rss      tw      fb
Keres

Adalékok a Roosevelt-ügyhöz



A lényeget illetően nemigen van hozzátennivaló Balogh S. Éva remek cikkéhez. Én tehát most csak adalékokat fogok hozzátenni. Először az utcanévadás kérdésében, másodszorra azért valamit magáról Roosevelt elnökről is.

Az utcanévadás elveiről kitűnő írást publikált a Népszabadságban Péter László szegedi professzor. Érdemes elolvasni idevágó „tízparancsolatát”, melyet évtizedekkel ezelőtt írt le, s akkor még nem is engedték, hogy tízparancsolatnak nevezze. Ahogyan a Ráday Mihály által alapított Budapesti Városvédő Egyesületet is (magam is alapító tagja vagyok) annakidején szintén csak „Városszépítő” Egyesületnek lehetett nevezni, mivel a hatóságok úgy vélték, a várost védeni vagy nem kell, vagy pedig, ugyebár, ők védik. Az egyesületben külön bizottságban foglalkoztunk az utcanévadás kérdéseivel; a bizottságban részt vett Magyarország egyik legműveltebb embere, a sajtólevelezői tevékenysége kapcsán közismert és közkedvelt Del Medico Imre. Mi is a Péter professzor által leírt elvekhez hasonlókat próbáltunk érvényesíteni: az utcaneveket lehetőleg nem kell változtatgatni, a régi utcanevek lehetőség szerint megőrzendők, az elismerést nem föltétlenül utcanévadással kell kifejeznünk, mert az utcanevek nem erre, hanem a tájékozódásra valók stb.

Ami konkrétan a Roosevelt teret illeti, ha már a háború után, az akkori helyzetben megérthető általános németellenes és Habsburg-ellenes hangulatban (melynek hatása alatt még Habsburg-királyaink szobrait is levették később a millenniumi emlékműről) a főváros vezetői szükségesnek tartották a Ferenc József tér elnevezés megszüntetését, nem látszott különösnek, hogy a tér a világháborús győzelem egyik fő szervezőjének, a háború vége előtt nem sokkal elhunyt amerikai elnöknek a nevét kapja. Rokonszenvesebb átnevezés volt, mint az Andrássy út átkeresztelése a szovjet diktátor nevére, még ha a világháború megnyerésében persze az ő érdemei is (a bűnei mellett) vitathatatlanok. Nem csoda, ha egészen mostanáig senkinek sem jutott eszébe a „Roosevelt tér” név megszüntetése. Különösen abszurd az ügyben az a mozzanat, hogy nevezzék el róla inkább a Szabadság teret (nyilván mert ott van az amerikai nagykövetség), holott ez aztán igazán védett név, és az, hogy ezt a teret viszont Széchenyiről nevezzék el, mintha nem róla lenne ott helyben elnevezve a rakpart, sőt a Lánchíd is. (Senkit nem akarok a tiszteletadás fölösleges formájaként utcaelnevezésre biztatni, de azért furcsa, hogy Széchényi Ferencről viszont nincs utca vagy tér elnevezve Budapesten.) Az érv, hogy Rooseveltnek nem volt közvetlen köze a helyhez, igaz ugyan, de ez akkor egész Budapestre vonatkozik, továbbá tudtommal sem Bécshez, sem Párizshoz éppúgy nem volt közvetlenül köze, mégis van róla közterület elnevezve. (Mellesleg, ha már Párizs: Kossuthnak se volt sok köze ehhez a városhoz, a párizsiak mégis róla neveztek el egy teret, tiszteletük jeléül, 1956-ban.) A Roosevelt név egyébként abból a szempontból is elég szerencsés, hogy – szemben jó néhány más utcanévvel – könnyen kimondható: az átlag magyar ember „rózvelt” formában mondja, ami sokkal közelebb van a helyes „rózevelt”-hez, mint a félműveltek „rúzvelt”-je.


Franklin Delano Roosevelt (Washington) – flickr/onecle

És akkor most valamit magáról az elnökről. Nem történelmi elemzést persze, csak egy tanúságtétel fölidézését. A második világháború alatt Thomas Mann rendszeres rádióüzenetekkel fordult a német hallgatókhoz a BBC hullámain keresztül. Az 1945. áprilisi üzenet, Roosevelt elnök halálhírével kapcsolatban, két szempontból is figyelemreméltó. Egyrészt Rooseveltről mondott saját véleménye miatt, mely nemcsak személyes, de elméleti szempontból is érdekes, hiszen az író 1918-ban még Németország „protestáló” szerepét méltatta Róma, valamint az új Róma: az Antant, benne Amerika („ahol az új Capitolium áll”) világcivilizációjával szemben. Most viszont ezt mondja Rooseveltről: „[A]z államvezetés művésze és egy hős, az emberek barátja és az emberek vezetője, aki nemzetét társadalmi művelődésének új fokára emelte, és éretté tette rá, hogy hatalmát a népek társadalmának és a béke szervezetének szolgálatába állítsa. […] Okos, mint a kígyók, és szelíd, mint a galambok [v.ö. Mt 10,16]: […] ilyennek láttam őt, ilyennek ismertem, csodáltam, szerettem, és büszke vagyok rá, hogy ennek a Cézárnak az égisze alatt Civis Romanus, amerikai polgár lettem.” Másrészt amaz utalása miatt, hogy a japán miniszterelnök nagy vezetőnek nevezte elhunyt háborús ellenfelét, miközben Németországban csak becsmérlés hangozhat el róla. „Itt van a különbség: ami Japánban fölül volt, az bár fenyegető volt és káros, de mégis egy Fönt. Németországban viszont tizenkét évvel ezelőtt a legalsó, az emberileg legutolsó és legalacsonyabb került fölülre, s határozza meg az ország arculatát.”

Ha Magyarország vezető körei nem akarják, hogy ilyen vagy ehhez hasonló ítéletek alakuljanak ki róluk, hagyják békén Franklin Delano Roosevelt emlékét.



Lendvai L. Ferenc                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!