rss      tw      fb
Keres

Verum – factum



A „verum – factum” elvét a fölvilágosodás korának olasz (nápolyi) filozófusa, az inkább a preromantikus historizmus ellenáramlatához sorolható Giambattista Vico állította föl. Eszerint az ember azt ismerheti meg igazán, amit maga hozott létre (vagy legalább alakított ki). Mondjuk a társadalom inkább megismerhető, mint a természet, hiszen az előbbit mi emberek csináltuk.

A magyar miniszterelnök pedig képes arra, hogy megismerjen olyan eseményeket is, amelyek csak ezután fognak bekövetkezni. Például a nyugdíjrendszer kétpilléres marad, a korábbi („kötelező”) magánnyugdíjpénztárak soha többé nem jönnek vissza – még akkor sem, ha az ezzel kapcsolatos törvényt az Alkotmánybíróság netán megsemmisítené. Mint sokértelműen és sokat sejtetően még hozzátette: ő ugyebár az új alkotmányt előkészítő bizottság egyik tagja.

Hacsak úgy nem…

(Lendvai L. Ferenc)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!