tervezet elfogadása esetén ezért hatalmas bírságot róhatnának ki rá.
Igen, pontosan erről van szó. A megfoghatatlanul általános követelmények megsértése címén a sajtóorgánumok bármelyikét aránytalanul súlyos bírságokkal sújthatnák. Ezek a hatalmas pénzbüntetések kb. olyanok, mintha – az eddigi szokások szerint – egy vétségért nem félórára kellene egy tv-csatornának fölfüggeszteni az adását, hanem egy hétre vagy akár egy hónapra. Tehát egy-két büntetés már a teljes tönkretétellel érne föl. És senki sem lehetne biztonságban: mert tetszés szerint értelmezhető „szabályok” rendszeréhez senki nem tudja magát tartani.
Ez a rendszer éppen a sunyi jellege miatt aljasabb, mint a régi klasszikus cenzúra volt. Legutóbb Lévai Júlia írt arról, hogy régebben a főszerkesztők elég világos útmutatásokat kaptak a Pártközpont illetékeseitől, meddig terjed a szabadságuk, s hogyan kerülhetik el a bajokat. Még régebben pedig voltak a klasszikus cenzorok, akikhez be kellett és be lehetett nyújtani az anyagokat, s amit ők jóváhagytak, afelől a szerkesztő már biztonságban érezhette magát. Történetek szólnak arról, hogy már akkoriban is sok jószándékú ember akadt a cenzorok közt, aki igyekezett minél több mindent a szűrőn átengedni. Könyörgöm, hozzák vissza ezeket a derék cenzorokat! A sajtó ugyan szabad nemigen lenne, de legalább biztonságban érezhetné magát.
(Lendvai L. Ferenc)
