Mit nem ért a magyar kormány?
- Részletek
- Napi apró
- 2011. január 21. péntek, 04:43
- Lánczos Vera
Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP-kormány nem érti (vagy nem akarja érteni), hogy mit kifogásolnak az új médiatörvényen kritikusai Európában és az egész világon. Mi igen.
A szemünk előtt változott folyamatosan a kormány kommunikációs taktikája az elmúlt napokban, amelyekkel hárítani igyekezett a bírálatokat. Először arra hivatkoztak, hogy a törvény ellen szólók nem is ismerhetik a frissen elfogadott jogszabály tartalmát, logikus tehát, hogy nem annak alapján kritizálják, hanem „buzdítva” vannak rá. Az ellenzék és a különadókkal sújtott ágazatok érdekeit képviselők használják fel a helyzetet, mert így tudnak visszavágni – tiszta sor.
Miután kiderült, hogy az EP plenáris ülésén nem sikerült eladni azt, hogy a törvény szavait, rendelkezéseit, intézményeit meg lehet ítélni attól függetlenül is, hogy milyen hatalmi struktúra áll mögötte, nem jött be a csak „tárgyi tévedés forog fenn” formula – ismét váltottak.
Öncélú, pártpolitikai indíttatású támadássá igyekeznek degradálni a nagyon is lényegbevágó ellenvetéseket, hogy nincs olyan intézménye a magyar médiaigazgatásnak és felügyeletnek, ahol ne elsöprő többséggel vagy kizárólag a kormánypártokhoz köthető személyek ülnének.
Úgy tesznek, mintha nem értenék, hogy hiába deklarálja a törvény a függetlenséget, ha nem biztosítja.
Ha nagy ritkán nem kerülhető meg az egyszínűség kifogása, akkor erre az a válasz, hogy Magyarországon kétharmados győzelemre tett szert a jobboldali politikai erő, bizonyára ezt nehéz megemészteniük némelyeknek. És egy ilyen helyzetben mi sem természetesebb annál, ugye, mint hogy a médiairányítás és -felügyelet minden kulcspozíciójába a kétharmados többség által preferált személy kerül.
Mi, akik itt élünk és olvastuk a kötcsei beszédet, nem lehetünk meglepve, sem azon, ami történik, sem az ilyen interpretációkon. Érdemes felidézni néhány kötcsei gondolatot, hogy mérlegeljük, bízhatunk-e, érdemes-e bízni az olyan sértődött visszautasításokban, hogy még ki sincs próbálva az egyszínű médiagazgatás és -felügyelet, honnan tudjuk, hogy nem törekszik a kiegyensúlyozottság megteremtésére, az objektivitásra.
„A legutóbbi időkig valóban ez a duális erőtér jellemezte a magyar politikai viszonyokat. Napjainkra azonban megszűnni látszik a rendszer dualitása, s egy centrális politikai erőtér van kialakulóban, ami egyrészt a jobboldali konjunktúrának, másrészt a mi megerősödésünknek köszönhető. Hogy így néz-e majd ki ez a politikai erőtér a választásokat követően is, azt nem tudom, csak szeretném, ha így nézne ki. Annyi azonban bizonyos: megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli”
Az európai képviselők nem ismerhetik a hazai helyzetet részletesen. Felteszem, a kötcsei beszédet se nagyon. Van egy belső szeizmográfjuk azonban, amely érzékenyen reagál már apró jelekre is. Ilyen jel lehet az egyszínűség kifogásolása iránti érzéketlenség vagy a médiafelügyelet demokratizmusának megkérdőjelezésére adott populista válasz, amely azzal tér ki a kritika érdemi vizsgálata elől, hogy azt egész nép megsértésének tünteti fel. És akkor még nem látták az eseményekről szóló hazai tudósításokat. Például Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő helyzetértékelését, aki szerint Orbán Viktor „megvédte Magyarországot”, „mert Magyarországnak végre olyan vezetője van, aki ha bármilyen fórumon támadás éri, megvédi az országot és annak polgárait”, vagy a közszolgálati illetve a kereskedelmi televíziók híradóit. Lásd erről Cohn-Bendit, Schulz és Orbán vitája Strasbourgban című Galamus-hírösszefoglaló lábjegyzeteit, illetve Mihancsik Zsófia írását Kereskedelmi híradók: ennél nincs lejjebb címmel.
Egy alkotmányos demokráciában, egy jogállamban a hatalmon lévők nem hivatkozhatnak arra, hogy bíznunk kell abban, hogy jóindulatúan alkalmaznak majd a deklarált jogokat garanciákkal nem kellően körülbástyázott törvényt, hanem eleve ilyen törvényt alkotnak. Ráadásul a magyar állampolgároknak vannak tapasztalataik arról az elmúlt 7 hónap kormányzása után, hogy mennyit érnek a demokratikus értékek és a jogállamiság elvei a kétharmados többség számára. A törvényt tehát nem egyszerűen dacból nem óhajtja visszavonni a kormány, hanem mert illeszkedik hosszú távú elképzeléseinek sorába. Csak ezek a hosszabb távú elképzelések nehezen illeszthetők Európa értékrendjébe.
(Lánczos Vera)
