Blue Labour: a „konzervatív szocializmus” mítosza – II.
- Részletek
- Niedermüller Péter
- 2011. július 13. szerda, 04:54
A Blue Labour társadalommal és politikával kapcsolatos diagnózisa lényegét tekintve morális indíttatású kritikája az új kapitalizmusnak, illetve a New Labour elmúlt évtizedekben folytatott politikájának. Ez a kritika abból indul ki, hogy – részben a társadalmi, gazdasági folyamatok, részben pedig a politika, a politikai ideológia okán – valami elveszett az angol társadalomból, és még inkább a Munkáspárt politikájából. A párt elidegenedett hagyományos támogatóitól, a mindennapi életüktől, gondjaiktól, s ők emiatt maguk is elfordultak a párttól. Ez pedig azzal a következménnyel járt, hogy a Munkáspárt kiszorult a politikai hatalomból. Ha a párt újra meg akarja szerezni a politikai hatalmat, akkor vissza kell térnie eredeti filozófiájához, értékeihez, s azok mentén kell újjászerveződnie. Ebben a megközelítésben, ebben az értelmezésben nincs sok újdonság – ma Európában számos olyan baloldali áramlat, szociáldemokrata pártokon belüli irányzat van, amely úgy gondolja, hogy a párt megújulásának, a politikai hatalom visszaszerzésének egyedüli útja a gyökerekhez való visszatérés. S noha maga a gondolat nem egyedi, a Blue Labour mégis jóval nagyobb befolyásra tett szert az angol Munkáspárton belül, mint a hasonló ideológiák más európai szociáldemokrata pártokon belül. E siker megértésének érdekében érdemes és szükséges közelebbről is megnézni, mit is jelent pontosan a gyökerekhez való visszatérés, milyen konkrét javaslatokat tesz a Blue Labour a párt megújítására.
A mozgalom, vagy irányzat, talán legjellemzőbb sajátossága, hogy elsősorban nem szakpolitikai alternatívákat vázol fel, hanem a politikának, a társadalomnak egy másik vízióját, azaz újfajta kereteket igyekszik teremteni a politikai diskurzus, a politikai nyelv számára. Ez a vízió, ez a nyelv nagyon tudatosan van megtervezve és felépítve, s nagyon tudatosan nem egyetlen társadalmi osztályt, hanem egy szélesebb társadalmi közeget céloz meg. Azt a társadalmi közeget, amelyet az angol nyelvű politikai és társadalomtudományos diskurzusban a small-c conservatism névvel szoktak jelezni. Ez a kifejezés azokra a társadalmi csoportokra vonatkozik, amelyek életmódjukat, értékeiket tekintve konzervatívoknak tekintenek, ellenzik a radikálisabb társadalmi változásokat, de – különböző okoknál fogva – mégsem számítanak a konzervatív párt támogatói, választói közé. Glasman ebben az összefüggésben a „munkásosztály alapvető konzervativizmusáról” beszél, s hangsúlyozottan utal azokra a társadalomtörténeti megközelítésekre, amelyek a munkásosztályt elsősorban morális értékek és normák – család, hazaszeretet, hit, a munka ethosza, hagyományos intézmények és viszonyok megőrzése −, nem pedig a munka, a foglalkozás alapján definiálja. De a Blue Labour tudatosan épít a középosztálynak arra a részére is, amely veszélyeztetve érzi magát az új kapitalizmustól, a globalizációtól, s akik a társadalmi változásokban nem új esélyeket, hanem eddigi életmódjuk, hagyományaik lerombolását látják. Elsősorban ennek a squeezed middle-nek nevezett társadalmi rétegnek szól a Blue Labour globalizációkritikája. A társadalomnak ez a több különböző csoportból és miliőből álló small-c része nagyon határozott és egyértelmű társadalompolitikai elképzelésekkel rendelkezik. Szigorúbban lépnének fel a bűnözéssel és az antiszociális viselkedéssel (vagy amit annak tartanak) szemben, korlátoznák a bevándorlást, átalakítanák a szociális segélyezés és ellátás rendszerét, szigorú korlátozásoknak vetnék alá a bank-, illetve a pénzügyi rendszert, elutasítják a tandíjak emelését, s alapvetően Európa-ellenesek – hogy csupán néhány sajátosságot említsek.
A Blue Labour növekvő népszerűségének (egyik) titka tehát, hogy nem az angol társadalmat feszítő gondok és konfliktusok szakpolitikai megoldásának lehetőségeit vázolja fel, hanem új, a hagyományokban gyökerező morális rendet követel, s azt, hogy a Munkáspárt a saját politikájában ezt a morális megújulást képviselje. Azt hirdeti, hogy újra kell gondolni az államot alkotó politikai közösség mibenlétét, s azt a hagyományokban gyökerező morális alapokra kell állítani. Ebből a meggyőződésből kiindulva állítja a középpontba a helyi közösséget, a közjó (common good), a kölcsönösség és viszonosság, a részvétel, a felelősség, valamint az ellenállás eszméjét. A Blue Labour, s legfőképpen Maurice Glasman a helyi közösségeket tekinti a társadalom, a társadalmi szerveződés központi jelentőségű, konstitutív tényezőjének. A helyi közösség jelenti azt a keretet – mondja Glasman −, amelyen belül a közösség mindennapi életében gyökerező és a közösséget állandóan újratermelő társadalmi akciók folyamatosan történnek. A New Labourrel szembe, amely az egyént tekintette az egyedüli morális szereplőnek, a Blue Labour a megfelelő módon szervezett és működő, hagyományos értékeihez kötődő helyi közösséget tekinti kizárólagos morális entitásnak. Glasman – aki maga is sokat dolgozott Londonban különböző közösségekkel és civil szerveződésekkel – mélyen hisz abban, hogy a helyi közösségek jelentik a történelem, a társadalmi lét egyedüli célját, kizárólagos értelmét. Azt hirdeti, hogy csak a helyi közösségek keretein belül jöhet létre „humánus társadalom”, amely „a szeretetre, a testvériségre, egymás kölcsönös tiszteletére” épül. Éppen ezért a munkáspárti politika legfőbb célja szerinte a helyi közösségek védelme a túl erős állammal, a piaccal, a világ kommodifikációjával és a közösségek működését veszélyeztető pluralizmussal szemben.
Fernand Léger: Les Constructeurs – l’équipe au repos (1950) – nationalgalleries.org
A Munkáspártnak az a feladata – mondja a Blue Labour egy másik meghatározó alakja −, hogy „visszavigye a politikát az emberek életébe, hogy segítsen nekik elérni azt, amit akarnak”. Olyan államot kell létrehoznia, amely visszaadja a hatalmat a helyi közösségnek, miközben arra készteti őket, hogy több felelősséget vállaljanak a saját életükért. Éppen ezért nem az egyenlőség vagy a jogok elvont, univerzális koncepcióival, hanem a helyi társadalom gondjaival, azokkal a rítusokkal és szimbólumokkal kell foglalkozni, amelyek jelentéssel és méltósággal ruházták fel ezeknek a közösségeknek az életét. A lokális közösségek ugyanakkor azt a keretet is jelentik, amelyen belül az emberek kialakítják a közjóval kapcsolatos elképzeléseiket, a viszonosság és a szolidaritás alapján közösen dolgoznak a közjó érdekében. A közjó azonban nem elvont értékeket jelent, hanem a közösség tagjai közötti kommunikáción alapuló bizalmat, az otthon, a gyökerek igenlését, a közösség szeretetét, az egy helyben való élést, a közösség intézményeinek tiszteletét, az egymással való találkozást és beszélgetést, a családi életet, a hitet, a vallást, az idősekről való gondoskodást – mivel korábban is ezek az értékek jelentették a munkásosztály és a Munkáspárt megszerveződésének az alapjait. Ezt hangsúlyozta a Munkáspárt jelenlegi, a Blue Labourhoz közel álló elnöke, Ed Miliband is, amikor a lokális közösség értékeit, az emberi viszonylatoknak a gazdasági viszonyokkal szembeni elsőbbségét hangoztatta. Testvére, David Miliband, a Munkáspárt másik meghatározó politikusa pedig azt mondta, „az a jó élet, amit a közösségünkben élünk, s azok a jó idők, amiket a családunkkal töltünk”. Ma pedig – teszi hozzá Glasman − kizárólag ezek az értékek jelenthetnek védelmet a „pénz hatalma” ellen. Egyrészt morális, etikai alapon, másrészt pedig azért, mert a demokratikus politikának az a lényege, hogy „a polgárok közösen védik meg a veszélyektől az általuk szeretett helyet, és az ott élő embereket”. Ez, azaz „a kommodifikációval szembeni, a demokratikus szerveződésen keresztül történő ellenállás” a Blue Labour eszmerendszerének másik sarkalatos pontja. A Blue Labour egyrészt azt hangsúlyozza, hogy az „uralom különböző formáival szembeni ellenállásnak” gazdag nemzeti hagyománya van Angliában. Másrészt pedig visszanyúl Karl Polányi elméletéhez, aki szerint a munkásosztálynak 19. századi politikai megszerveződése az önszabályozó piaccal szembeni társadalmi védekezés megnyilvánulása volt. A Munkáspárt politikájának ehhez a hagyományhoz kell visszanyúlnia, ezt kell újjáteremtenie, mivel kizárólag a demokratikus szerveződés tud ellenállnia a „tőke hatalmának”.
Természetesen nincs itt mód a Blue Labour eszmerendszerének teljes körű bemutatására, de ebből a néhány kiragadott tézisből is megállapítható, hogy a Blue Labour legalapvetőbb szervező elve a New Labourrel való szembefordulás. Elutasítja társadalomképét, a piac, a verseny, a globalizáció tudomásulvételét, a tudományos racionalitást, az egyént, az egyéni moralitást a központba állító társadalomfelfogást, a társadalmi változások esélyként való értelmezését, az univerzális értékeket, a New Labour által használt nyelvet. S noha folytonosan a mindennapi életre, a mindennapi életüket élő emberek konkrét cselekvéseire, elképzeléseire, értékeire hivatkozik, mégis jól láthatóan nem érti a késő kapitalizmus társadalmi valóságát. Meg van rémülve a társadalmi változásoktól, s ezért elutasításukban, a társadalmi viszonyok konzerválásában, a hagyományok abszolutizálásában, a konzervatív életfelfogás kiterjesztésében véli felfedezni a megoldást. De, ami a legfontosabb, nem jobb jövőt kínál, hanem a tegnapot védelmezi. Vagy, ahogy Anthony Giddens fogalmazott egy másik összefüggésben, a jövőt visszaviszi a múltba, az ellenmodernizáció lehetőségének, megvalósulásának illúzióját kelti. Azt mondja, hogy ez a baloldali politika tényleges alternatívája. És ez végletes tévedés. Éppen ezért kell alaposabb kritikai elemzés alá venni ezt az ideológiát – de ez egy következő írás tárgya lesz.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
