Süddeutsche Zeitung: Schiff-interjú



Schiff András zongoraművészt Magyarországon hazaárulóként szidalmazták, amikor kipellengérezte az antiszemitizmust. Most olyan országról beszél, amely méltatlannak tűnik arra, hogy Európa nevében szóljon. – írja pénteki interjúja bevezetőjében Alex Rühle a Süddeutsche Zeitung honlapján. Az interjú címe: Ahol Európa értékeit lábbal tapossák.


Amikor Magyarország január 1-jén átvette az Európai Unió soros elnökségét, Schiff András zongoraművész a The Washington Post című lapban közzétett egy levelet, amelyben feltette a kérdést, hogy hazája, tekintettel a grasszáló antiszemitizmusra, rasszizmusra és nacionalizmusra, alkalmas-e e tisztség betöltésére, hiszen az Európai Unió nem csupán gazdasági és kereskedelmi unió, hanem közös európai értékeket is képvisel. Bayer Zsolt publicista a Magyar Hírlap című napilapban uszított ellene, Daniel Cohn-Bendit és Nick Cohen, a The Guardian szerkesztője ellen, akit „bűzös végterméknek” nevezett. „Ezekről a Cohnokról” beszélt, és azt írta: „Sajnos nem sikerült mindet nyakig beásni az orgoványi erdőben.” Orgoványnál a rövid életű, kommunista Tanácsköztársaság összeomlása után százakat kínoztak és öltek meg, elsősorban zsidókat és kommunistának tekintett személyeket. Az Olaszországban élő Schiff András nem sokkal később bejelentette, hogy nem szándékozik többet fellépni Magyarországon. Szerencsére azonban nemrég Bécsben újra koncertet adott. Ez jó alkalom volt arra, hogy a hazájáról, a magyar nacionalizmusról és a civil kurázsiról beszéljünk vele.

– Schiff úr, számított arra, hogy levelével ennyire feldühíti honfitársait?

– Nem, az egy tárgyilagos, rövid szöveg volt, amelyért aztán mocsok zsidónak és hazaárulónak szidalmaztak.

– Ön a blogokban napvilágot látott, névtelen sértegetésekről beszél, amelyek ellen aligha lehet jogi úton fellépni. De mi a helyzet Bayer Zsolttal? A Fidesz-párti napilap ellen nem léptek fel uszítás miatt?

– Hová gondol! A szerző röviddel később megkapta a Madách-díjat, amely egy tekintélyes kulturális kitüntetés.

– De hát Bayer visszaeső tettes. Ez az ember 2008-ban azt írta, hogy a zsidók „a fészekbe piszkítanak”, és mindannyian „igazoló zsidók, amit úgy kell érteni, hogy biztos egzisztenciájuk igazolja az antiszemitizmust”.

– Igen. Amikor azonban Fischer Ádám karmester támadta az Orgoványról szóló kitétel miatt, Bayer felháborodott a feltételezésen, hogy ez antiszemita szöveg lenne. Merő véletlen, hogy a három név zsidók neve – mondta. És a Fidesz a Madách-díjjal tüntette ki életművéért. Ez mutatja, hogy a Fidesz nem határolódik el a szélsőjobboldaliaktól. Miniszterelnökünk, Orbán Viktor baráti viszonyban van Bayerral.

– Önnek mi fáj jobban? Bayer uszítása, vagy az azt követő hallgatás?

– Bayert ismertem. A hallgatás viszont nagyon érzékenyen érint. A civil kurázsi és a szolidaritás hiánya. Elfriede Jelinek és más osztrák szerzők vettek védelmükbe. Ilyen akciót magyar értelmiségi körökből nem láttam. Mitől félnek az emberek? Nem Németországban, 1933-ban élünk. Bárki csomagolhat.

– A bejelentése, hogy nem lép fel többet Magyarországon, ezt a csalódottságot hivatott kifejezésre juttatni?

– A csalódás fájdalmas. De névtelen fenyegetéseket is kaptam: mocskos zsidó, ha még egyszer idejön, levágjuk a kezét. Most azt mondják az emberek, ne vegyem ezt ilyen komolyan, nyugodtan jöjjek, talán csak egy kezedet vágják le (nevet). Nincs kedvem ezt megkockáztatni. Nagyon szeretem a hazámat, a kultúrát, a nyelvet, a barátokat, de ez most ebben a tömegben és ilyen erőszakos gonoszsággal túl sok.

– A Political Capital közvélemény-kutató intézet szerint egyetlen országban sem csatlakoznak ilyen tömegesen a szélsőjobbhoz, mint Magyarországon.

– Mindig volt egy antiszemita, idegengyűlölő alja. De nem tolerálták. A holokauszt a kommunizmus idején tabutéma volt. És a magyarok azt mondhatták, semmi közük nem volt hozzá. A holokauszt azonban nem kizárólag a németek ügye. Ahhoz, hogy egy új generáció végre azt mondhassa, soha többet, egyszerűen be kell ismerni, hogy sok magyar kollaborált.

– Na igen, Paul Lendvai magyar származású osztrák újságíró azt írta, hogy a 18-30 év közötti korosztályban mindössze 4 százalék tudja, mit jelent egyáltalán a holokauszt szó.

– Amikor Lendvai Frankfurtban felolvasást akart tartani Elherdált országom című könyvéből, le kellett mondani a rendezvényt, annyi fenyegetés érkezett. Mély benyomást gyakorolt rám, hogy Németországban le kellett mondani egy felolvasó estet a magyar radikálisok miatt. Ami az Ön által említett számokat illeti: éppen ezért olyan veszélyesek egy Bayer Zsolt cikkei. Hogyan háborodhatnának fel az emberek, ha azt sem tudják, miről van szó?

– Mármost Bayer mégiscsak a kormányzó Fidesz alapító tagja. Ön a párt elnökét, Orbán Viktor miniszterelnököt fasisztának nevezné?

– Jaj. Dehogy. Orbán nem fasiszta, csak radikális karrierista és nacionalista populista. De hagyja, hogy a Jobbik, egy kristálytisztán szélsőjobboldali párt, amely 47 képviselővel van jelen a parlamentben, gátlástalanul fröcsögjön. A Jobbik nyíltan antiszemita, uszít a romák ellen, és Nagy-Magyarországról álmodik. És támogatja a Fidesz nacionalista indítványait. Sok magyar azt mondja, minek ezen izgatni magát az embernek, szélsőjobboldal máshol is ugyanúgy van. Ez így azonban nem igaz. Természetesen mindenütt vannak kis jobboldali radikális pártok. És megfordítva: a legtöbb magyar természetesen nem szélsőjobboldali. De a szélsőjobboldali kisebbség túlságosan erősen meghatározza a politikai diskurzust.

– Április 18-án Magyarország új alkotmányt kap. A preambulum címe „Nemzeti Hitvallás”, s abban a magyar nemzeti büszkeséget és az ezeréves magyar birodalomra való büszkeséget idézik fel.

– Hm. Ezeréves birodalom… Volt valami ilyesmi, csak nem jut eszembe. De komolyra fordítva: hányingerem támad, ha ezt hallom. Ez nem illik Európához. Én Európában hiszek és nem egy ezeréves birodalomban. És Magyarország ázsiaiak, zsidók, szlávok, baltiak, közép-európaiak olvasztótégelye. Nem értem ezt a nacionalizmust. Nem az ebtenyésztőnél vagyunk.

– Ön Olaszországban él, egy olyan országban, amely lassan kétkedést kelt, hogy lehet-e demokráciának nevezni. Abból, amit Ön Orbánról mond, sok minden ráillik Berlusconira is. Mi különbözteti őt meg Orbántól?

– Nem akarom az olaszországi helyzetet ártalmatlannak láttatni, az általános erkölcs ott nagyon megsínylette a történéseket, az ország hanyatlóban van. De Berlusconi ma már viccfigura, akin szinte mindenki nevet. Orbánról nem tudok egyetlen viccet sem. Ő veszélyes. A világ a magyarok nyelvi elszigeteltsége miatt nem tudja követni, mi megy végbe nálunk, hihetetlen dolgokat tudnak mondani a parlamentben, mert tudják, hogy külföldön úgysem érti senki.

– Milyen hihetetlen dolgokat mondtak az utóbbi időben?

– Vegyük Alföldi Róbertet. Nagy színész, rendező, és a Nemzeti Színház igazgatója. Róla azt mondják képviselők, hogy mocsok buzi, és a parlamentben Robertának nevezik. És semmi nem történik. Nem tartják már be a játékszabályokat.

– Mit vétett Alföldi?

– Hát egyszerűen jó rendező. A Jobbik emberei „perverzióval” vádolják, és a rendezéseit egy peepshowhoz  hasonlítják. Bűnbe esése az volt, hogy a budapesti román kulturális intézetnek a román nemzeti ünnep alkalmából bérbe akart adni egy termet.

– És ebben mi a rossz?

– Semmi. Ez Alföldi bátor gesztusa volt. Magyarország még most is szenved attól, hogy 1920-ban nagy területeket vesztettünk el. Ezért vagyunk a nacionalizmus negatív formájának foglyai. Rá vagyunk fixálódva a területekre, amelyeket 91 évvel ezelőtt oda kellett adnunk. Nem fogjuk visszakapni sem Triesztet, sem Erdélyt. De ahelyett, hogy azt mondanák, hogy ez tavalyi hó, állandóan a sebeket piszkálják. És ahelyett, hogy elismernék Alföldi románoknak tett békegesztusát, hazaárulónak bélyegzik, és minden produkcióját perverzitásnak bélyegzik. Nem állítom, hogy a fideszesek nácik. De az a mód, ahogyan a kortárs festészetről vagy színházi rendezésekről beszélnek, az állítólagos perverzitásról, az gusztustalan – már-már az elfajult művészetről szóló beszédekre emlékeztet.

– Különösen meglepő, hogy Alföldi a tiltakozások után nyilvánosan bocsánatot kért. Mennyire nagy a félelem Magyarországon?

– Alföldi remek rendező. De mit tegyen? Én muzsikus vagyok, és Bartókot játszhatom Spanyolországban, vagy Németországban is. Egy magyar színészt köt a nyelv. Tulajdonképpen csak Magyarországon dolgozhat. És ott most Orbán Viktor kormányoz, soha nem látottan nagy hatalommal.

– Orbán a hivatalba lépésekor megígérte, hogy teljesen átépíti az országot. Meddig jutott?

– Nagyon szorgosan dolgozik rajta. Csak a kulturális területről tudok beszélni: ott mindenütt a saját embereit helyezi pozícióba. Mindenütt. Valóságos tisztogatások vannak. Vegye csak az Operaházat, minden pozícióba a vonalhoz hű embereket tesznek. Ez nem lenne probléma, ha művészek lennének, de olyanok kerülnek vezető beosztásokba, akik nem értenek semmihez. Nekem teljesen mindegy, hogy James Levine, a Metropolitan zeneigazgatója demokrata vagy republikánus, az a fő, hogy remek karmester. De nálunk kiutálták a nagy Fischer Ádámot, és egy ötödrangú nímandot tettek oda, aki semmi mást nem tud, mint a hűséget a Fidesz iránt. Szerintem ez ok lenne arra, hogy a zenekar sztrájkba lépjen. De a zenekar szó nélkül tovább játszik.

– Még egyszer. Ennyire nagy a félelem?

– Az embereket hidegre teszik és denunciálják, és vannak összehangolt kampányok, gondoljon csak Heller Ágnesre.

– A filozófusnőre gondol, aki állítólag „elkutatott” egy félmilliárd forintot, ahogyan az egyik lap írta.

– Ez a sztálini kirakatperekre emlékeztet. Egy nagy filozófusnőt akarnak elhallgattatni, mert bírálja a kormányt. Ezért egy mocsokkampányt rendeznek, és a lapok a Heller-bandáról írnak, amely milliókat sikkasztott el. Az a hölgy nyolcan év felett van.

– Ön szerint az európai reagálások mások lennének, ha  nem lenne a nyelvi akadály?

– Abszolút. Hatalmas lenne a felháborodás. Amikor Haider FPÖ pártja bekerült a kormányba, a 14 uniós állam elszigetelte Ausztriát. Haidernek 20 százaléka volt, Orbánnak kétharmados többsége van. Nem egyetlen médiatörvényről beszélek, hanem egy általános hangulatról, a társadalom uszításáról a zsidók és minden idegen ellen. A szélsőjobboldali polgárőrségeknek kedvükre szabad terrorizálni a romákat. Ha Magyarországra továbbra is ráhagyjuk ezt, az súlyos precedenst teremt. Fontos, hogy majdani válsághelyzetekben azt mondhassuk, hogy így reagáltunk annak idején a magyar provokációkra. De nem történik semmi, sőt, ellenkezőleg. Március 15-én, a nemzeti ünnepünkön Orbán azzal gúnyolódott, hogy 1948-ban a Habsburgok diktátumát nem fogadtuk el, később Moszkváét, és most nem engedjük, hogy Brüsszel diktáljon nekünk. Igencsak pimasznak találom, ha az EU hivatalban lévő elnöke nyilvánosan nekimehet éppen ennek az EU-nak.

– A polgárőrség amelyre utalt, a magyar fasiszták köszönését – Szebb jövőt – vette fel névként. Ilyenkor senki nem lép közbe?

– Ugyan már! A náci korszak jelszavainak és jelképeinek idézésében rendszer van. A polgárőrséget nyíltan támogatja a Jobbik. Sokan azt mondják, ki kell várni, amíg valami rettenetes történik. Valami rettenetes már történt: a nyilaskereszetesek 1944-ben, Szálasi Ferenc idején zsidók ezreit lőtték le és dobták a Dunába. Szálasinak most egy magyar faluban emlékművet akartak állítani. Végül nem tették meg, de a magyar zsidók első szava az volt: nem kell reagálni, csak baj lesz belőle. Ez nem jó jel. A támogatással kapcsolatban azonban meg akarom még jegyezni, hogy éppen a német nyelvterületen mindig reagáltak. Az engem és más művészeket érő támadásokra is, és a médiatörvényre is.

– Ebben a médiatörvényben az áll, hogy az újságíróknak „a nemzeti identitás erősítése érdekében kell dolgozni”. És gumiparagrafusok vannak benne, mint a 17., amely tiltja „a kisebbségek vagy a többség nyíltan, vagy titokban való sértegetését, kirekesztését”, amelyeket a cenzúra tetszés szerint értelmezhet.

– Igen. És a testület, amely dönt arról, hogy valaki vétett-e a törvény ellen, a Fidesz öt emberéből áll. Egy nő áll az élén, akinek az egyetlen újságírói képzettsége, hogy valaha egy rendkívül sikamlós magazin főszerkesztője volt.

– És mit szól ez a testület Bayer Zsolt antiszemita uszító propagandájához?

– Semmit. Úgy döntöttek ugyanis, hogy a törvény csak július 1-jétől érvényes. Zseniális trükk. Az előző napon véget ér a soros EU-elnökség, és akkor Magyarország újra eltűnik az európai nyilvánosság figyelmének köréből.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!