A Magyar Nemzet rovatvezetője egy orosz portálon: „Nem hagyjuk, hogy Brüsszel diktáljon nekünk!”
- Részletek
- Szemle
- 2011. április 17. vasárnap, 10:14
- Galamus-csoport
Stier Gábor, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezetője cikket írt az inoSZMI.ru orosz portál számára. A népszerű és színvonalas orosz honlap a világsajtó anyagaiból válogat: oroszra fordítja az aznap megjelent, legfontosabbnak ítélt – többnyire Oroszországgal kapcsolatos – cikkeket legalább egy tucatnyi nyelvből. Az angol, francia, német és spanyol nyelvű cikkeken és tanulmányokon túl a lengyel és a balti lapokat szemlézik szinte naponta. Valamelyest figyelik a közép-európai térség termését is, magyar anyagot azonban nagyon ritkán hoznak le. Az írásokat mindig teljes terjedelmükben közlik, és az orosz változat alján mindig megadják az eredeti közlés linkjét is. Az alábbiakban részleteket közlünk Stier Gábor írásából.
„’Nem hagyjuk, hogy Brüsszel diktálja nekünk a feltételeit! Ahogy régen sem engedtük, hogy Bécsből vagy Moszkvából diktáljanak nekünk, úgy most sem fogjuk engedni, hogy Brüsszelből diktáljanak nekünk’ – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. Ez a harcos tiráda zavart keltett még az uniós tagállamok Budapestet jól ismerő diplomatáinak körében is. Orbán korábban is megengedett magának hasonló kijelentéseket – ’Van élet az Európai Unión kívül is’ –, de az ilyesmi mégis nagyon furcsán hangzik egy olyan ország vezetőjének a szájából, amely éppen az EU soros elnöki tisztségét tölti be.”
„Orbán Viktor nem Európa-ellenes. Szavai pusztán azt a keserű felismerést fejezik ki, hogy önmagában az uniós tagság nem oldhatja meg egy ország problémáit, miközben korlátozza a függetlenségét. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Európában időről időre kettős mércéket alkalmaznak, és néha lenézőek, akkor az európai integrációba vetett hit némileg csökken. Az Európai Unió általában rosszul viseli a tagállamok túlságos szuverenitását, különösen, ha nem a ’régi gárdáról’ van szó. Nem csoda, hogy Brüsszel rossz szemmel nézi a magyar kormányfő ’felszabadító harcát’, és a válság elleni harcban alkalmazott, az általánosan elfogadottaktól eltérő módszereit.
A Fidesz egy éve vette át a mély morális, politikai és gazdasági válsággal küzdő ország irányítását. A jobbközép párt a parlamenti mandátumok kétharmadát, a választási retorikában a fő hangsúlyt a cigányellenes jelszavakra helyező, radikális-nacionalista Jobbik párt 16 százalékát szerezte meg, s ez a tény ékesen szól az előző kormány nyolcéves ténykedésének eredményeiről és az országban uralkodó általános helyzetről, amely ország ciklusról ciklusra éppen fele-fele arányban támogatta a jobboldalt és a baloldali liberálisokat. Az ok egyszerű. Magyarország az összeomlás határán állt, kénytelen volt 25 milliárd eurós hitelt felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól, ezzel az államadósság meghaladta a GDP 80 százalékát, virágzott a korrupció, a társadalom végletesen megosztott ideológiailag és szociális értelemben, a rendszerváltás óta eltelt 20 évben nem vezettek be jelentős reformokat.”
„Az új kormány a kétharmados parlamenti többség birtokában teljes megújulást, a húszéves átmeneti periódus lezárását, kemény gazdasági intézkedések nélküli stabilitást, a gazdaság rendbe hozását és az államadósságnak a GDP 70 százalékára való csökkentését ígérte. A nemzet egyesítése jegyében elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, amely megkönnyítette a magyar állampolgárság megszerzését a határokon túl élő ötmillió honfitársnak anélkül, hogy lakhelyet kellene változtatniuk. A kormány búcsút vett a Nemzetközi Valutaalaptól, és a válságból való kilábalás zsákutcába vezető, neoliberális receptjeitől. Az új befektetések a magyar gazdaságba alighanem Keletről áramlanak majd. Magyarország nem siet az euró-övezetbe, 2020-ig nem szándékozik belépni. Budapest az adók kiegyenlítése ellen szavazott, mert ez egyelőre rontja az ország versenyképességét. A kormány mentesítette az embereket a magánnyugdíjpénztáraknak való kiszolgáltatottságtól, és a pénzt visszatette az állami rendszerbe, amire azért volt szükség, hogy a költségvetési hiányt az EU által meghatározott keretek közé – 3 százalék alá – szorítsák vissza. A bankokra a mérlegük 0,5 százalékát kitevő adót rótt ki, ezen kívül három évre úgynevezett válságadót vezetett be (1-6 százalék között) az energetikai és a távközlési szektorra, valamint a nagy kereskedelmi láncokra. Az utóbbi veszteségeket okozott a Magyarországon jelen lévő osztrák és német cégeknek. 15 multinacionális cég panasszal fordult az Európai Unió Bizottságához.
A felsorolt intézkedések után a kormány törvényt fogadott el a médiáról, s ez viharos nemzetközi reagálást váltott ki. Jelenleg az új alkotmány tervezete készül.
A rég nem látott, lázas reformok közepette a magyarok többsége reménykedett abban, hogy az uniós soros elnökséggel megnő majd az ország nemzetközi tekintélye. A várakozásokkal ellentétben azonban az európaiak részéről Magyarországra a kritika vihara zúdult az elfogadott médiatörvény miatt. Ez kétségtelenül nem a legsikerültebb jogszabály, sorai között a hatalom fensőbbsége és a minden ellenőrzésére irányuló szándék olvasható ki. Ugyanez a szándék világlik ki az alkotmánybíróság jogosítványainak korlátozásából. A törvény lényegében új válaszokat ad a mai kihívásokra, de egyes pontok nem eléggé pontos megfogalmazásai valóban erősítik a cenzúrát, és okot adnak az aggodalomra. Mindazonáltal ez nem ok a német nyelvű sajtóban és az Európai Parlamentben megnyilvánuló hisztériára.
A túlzó, és nem ritkán politikai nézetekhez kötődő vádaskodások nem hallgattak el akkor sem, amikor a magyar országgyűlés az EU Bizottsága javaslatainak megfelelően módosította a jogszabályt. Ez arról tanúskodik, hogy a dolog lényege egészen más. A magyar társadalomban egyetértés van azt illetően, hogy a támadások aránytalan sorának az oka a fent említett multinacionális cégek érdekeinek sérelmében, és a kettős mérce európai elvének alkalmazásában van, valamint abban, hogy Brüsszel nem bízik a kelet-európai országokban. Ehhez még hozzá lehet tenni a magyar jobboldali erők nem mindig Európa-barát, teljes mértékben nemzeti retorikáját, amely a baloldali liberálishoz képest kevésbé rugalmas, továbbá az ország érdekeinek megvédését célzó politikát, amely természetes módon konfliktusokat okoz. Az ilyen magatartást az EU korántsem minden tagja üdvözli.
Az európai sajtó, amely az utóbbi években elvesztette a hatalom túlzásai és a tüntetések elszaporodása iránti érdeklődését, úgy figyelik a magyarországi eseményeket, mintha itt valamiféle diktatórikus rezsim uralkodna. A baloldali liberális értelmiség azonnal leszögezte, hogy Orbán a „putyinizmus” magyar változatát építi, és a kormányfőt Antonio Salazar portugáliai miniszterelnökhöz, Hugo Chávez venezuelai és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökhöz, Európa utolsó diktátorához hasonlították.”
„Ilyen körülmények között az európai sajtó csekély figyelmet szentelt a magyar uniós elnökség prioritásainak. Magyarország számára fontos a térség államai számára elvi jelentőségű kérdések felvetése és a hangsúlyok kihelyezése a folyó ügyekben.”
„A pénzügyi stabilitás megerősítését célzó új intézkedések meghozása után az európai sajtó más szemmel kezdte nézni Magyarország soros elnöki tevékenységét. A The Financial Times című lap brüsszeli tudósítója szerint a magyar soros elnökség kompetensebbnek bizonyult, mint sokan várták. A félév nagyon rosszul kezdődött (tekintettel a vitatott médiatörvényre), de a magyaroknak sikerült különösebb hullámverés nélkül előrelépni a legtöbb feszültséget keltő európai kérdésekben.”
„Amennyiben az európaiak részéről támadások követik egymást, mint például a médiatörvény esetében (s a jelekből ítélve erre lehet számítani a készülő alkotmány esetében is), nem csoda, hogy a miniszterelnök nem sajnálja, hogy a Keleti Partnerség-csúcs nem Budapesten lesz.
Ilyen helyzetben a jelentéktelen dicséretnek is örülni kell, és értékelni kell a magyar kultúra, gasztronómia és bor bemutatására nyílt lehetőséget. Mindez aligha takarja el a nehéz kezdetet, a kapott pofonokat és a gyakran kioktató hangot. Veszélyes, hogy az Európai Unió munkájának mélyebb megismerése csak a szkepticizmust erősíti Magyarországon. Ahogyan korábban vártuk a soros elnökséget, most ugyanúgy várjuk, hogy mielőbb vége legyen.”
