rss      tw      fb
Keres

BÉT - Vegyesen változott a vezető részvények árfolyama

MTI 2011. június 30., csütörtök 17:48

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,01 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 22.693,74 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, a QUAESTOR csoport elemzője szerint a pénzpiacok megnyugvással fogadták a görög parlament szavazásának eredményét, amely szerint sikerült a megszorítások menetrendjéről és a privatizációról megegyezni. Eközben a német pénzintézetek is hozzájárultak legalább 2 milliárd euró értékű görög államkötvény megújításához. Ráadásként kedvező makrogazdasági adatok érkeztek a tengerentúlról, így folytatódott a néhány napja megindult emelkedés a tőzsdéken.

A hazai piac azonban lemaradó volt, ennek oka elsősorban a Mol gyenge szereplése, amellyel kapcsolatban semmilyen új hír nem került napvilágra. Az OTP ugyanakkor szép emelkedéssel zárt, az árfolyam ismét közel került a 6.000 forintos szinthez - mondta Varga Zoltán.

Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta: csütörtökön ellentétes mozgásokat lehetett látni. Az OTP felfelé mozgott, ami jelentős részben a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhető. A görög problémák enyhülésével kedvezőbb a hangulat, csütörtökön délután kedvező amerikai makroadat is napvilágot látott, az OTP az elemző szerint ebből tudott profitálni. A nap vesztese a Mol a nagy papírok közül, az utóbbi időszakban érkezett kedvezőtlen hírek - elsősorban a horvátországi helyzet - valószínűleg arra késztették a befektetőket, hogy ebből a papírból átsúlyozzanak a szektor más értékpapírjaiba - mondta Herczenik Ákos.

A Mol ára 295 forinttal, 1,39 százalékkal 21.000 forintra csökkent, 5,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 58 forinttal, 0,98 százalékkal 5.965 forintra erősödött, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 589 forintot ért, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama 55 forinttal, 0,15 százalékkal 36.205 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 78,5 millió forintos forgalom mellett 270 forinttal, 1,39 százalékkal 19.700 forintra emelkedett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.811,70 ponton zárt csütörtökön, ez 1,83 pontos, 0,10 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.