Gyurcsány, Orbán és Schiffer
- Részletek
- Napi apró
- 2011. július 01. péntek, 05:23
- Lánczos Vera
Gyurcsány Ferenc a Facebookon elismerését fejezte ki Orbán Viktornak Kína-politikájának átfogalmazása és ennek első sikere, Ven Csia-pao látványos budapesti látogatása és számos megállapodás megkötése miatt.
Érteni vélem a volt miniszterelnököt, több dolgot is üzenni kívánt ilyen módon. Egyrészt jelezni akarta, hogy ez a folyamat nem a jelenlegi kormánnyal kezdődött, a korábbiak jelentős erőfeszítései is tükröződnek az eredményben. Normális országokban ez természetes tudás, Magyarországon nem.
Másrészt üzenni kívánt a konstruktív ellenzékiség mibenlétéről. E szerint, ha egy lépést helyesnek vélünk az ország érdekében, akkor nem kritizáljuk csak azért, mert nem éppen mi vagyunk kormányon. Az ország érdekét tartjuk fontosabbnak. Normális országban ez is természetes.
Talán szintén egy másfajta ellenzéki attitűd jegyében nem beszélt arról sem, hogy a kormányon lévők ellenzékben milyen – a maival nagyon nem koherens – álláspontot képviseltek a Kínához való viszonyban. Talán mert nem akarta, hogy a negatív megjegyzések elfedjék a pozitív üzenetet, hogy a gazdasági nyitásnak örülni kell. De nem biztos hogy jól tette. Hogy miért nem, azt igyekszem megindokolni az alábbiakban.
Orbán 2007 novemberében például még így beszélt: „… amikor Magyarországon politikai véleményt fejezhettek ki az emberek, akkor ez mindig Nyugat-barát vélemény volt. Magyarországon az emberek megtanulták, hogy – bár nem könnyű az élet a nyugat-európai és általában a nyugati államok közösségében, mindenért meg kell harcolni, de – Nyugaton van keresnivalónk. Keleten semmi keresnivalónk sincs.”
Tibet ügyében is máshol voltak a hangsúlyok, mint ahova mostani parlamenti válaszában a miniszterelnök helyezte. „Lehet tüntetni, de elvárjuk azt, hogy a tüntetések ne akarják lerombolni Magyarország fontos céljait.” „Véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs. Magyarországnak szüksége van ezekre a kapcsolatokra, ezeket a találkozókat nem lehet megzavarni.”
Korábban a Fidesz éppen azt kifogásolta, amit most Orbán rezzenéstelen magabiztossággal képvisel: az erkölcsi kérdések is fontosak, de nem hanyagolható el az a felelősség sem, amivel egy ország a saját polgárai jólétéért tartozik. (Hiába, változnak az idők.)
Csakhogy jelen esetben többről, másról van szó, mint hogy a Fidesz hirtelen megfeledkezett korábbi morális álláspontjáról. Jelentősen túllépett ezen, hiszen az új ideológia nem egyszerűen pragmatista: Orbán Viktor szövetségről beszél a két ország között: „Ahhoz, hogy a Magyarországon most zajló átalakulás sikeres legyen, végre lehessen hajtani a teljes gazdasági fordulatot, az országnak új típusú szövetségekre és szövetségesekre is szüksége van. ’Ma úgy zártuk le a tárgyalásokat, hogy Kína és Magyarország ilyen új szövetségesei lehetnek egymásnak’(…) a két ország kapcsolatában a szövetséghez szükséges erős alapok megvannak, ’az elmúlt 60 év is megerősítette ezeket az alapokat’.” „A két ország hasonlóképpen gondolkodik a jövőről, Magyarország is határozottan elkötelezett a munkaalapú gazdaság és az értékteremtő munka mellett, mindkét ország elveti azt a felfogást, hogy lehetséges munka nélkül is gyarapodni. ’Ez a meggyőződés adja az együttműködésünk alapját a jövőben’.” „Nemcsak jó szövetséget kötöttünk, hanem büszkék is vagyunk erre az új szövetségre.”
Az Origo szerint: „A Fidesz és a Kínai Kommunista Párt kapcsolatainak ápolásáról, valamint a két párt közötti együttműködés erősítéséről is szó volt Orbán Viktor miniszterelnök és a kínai párt delegációjának keddi tanácskozásán.”
Az elhangzottakból nem nehéz levonni a következtetést, hogy „gazdasági szabadságharcunk” „új állomásáról” értesített bennünket a miniszterelnök, ami azért nagyszerű, mert segítségével a „saját utunkat” járhatjuk. Azt sem nehéz észlelni, hogy a saját út az európai elvárásoknak, értékeknek meg nem felelő megoldások felé vezet. Elég a kormány közmunkáról alkotott és a munkatörvénykönyv átalakítását célzó elképzeléseire gondolni.
Visszatérve a kiinduláshoz, egyáltalán nem biztos, hogy indokolt bármely nagyvonalúság a nézetekben bekövetkezett pálfordulás megítélésében. Nagyon is szükséges a Fidesz Kína-politikájában helyére tenni a képviselt értékeket, álláspontokat.
Már csak azért is, hogy nagyvonalúsággal egyáltalán nem vádolható további „politikus-kollégáknak” ne legyen alkalmuk a gazdasági siker elismerését – amely normális körülmények között természetes reakció, ellenfelek közt is – úgy átértelmezni, mintha a gesztus a Fidesz régi/új ideológiájának pártolását is jelentené.
Schiffer András a parlament ülésén élesen kritizálta a Fideszt Kína ügyében. Élete egyik első tüntetési élményeként idézte fel az 1989-es Fidesz-tüntetést a Tienanmen téri vérengzés ellen. Úgy vélte, ezután még néhány évig következetes és korrekt volt a Fidesz emberi jogi hozzáállása, de most ők is eltávolították a tibeti tüntetőket.
Vajon tudja-e a miniszterelnök – kérdezte Schiffer –, hogy mi van a kínai munka mögött? Hány gyereket dolgoztatnak, hány rabszolga van, mi van a jogsértésekkel, az elnyomott keresztényekkel ? Orbán, szerinte, a kínai kaszárnyakapitalizmus előtt nyitotta most meg az utat. A hétvégi megállapodás lehet, hogy rövid távon taktikailag siker, hosszú távon stratégiailag tévút, mondta.
Felszólalásának végén Gyurcsány Ferenc gratuláló szavait is felemlegette, „Összenő, ami összetartozik” – koronázta meg lesújtó véleményét. Nyilván csúcspontként, a hatást fokozandó járt el így, nyilván mert meggyőződése, hogy akkor javítja a saját pozícióját, ha az egyik 19, a másik egy híján húsz sémát alkalmazza.
De érdemes elidőzni a kritikánál más szempontból is.
Schiffer tényleg úgy gondolja, hogy Kína mint gazdasági partner Magyarország számára mellőzhető? Komoly politikus gondolhatja ezt? Vagy azt kifogásolja, hogy szövetségesként kell rá tekinteni? Netán számára már mindegy? Vajon szerinte miben ért egyet a volt és a jelenlegi miniszterelnök? A gazdasági kapcsolat fontosságában, avagy abban is, hogy nem csupán kereskedelmi partnert, hanem új szövetséget kell keresni egy országgal, amelynek állampártja magát kommunistaként deklarálja? Sajnos az ő kritikájából nem derül ki pontosan, hogy mit kifogásol. Attól tartok, nem véletlenül. Ugyanis borulna az egalizáló értékítélet. Akkor nem lehetne elkenni a különbséget a gazdasági együttműködés és az ideológiai felajánlkozás közt.
De vajon nevezhető-e másnak az a politika, amely az önfényezés érdekében rendszeresen hajlandó összemosni a különbséget a jogállamot leépítő, alkotmányellenes, illetve az alkotmányt tisztelő kormányzás között, ahogyan most is összekeveri a jelenlegi és a korábbi kormányok Kína-politikáját övező célkitűzéseket is?
És ugyanilyen alapon tehetjük fel a kérdést: mitől más az a politika, amely gúnyolódásra, iróniára legalkalmasabbnak egy pozitív gesztust talál, amelyet ha kell, higgadtan meg is foszt eredeti tartalmától és üzenetétől, miközben egy másfajta politikai kultúráról papol?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
