Racionalizálás H/D módra
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2011. június 01. szerda, 04:15
Az április 30-i keltezésű, ezért ebben a „tündérországban”* ki tudja, ma mennyire érvényes tervezet szerint, amelyet Hoffmann államtitkár asszony és Dux államtitkár úr jegyeznek, a magyar felsőoktatásban nagyszabású integrációk mennének végbe. Ennek nyilvánosságra kerülése nyomán főként a Corvinus Egyetem szétszedése, illetve karainak máshová csatolása váltott ki fölháborodott tiltakozást, de talán érdemes lesz még egy kicsit belekukucskálni a tervezetbe, s megpróbálni megkeresni benne az állítólagos racionalizálás mögött rejlő valóságos indítékokat. Ha ugyanis valódi racionalizálásról lenne szó, akkor az ellen kár volna tiltakozni.
Mielőtt azonban erre rátérnék, le kell szögeznem: mint alapvetően konzervatív világfölfogású ember, a tradíciók és így a tradicionális oktatási formák híve vagyok. Én egy egyetemet a legszívesebben ma is az eredeti formájában képzelek el, amikor – az alapítások idején – négy karral működtek: teológiai, filozófiai, jogi és orvosi karral. Mivel azonban egy normális konzervatív nem zárkózik el a szükséges újdonságok és reformok elől, nyilván csak abban a mértékben ragaszkodom ehhez a tradícióhoz, amilyenben az élet követelményei ezt ma lehetővé teszik: manapság el tudom tehát képzelni az egyetemek fölállását másként is – ha valódi szükséglet áll mögötte. Akkor is, ha ma sem lelkesedem például sem a főiskolai/akadémiai és egyetemi képzés közti különbségek elmosásáért, sem az egykarú egyetemekért.
Ami az előbbit illeti, sosem voltam képes például fölfogni, mi értelme van a Zeneakadémiát átnevezni Zeneművészeti Egyetemnek, a Színművészeti Főiskolát átnevezni Színház- és Filmművészeti Egyetemnek, a Testnevelési Főiskolát átnevezni Testnevelési Egyetemnek stb. Ha most mesterségesen összevonnak különböző ilyen intézményeket „Budapesti Művészeti Egyetem” néven, annak a karai ettől még továbbra is önálló főiskolák, illetve akadémiák maradnak a valóságban. Egy csöppet sem lelkesedtem továbbá az ún. bolognai rendszerért sem, de ha már szükségesnek mutatkozott a bevezetése, meg kellett volna próbálni értelmes funkciót adni a 3 éves ún. BA képzésnek (mondjuk ez lehetne egy főiskolai szint), és erre építeni rá a további 2 éves ún. MA szintet (a valódi egyetemi szintet). De nálunk ezt meg sem kísérelték, viszont kivételt tettek a jogi és orvosi képzéssel… Az oktatás eltömegesedéséért meg végképp nem lelkesedtem, de ha ez kortendencia, akkor szélmalomharc küzdeni ellene, és az aztán végképp abszurdum, hogy bizonyos „fölösleges” képzéseket büntető tandíjjal diszkrimináljanak. Mert a normális eljárás a fordítottja lenne: az ugyanis, hogy mindenütt kelljen tandíjat fizetni, megfelelő ösztöndíjrendszerrel kiegyensúlyozva – s így a preferált szakokon akár ingyenes képzést is adva mindenkinek. Ám a dakota lovakat fordítva szokás megülni.
Ami az utóbbit illeti, itt – legalábbis első látásra – mintha közös nevezőre jutnék egy ponton a H/D tervezettel, ti. éppen a Corvinus karainak átintegrálása kapcsán. Ez azonban nem így van, mert én nem a formális racionalitást nézem, hanem a valóságosat. Végül is Európa-szerte ismeretesek, ha nem is túl sűrűn, „egykarú” (pontosabban egy diszciplínára épülő) egyetemek: a berlini Technische Universität, a lübecki Medizinische Universität, a London School of Economics (and Political Science). A budapesti műszaki egyetem önálló alapítás volt még a XIX. században (alacsonyabb szintű korábbi intézmények egyetemi szintre fejlesztésével), a közgazdaságtudományi egyetem azonban 1948-ban az előzőleg „műszaki és gazdaságtudományi” egyetemmé átszervezett előbbiből, az orvostudományi egyetem pedig 1951-ben a budapesti tudományegyetemből vált ki. (A „tudományegyetem” szó valójában pleonazmus: egyszerűen hagyományos egyetemet jelent.) A kérdés az, mi indokolja most az újraintegrálást az egyik, és mi az ellenkezőjét a másik esetben. A megkülönböztetésnek ilyen, világos és egyértelmű indokát én sajnos képtelen vagyok fölfedezni. Marad egyetlen magyarázatként, hogy a Műegyetem legyen megint olyan, mint 1948-ig volt, és nevezzék el megint József nádorról, mint 1934-ben. (Egyébként, mint a Budapesti Városvédő Egyesület alapító tagja, nagy tisztelője vagyok József nádornak.) Az orvosegyetemet meg nyilván azért fölösleges visszacsatolni a tudományegyetemhez, mert az most Eötvös Lorándról van elnevezve, nem Pázmány Péterről, mint 1921 és 1950 között, vissza meg nem lehet nevezni, mivel a nevet a katolikus egyetem lefoglalta.
A Műegyetem újraszervezése azonban, különös módon, mintául szolgál egy további különös átszervezéshez is. A Miskolci Egyetemről a terv elvinné a jogi és a bölcsészeti kart, és – a most idetartozó sárospataki főiskolai karral együtt – az egri főiskolához csatolná, míg onnan az ottani társadalomtudományi kart hoznák emide. Tehát Miskolcon egy olyan műszaki és gazdaságtudományi komplexum maradna, mint amilyenné a budapesti Műegyetemet akarják alakítani. (Zavaró tényezők: az itt maradó egészségügyi és zeneművészeti képzés, illetve az átcsatolandó bölcsészkaron a társadalomelméleti intézetek.) Eger városának így kétségtelenül megvalósulna egy régi, legalább 200 éves álma: minthogy készen megkapna két egyetemi kart, automatikusan és minden fáradság nélkül egyeteme lenne. (Merthogy főiskolája ilyen irányú kérelmét épp nemrég utasította vissza a Magyar Akkreditációs Bizottság.) Nagyszerű – de miért kell ehhez szétrombolni a Miskolci Egyetemet, amely kemény munkával kiépítette előbb a jogi, majd a bölcsészeti karát?
Szakértők szerint a puszta integráció nem hoz megtakarításokat, csak valamely intézmény megszüntetése. Jogi kar jelenleg nincs Egerben, azt tehát nem kell megszüntetni. De mi lesz a két bölcsészkar egyikével? Ha a miskolci kart csatolják Egerhez, nyilván az van megszünésre szánva. Mármost én nem fogom a két bölcsészkar összes képzésének mutatóit egymással összevetni, megelégszem saját szakterületem, a filozófiai oktatás számbavételével. A hivatalos honlapok szerint a Miskolci Egyetem filozófiai intézetében 12 oktató van, közülük 4 professzor; akkreditálva van 4 filozófiai BA szakirány és 4 filozófiai MA szak. Az Eszterházy Károly Főiskola filozófiai tanszékén van 5 oktató, közülük senki sem professzor; akkreditálva van 2 filozófiai BA szakirány és 2 filozófiai MA szak. Ha ezt az eredményt pars pro toto vesszük, akkor – az egri egyetem fölötti minden örvendezésünk mellett – mégiscsak meg kell kérdeznünk: milyen alapon olvasztják be a nagyobb és erősebb intézményt a kisebbe és gyöngébbe? Kinek az agyában fogant meg vajon ez a képtelen gondolat?
Meltdown – flickr/shieta
Erre a kérdésre nem tudom a választ, csupán két dologban vagyok biztos. Az egyik, hogy nem egri kollégáink elméjében, akiket elég jól ismerek és eléggé becsülök ahhoz, hogy ne tételezzek föl róluk ilyesmit. A másik, hogy akárkinek az elméjében született az ötlet, a felelősséget mindenképpen a H/D páros viseli miatta. Vajon mi lehet itt az indítékuk? Eger persze régi iskolaváros, de korábban a bölcsészképzésnek éppúgy nem voltak benne hagyományai, mint Miskolcon, merthogy a tanító- és tanárképzés, az ugye nem bölcsészképzés. Ez tehát nem lehet szempont. Maradna akkor az, hogy az ő elméjükben csak Eger számít kulturális centrumnak, Miskolc meg nekik valamiféle behemót iparváros. Csakhogy az utóbbi évtizedek fejlődése – a miskolci múzeumok és kiállítások, a színház és az operafesztivál – ezt a szemléletmódot már szintén ad acta tették. Ha azonban sokat gondolkodunk, végül mégis találhatunk valamit. Egerben van egy, még Szent István által püspökségként alapított, katolikus érsekség, továbbá egy katolikus főiskola is. Ilyenek Miskolcon tényleg nincsenek.
A tervezett racionalizálás részleteit nézegetve azután föltűnhet még, hogy két egyetemi városunk különösen kiemelten van kezelve benne: Gödöllő és Veszprém. Hát igen, királyi és királynéi nosztalgiájú városok. És akkor rájöhetünk: a H/D féle „racionalizálási” tervezet látszólag minden koncepciót nélkülöző kusza ötlethalmaza mögött mégiscsak van valami határozott szempont – ugyanis feudális nosztalgia és ásatag klerikalizmus.
________________
*Nádasdy Tamás királyi biztos kifejezése a pillanatonként változó erdélyi viszonyokra.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
