E. T. Phone Home
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2011. július 11. hétfő, 06:05
Aki látta Spielberg E. T. című opusát, az nem felejti el azt a jelenetet, amikor az elárvult földönkívüli az övéit hívja egy maga barkácsolta készüléken, hogy menekítsék ki végre abból a világból, ahol már csak a gyermekekben van meg a szeretet és a bizalom. Én is egyre inkább úgy érzem magam, mint aki véletlenül az Európa-bolygóról egy idegen és barbár világba csöppent. Mesélték ugyan, hogy vannak planéták, ahol nem érték a másik ember, csak a munkája. Olyanok is vannak, ahol a félelem tartja össze a társadalmat, valahogy úgy, ahogy a bilincs a kezet és a lábat. Meg olyanok, ahol a szabadság csak a hatalmasoké, küzdenek is érte éjjel-nappal, mindenki ellen, aki úgy gondolja, rajtuk kívül másoknak is szabadnak kellene lenniük. Ezeken a bolygókon a hatalmasok nagyon szeretik magukat és nagyon büszkék mindarra, amit tesznek. Persze bölcsek is rettentően. Meséltek ilyenekről, de sose hittem el, pedig még írásokat is mutattak, amelyek állítólag azt bizonyítják, hogy tényleg léteztek valaha olyan ravasz és öntelt vezetők, akik a saját szabadságukért börtönbe zártak, sőt, ki is végeztettek másokat. Nem hittem el, hogy egyik napról a másikra én is egy ilyen világban találhatom magam, de most itt vagyok, és már megdöbbeni vagy csodálkozni sincs elég erőm. Inkább elmondom, amit nekem is úgy meséltek.
Úgy mesélik, volt valaha egy nagyon ambiciózus és tehetséges politikus, akinek lételeme volt a harc és a küzdelem. Aztán úgy hozta a sors és a nagyhatalmak játéka, hogy az ölébe hullott egy egész világ, amelynek ő természetesen csak a legjobbat akarta. Megindította hát a harcát az általa elképzelt jobb világért. Meg akart vívni „a múlt hibáival és azokkal, akik most is védelmezik azokat”, „áldozatkészen küzdött” tehát „az országépítés frontjainak nehéz állásain”. De a harc és a háború ellenségeket szül, ezért egyre több lett az ellensége. Aztán már azokat is gyanakodva nézte, akik valaha a barátai voltak, vagy azok lehettek volna. Mint például a szakszervezetek, amelyek „az elmaradt munkások, sőt néha az ellenség uszályába kerültek” – az ő véleménye szerint. Az „elmaradt munkások” ráadásul még lusták is, és mert dolgozni nem akarnak, inkább demonstrálnak meg sztrájkolnak. Ki látott már ilyet! – háborgott. Pedig a háborúban „nem szabad tűrnünk lazulást, hanyagságot”, sőt, „sokkal szigorúbban kell fellépni”.
Az ő háborúja egyszerre több csatatéren zajlik. Van ugye az országba behatoló külső ellenség, főleg azok, akikről eddig azt hittük, hogy a barátaink és a szövetségeseink. Mint minden háborúban, ebben is ébernek kell lenni, mert csakis így lehet megküzdeni a múlt erőivel. A vezér meg van hát győződve arról, hogy ez a harc lesz a végső, és kétségkívül győzelemmel fog végződni. Hisz benne, hogy csakis ő „válthatja valóra a magyarok nagy álmát”, és ő az, aki „felszámolja a kiváltságokat, az indokolatlan előnyöket és a kedvezményeket”, mert az ő „nagy Pártjában van az ország ereje” Megüzeni hát a világnak, hogy „senkinek sem fogjuk hagyni, hogy a jövő útjáról letérítsen minket”.
Különleges dolgokat csak különleges emberek követhetnek el, azaz vihetnek végbe (elnézést a nyelvbotlásért). Nem tudom, miért, de a különleges emberek előszeretettel lesznek politikusok, egybegyűlnek, hogy pártot vezethessenek. Azt mondják, ez a kedvenc szórakozásuk. Régebben azt mondták magukról, hogy ők különleges anyagból vannak, ma meg így fogalmaznak: „Ne feledjétek, hogy mi vagyunk azok, akik igazán hisszük, hogy az igazság szabaddá tesz.” Hinni kell, ez nagyon fontos! Hinni a világforradalomban, a párt erejében, a vezér tévedhetetlenségében, a győzelemben meg abban, amit a hatalmasok mondanak. Ez a hit a szolgaság alapzata. Ha hiszel, nem kérdezel, ha nem kérdezel, nem gondolkodsz, ha nem gondolkodsz, képtelen vagy önállóan dönteni és cselekedni. Azt kell tenned tehát, amit mondanak neked. Jó szolga lettél végre! Természetesen a különleges emberek pártjai is különlegesek, így együtt pedig mások számára szinte elképzelhetetlen dolgokat tesznek. Mi többiek pedig „értetlenül állunk a ’magyar csoda’ előtt, és nem tudjuk magunknak megmagyarázni, hogy ez a háború dúlta és kirabolt ország hogyan ugrott olyan gyorsan talpra, és hogyan érte el azt, hogy Európa egyik legszilárdabb, egyik legjobban virágzásnak indult országa legyen.”
Mindig vannak múlthoz ragaszkodó, visszamaradt emberek, akik nem hisznek a csodákban, sőt mindent megtesznek, hogy tönkretegyék a nagy művet, hogy annak „minden vívmányát megsemmisítsék”. Ők még arra is képesek, hogy összejátsszanak az ellenséggel. Az ellenséggel, amelyik csak áskálódik és folyton folyvást akadályokat gördít a csodatevők útjába. Így például megtettek szinte mindent, hogy megbénítsák az Európát minden korábbinál erősebbé tévő, rendkívüli tetteket végrehajtó magyar politikai vezetők terveit. „A magyar elnökség kezdettől fogva a nemzetközi baloldal támadásainak középpontjában állt” – ez világos. Az ellenség hol az imperialisták (IMF, multinacionális vállalatok), hol pedig a gátlástalan és a kétharmadra rettentően irigy baloldaliak képében jelenik meg. És ezen kívül még legalább ezer álarca van. De ez még mind semmi! A ravasz és lelkiismeretlen ellenség beszivárog mindenhová. Ott van a televíziókban, a rádiókban, a nyomtatott és internetes újságokban, az iskolákban. Már nagyon régóta tudható, hogy az ellenség keze mindenhová beteszi a lábát, ha nem vagyunk eléggé éberek. Éppen ezért, „pártunk minden szervezete, minden funkcionáriusa, minden tagja figyeljen fel a legkisebb ellenséges hangra vagy tettre. A hibák mögött keresse és találja meg az ellenség kezét.” Ha végre megtalálják a ravaszul bujkáló ellenforradalmárokat, akkor el is kell őket távolítani. Le kell számolni velük, illetve el kell számoltatni őket, hiszen kémkednek és szabotálnak fáradhatatlanul.
E.T. phone home –flickr/Luza
A magyar csoda, a tisztogatás és a kémügyek már régi ötletek, penészesek és dohosak, és azok is maradnak, még akkor is, ha leporolják őket. Fájdalmas és szégyenletes, hogy alig-alig lehet megkülönböztetni Farkas Mihály, Orbán Viktor és Rákosi Mátyás gondolatait egymástól. Rákosi majdnem ugyanazt gondolta, és legalább annyira büszkének érezte magát, mint ma a Fidesz vezetői. Éppúgy meg volt győződve róla, hogy az a hatalom, amit a kezébe kaparintott, örökké az övé marad. A nemzetközi környezet is más – habár a nagy vörös szövetséges ismét feltűnt a háttérben –, és a rendszer is másként működik. A gondolkodásmód azonban túlzottan is hasonló! Ennek nyomán pedig kezd erőre kapni egy félelemre alapozott idegen és barbár világ, amelyben senki sem érezheti igazán otthon magát, talán még azok sem, akik a félelmet generálják.
Szeretnék végre hazatérni Európába! Tudja valaki, hol a telefon?*
* Az idézetek Farkas Mihály, Orbán Viktor és Rákosi Mátyás beszédeiből valók. Mindössze annyit módosítottam a megfogalmazásokon, amennyi ahhoz kellett, hogy beleilleszkedjenek az általam írt szövegbe.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
