Bozóki András
- Részletek
- G-7
- 2011. március 14. hétfő, 07:05
A Jóreménység foka I.
Japán és Észak-Afrika
Normális esetben ez a bejegyzés Japánról szólna. Arról, hogy az új-zélandinál és a Haitiban történtnél is sokszorosan erősebb földrengéshullám rázta meg a távol-keleti szigetországot. A japán környezeti katasztrófa csak a második világháború pusztításához mérhető, a halottak száma várhatóan jóval meghaladja a százezret. Kisebb települések a föld színével váltak egyenlővé, hajók százai süllyedtek el, nukleáris erőművek sérültek meg, a radioaktivitás miatt egy nap alatt kétszázezer embert telepítettek ki. Ez az első alkalom, hogy ilyen sűrűn lakott, gazdag országot, a világ egyik vezető hatalmát ekkora természeti tragédia érte.
Nem jártam Japánban, de a tágabb környezetében igen. Sok évvel ezelőtt Koreában, pár éve Kínában. Sanghajban a repülőgépünk épp az érkező tájfun előtt ért földet, ezt a járatot fogadta utoljára a repülőtér. A szélvihar negyvenöt fokkal elforgatta az esőt, amely már-már vízszintesen ömlött. A hipermodern hotel 21. emeleti szobájában – ahol az éjszakát töltöttem – másnapra csaknem teljesen átázott a szőnyeg. Minden ablak zárva volt, máig sem értem, hogyan történhetett. Egyszer átéltem földrengést is, de az csak 5,6-os erősségű volt a Richter-skálán. Ilyenkor a legtöbb ember a lehulló tárgyaktól sérül meg, ezért egy kemény asztallap alá kell behúzódni, nekem legalábbis így tanították. Akkor csak festmények és falitükrök potyogtak le, de Japánban a lakóházak mennyezete szakadt le. A rengések pedig ismétlődtek.
Japán azonban nem fog belerokkanni abba, amiben Haiti tönkrement. Az újabb épületek többsége rengésbiztos, az országban működik a katasztrófavédelem és a társadalmi szolidaritás. Az állam tudja a dolgát, ha polgárai védelméről van szó. Az evakuáció pániktól mentesen megtörtént. Az iszonyú károk felmérése megindult.
De normális esetben ez az írás szólhatna az észak-afrikai arab forradalmak láncolatáról is, mert 2011 első negyedévének legnagyobb politikai szenzációja kétségkívül ez. Tunézia és Egyiptom népeinek szabadságpárti mozgalma elűzte a zsarnokot, Algériában megszüntették a szükségállapotot, az Arab-félszigeten pedig, Bahreinben, Jemenben és Jordániában tiltakozások több hulláma indult el. Líbia népe jelenleg épp szabadságharcát vívja Kadhafi katonái ellen. Mintha nem az iszlám fundamentalizmus, hanem a „szent világszabadság” eszméje lenne az erősebb. Ez aztán igazán breaking news mindazok számára, akik hajlamosak voltak lenézni az arab társadalmakat. Ezen országok világiasnak tűnő korrupt vezetői épp az iszlám fundamentalizmus veszélyének felnagyításával tudtak hathatós anyagi támogatásra szert tenni az Al-Kaida terrorizmusától megfélemlített Nyugaton. Kadhafival látványosan kibékült Európa (különösen Berlusconi), Mubarakot pedig sokáig – Obamától Orbánig – a béke és stabilitás zálogának tekintette a Nyugat.
Az egyetemen forradalomelméletet is tanítok, és a kurzus végén általában megkérdezem diákjaimtól, hogy szerintük a világban mely országokban robban ki forradalom a következő három évben. Legutóbb sokan szavaztak Iránra, Fehéroroszországra, Afganisztánra, Zimbabwére és Kubára, de senkinek sem jutott eszébe az arab világ. Ennyit a társadalomtudományok előrejelző lehetőségeiről. Ennyit azokról a politológusokról, akik biztosan előrejelzik, hogy mi fog történni. Természetesen bárki tippelhet, lottózhat, és nyerhet. De ezt ne keverjük össze a társadalomtudománnyal, mert annak nem feladata a jóslás. Legfeljebb annyit mondhatunk, hogy bizonyos feltételek esetén bizonyos események bekövetkezésének valószínűsége megnövekszik, más feltételek esetén pedig csökken. Az arab forradalmak meglepetése részint váratlanságukból, részint pedig nem várt eszmei muníciójukból fakad. A híres politikatudós, Samuel P. Huntington most alighanem forog a sírjában. Habár joggal kételkedhetünk abban, hogy a születőben levő új arab rezsimek makulátlan demokráciák lesznek-e – hol vannak manapság makulátlan demokráciák? –, annyi bizonyos, hogy a folyamatban nem civilizációk összecsapásáról, hanem a szabadságvágy elementáris megnyilvánulásáról van szó. Rögzítsük tehát, hogy e pillanatban az arab országokban a világias török állami modell megvalósulásának legalább akkora esélye van, mint bármely más iszlamista politikai alternatívának.
Most látom csak, hogy napi bejegyzésem végére értem. A szerencsétlen magyar belpolitikáról majd legközelebb írok. Előhangként annyit: ha a köztársaság csak ruha a nemzet testén, akkor a király meztelen.
