Alkotmányjogi teadélután
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. április 11. vasárnap, 09:56
Alkotmányjogi teadélután címmel rendezett konferenciát az Eötvös Károly Intézet március 23-án, a Nyílt Társadalom Archívum székházában. Talán nem kell különösebben hangsúlyozni, mennyire izgalmas ez a téma egy olyan választás előtt, amelynek az eredménye az is lehet, hogy egyetlen politikai erő megszerzi a felhatalmazást az alkotmány módosításához.
Majtényi László bevezetőjében elmondta, hogy az intézet folyamatosan napirenden tartja a köztársasági alkotmány ügyét, védelmének az eszméjét. Könyvkiadás, internetes megjelenés, közlemények kiadása és konferenciák tartása fémjelzi a tevékenységüket. Ez a konferencia azonban az alkotmány és a kétharmad jegyében szerveződött, a kétharmados arányszám jelentőségét az alkotmányozás, alkotmánymódosítás, alkotmányvédelem aspektusaiból vizsgálták az előadók.
Közbevetőleg: kivételes élményben volt részük a hallgatóknak, bármily meglepő lehet ezt a olvasni egy jogi témájú konferenciáról. Kivételes szellemi izgalom volt követni a gondolatmenetet, amelyet az egymásra épülő előadások felvázoltak, érzékeltetve a kérdések sokirányúságát, bonyolultságát. Ugyanakkor a konferencia elegáns távolságtartással viszonyult az aktuálpolitikához.
*
Első előadóként Ludassy Mária filozófus, az emberi jogok alkotmányba foglalása kapcsán részesítette a hallgatóságot izgalmas filozófiatörténeti utazásban. Vázolta, hogy milyen filozófia és politikai viták bontakoztak ki az emberi jogok mibenlétéről a 18. századi Amerikában, Franciaországban, Angliában, miközben abban már az akkori viták szereplői is egyetértettek, hogy ezeknek a jogoknak minden valamirevaló alkotmány preambulumában szerepelniük kell.
*
Ludassy Máriától Bragyova András alkotmánybíró vette át a szót, azzal a megjegyzéssel, hogy az egykor a filozófia, illetve a politikai programok szintjén megfogalmazott emberi jogok ma már a tételes jog részét képezik. Az ő szűkebb témája az alkotmányozó hatalom mibenlétének kifejtése volt. Közérthetőbben: annak vizsgálata, hogy ki alkotmányozhat, illetve meddig beszélhetünk egy alkotmány módosításáról, és mikortól alkotmányozásról.
Bragyova felfogása szerint minden valamire való alkotmány „forradalmi” alkotmány. (Forradalmin olyan változást értve, amely mögött az addig érvényes alkotmánytól lényegileg eltérő, azzal ellentétes, „alkotmányellenes”, hatalomváltozás van.) Ebből következően szerinte minden alkotmánynak csak egy alkotmányozó hatalma lehet. Az alkotmány módosítása viszont nem az alkotmányozó hatalom megnyilvánulását, gyakorlását jelenti. Csak az adott alkotmányban meghatározott változtatási eljárást, amely az adott alkotmányon alapul, annak keretein belül marad, nem érinti az alkotmány ún. identitását.
Aki tehát új alkotmányozásról beszél, az egyben forradalmi változásról beszél. A „forradalmi” ebben az értelemben nem értékítéletet fejez ki, hanem fogalmi meghatározás.
Ami a módosítást illeti: ha a módosítás nem érintheti az alkotmány identitását, ez a módosítás szempontjából bizonyos korlátok kijelölését feltételezi. Ennek kapcsán vizsgálható, hogy a módosításnak vannak-e és milyen kifejezett jogi korlátai az alkotmányban. Másrészt vizsgálandó, hogy vannak-e az alkotmányban ún. immanens jogi korlátok, tehát olyanok, amelyek levezethetők az alkotmány bizonyos rendelkezéseiből. (Ilyesmi következhet például az emberi jogok nyilatkozatának elfogadásából.)
*
Trócsányi László alkotmánybíró azzal a moderátori felvezetéssel kezdte meg az előadását, hogy az alkotmányok módosítása, az alkotmányozás szempontjából ma lényeges körülmény, hogy már létezik valamiféle európai alkotmányos standard, amely megkerülhetetlen az európai alkotmányok számára. Trócsányi László azonban, mielőtt erre rátért volna, három ország példáján keresztül azt kívánta bemutatni, hogy a hatalomgyakorlás szempontjából az alkotmányhoz való viszony mennyire különböző lehet, mennyire különböző módon érvényesülhet az alkotmányos védelem.
Franciaország példájával azt érzékeltette, hogyan volt képes megőrizni alapvető elveit és intézményi kereteit, vagyis stabilitását a francia alkotmány, annak ellenére, hogy hat különböző személyiségű, habitusú, hatalomfelfogású elnök hatalomgyakorlásának módszereihez, megoldásaihoz biztosított hátteret, és számos módosítást hajtottak végre rajta.
Belgiumban viszont éppen a jelentős alkotmánymódosítások tették lehetővé, hogy az ország egyben maradjon. Amire nem lett volna mód, ha eredeti formájában fenntartják az alkotmányt. Luxemburg alkotmánya pedig arra volt példa, hogy amikor egy merev szerkezetű alkotmányt egy kisebb diszfunkcionális jelenség (egy törvény alá nem írása) miatt módosítottak, ezzel olyan horderejű változtatásokat idéztek elő, amelyek már szinte új alkotmányt eredményeztek. (Amit népszavazásnak kell majd megerősítenie, de az előadó szerint kérdéses, hogy az alkotmányvédelem szempontjából ez az út helyesnek tekinthető-e.)
Trócsányi László ezek után tért rá arra, hogy amennyiben felvetődik egy alkotmány védelmének kérdése, akkor mitől is kell azt megvédeni. Lehet védeni például a közösségi joggal szemben vagy globalizációs jelenségekkel szemben, vagy közvetlen politikai behatásokkal szemben. Ma már a nemzeti alkotmányok standardizálódnak, mondta. Létezik ún. alkotmányjogi mérnökösködés is a közös európai hagyományoknak megfelelően, amelyeket európai dokumentumok rögzítenek. Az úgynevezett politikai alkotmányoknál (például államszervezeti kérdések szabályozása) inkább van szabadságuk az egyes államoknak, nagyobb a mozgásterük, míg az úgynevezett társadalmi alkotmánynál (például hogy az emberi jogok szerepeltetése kötelező az alkotmányban) már csak kisebb eltérés lehetséges az európai standardoktól. Ezek érvényre juttatása az európai uniós jogalkotás és jogalkalmazási gyakorlat révén történik.
A summázat és egyben mottó: ha az alkotmány védelméről van szó, mindenekelőtt azt kell meghatározni, hogy mivel szemben védjük az alkotmányt.
Következő előadóként Paczolai Péter, az Alkotmánybíróság elnöke is az alkotmányvédelem kérdését vizsgálta, más szempontból. Nehéz lenne röviden ismertetni az elhangzott bonyolult jogi okfejtéseket, ezért csak néhány izgalmas dilemmát idézünk. Beszélt például a minősített többség problémájáról. Vajon mire jogosít fel a minősített többség? Feljogosít-e bármilyen változtatásra? A „ matematikai” többség kifejez-e értéktartalmat? Nem. Az értéktartalom megőrzését valójában csak speciális garanciális rendelkezések biztosíthatják.
Hasonlóan érdekes dilemma, hogy lehet-e alkotmányellenes az alkotmánymódosító többség döntése? (Hiszen ha az alkotmánynak van egyrészt értéktartalmat kifejező része, másrészt vannak eljárásjogi szabályai – például az alkotmány módosítására vonatkozó szabályok – ezek elvben kerülhetnek ellentétbe is egymással, hiszen a többség alkotmányellenes módosítást is elfogadhat.) Ilyen alapon vetődhet fel a kérdés, hogy szerencsés-e, ha az alkotmányozó hatalom egybeesik a törvényhozó hatalommal. Ha pedig egybeesik, akkor az a kérdés, hogy az alkotmányossági védelem vajon kiterjedhet-e az alkotmány módosítására is? Konkrétan, vajon vizsgálhatja-e az Alkotmánybíróság a módosítás alkotmányosságát? A nemzetközi gyakorlat szerint általában nem, pedig ez, éppen a fentiek alapján, nem feltétlenül logikus.
Végül érdemes megemlíteni, hogy az alkotmányra jelentős módosító hatása van a bírósági gyakorlatnak. A bíróságok tevékenységük során a szöveg változtatása nélkül is formálják az alkotmányok érvényesülésének kereteit. Jellemzően kimutatható ez abban, hogy a különböző országokban eltérő tartalommal értelmezik az alapjogokat.
*
Miklósi Zoltán filozófus ott folytatta a témát, ahol Paczolai Péter abbahagyta: mondható-e egy szabályos procedúrában született alkotmánymódosításról, hogy alkotmányellenes?
Szerinte igen, és a politikaelmélet felől közelítve ahhoz sorakoztatott fel érveket, hogy igenis vannak tartalmi korlátai az alkotmányozásnak, és vannak – ezektől eltérő – tartalmi korlátai az alkotmány módosításnak is.
Meg sem kísérlem, hogy egy filozófiai levezetést dióhéjban összefoglaljak, csak azt rögzítem, ami Miklósi szerint a kiindulást jelenti. A kérdés az, hogy egy döntés mikor tekinthető olyannak, amelyet a kollektív politikai közösség egésze hozott, tehát mikor tekinthető legitimnek. Ennek tartalmi előfeltételei vannak. Ilyen például a politikai verseny szabályainak rögzítése, a feltételek biztosítása a plurális sajtó működéséhez, a törvényhozói és a végrehajtói döntések alkotmányossági felülvizsgálatának lehetősége stb. Az alkotmánymódosítás szűkebb feltételei pedig abban fejeződnek ki, hogy a módosítás az alkotmányozással megadott alapszerkezet keretei közül nem léphet ki.
*
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász szerint általában minden alkotmányozást megelőz egy diskurzus az alkotmányozási igényről és annak mikéntjéről. Ilyen törekvések jól kitapinthatók a jelenlegi vitákban is. Illusztrációként ezek közül ismertetett hármat. Három tézis áll a három ismertetett vita középpontjában: hogy a magyar alkotmány nem legitim, hogy értékhiányos és hogy nem számol a realitásokkal. Tóth Gábor Attila nem ért egyet ezekkel a tézisekkel. A kétharmad szemszögéből közelítve azonban úgy találja, hogy az alkotmány jelenlegi kétharmados védelme nem nagyon felel meg annak az elvárásnak, hogy az alkotmány alapszerkezetét meg tudja óvni esetleges, az átalakítást célzó módosító törekvésekkel szemben.
*
Az utolsó előadásban Szigeti Tamás és Vissy Beatrix alkotmányjogász azt vizsgálta, hogy a jelenlegi alkotmányban van-e különbség az alkotmányozás és az alkotmánymódosítás feltételeinek szabályozása között. Kiderült, hogy ilyen konkrét szabály nincs. Ugyanakkor szerintük két olyan rendelkezést is tartalmaz az alkotmány, amely a kétharmados szabállyal dacol. Az egyik az emberi jogok garantálásával összefüggő szabályok köre, amelyek alkotmányon kívüli okokból nem korlátozhatók, a másik az alkotmányban korábban élő 4/5-ös többségi szabály, amelynek hatályon kívül helyezettsége még viták tárgyává válhat.
*
Érdekes keretbe foglalta a konferenciát, hogy a végén, amikor a hallgatóság is kérdezhetett, az egyik hozzászóló - aki hangsúlyozta, hogy laikus minden szempontból – mintegy summázatra kérte az előadókat, amikor feltette a kérdést, hogy akkor most mit kell gondolnia: védeni kell-e a jelenlegi alkotmányt vagy nem?
Nem véletlenül fogalmazódott meg a kérdés, mert az előadások megoszlottak abból a szempontból, hogy mennyiben voltak „elkötelezettek” a jelenlegi alkotmány „identitása” iránt. Ám az nyugodtan kijelenthető, hogy valamennyi előadást a magas fokú szakmai tudás jellemezte. Az Intézet igazgatója, Szabó Máté Dániel mindazonáltal megnyugtatta a kérdezőt, hogy ez a konferencia a köztársasági alkotmány védelmének a jegyében zajlott.
(Ehhez hozzátehetjük: arra a kérdésre, hogy ténylegesen mi lesz a sorsa az alkotmánynak egy kétharmados fölényt produkáló választási eredmény esetén, nincs megnyugtató válasz.)
Az Intézet tervezi, hogy a konferencia előadásait kötetben jelenteti. Mindenki figyelmébe ajánlom, mert az előadások valóban érdekfeszítően avatnak be az alkotmányozás rejtelmeibe és kihívásaiba.
