rss      tw      fb
Keres

Gál András Levente: nemzetközi minta lehet a magyar közigazgatás-fejlesztési program

Nemzetközi mintává válhat a magyar közigazgatás fejlesztéséről szóló Magyary Zoltán-program, miután stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) - mondta Gál András Levente kormánybiztos az MTI-nek, miután a minap megérkezett az OECD párizsi központjából az aláírt szerződés.

Tárcatükör - A kormány kommunikációjáról is vitázott Martonyi János és Mile Lajos

Martonyi János külügyminiszter szerint a miniszterelnök "elkötelezettsége az európai integráció mellett kétségbevonhatatlan", Mile Lajos (LMP), az európai ügyek bizottságának alelnöke úgy látja, sokszor "kettős beszéd" érzékelhető a kormány kommunikációjában.

Schmitt-jelentés - Az MSZP örömmel és egyetértéssel fogadta Schmitt Pál doktori címének megvonását

A Magyar Szocialista Párt örömmel és egyetértéssel fogadta a Semmelweis Egyetem szenátusának határozatát, amely szerint a testület elsöprő többséggel Schmitt Pál doktori címének megvonása mellett döntött - közölte a párt az MTI-vel csütörtök este. A párt szóvivője egy másik közleményben üdvözölte a KDNP fővárosi elnökének kijelentését, amely szerint bocsánatkérésre, vagy lemondásuk megfontolására szólította fel azokat a politikusokat, akik az államfő kisdoktorija ügyében "az igazság kiderítése helyett abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt".

Schmitt-jelentés - Orbán: a köztársasági elnök személye sérthetetlen

A magyar alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, én pedig ehhez tartom magam - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Petőfi Népének a Semmelweisz Egyetem doktori tanácsának csütörtöki döntését követően, de még a szenátus döntését megelőzően.

Egymilliárdos egészségbiztosítási csalást derített fel a Nemzeti Nyomozó Iroda

Tizennyolc orvos, több asszisztens és patikus ellen javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda, mert a gyanú szerint fiktív vények felhasználásával több mint egymilliárd forinttal károsították meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat - értesült az MTI Hírcentrum.

A többi idegen nyelvvel egyenrangú lett a magyar a francia főváros gimnáziumaiban

A többi élő nyelvhez hasonlóan a magyart is ingyen - első, második vagy harmadik idegen nyelvként - tanulhatják francia középiskolások Párizsban és a fővárost körülölelő Ile-de-France régióban - adta hírül csütörtökön a Blog des mardis hongrois de Paris közösségi portál.

Haza és Haladás - A mélyszegénység elleni Bajnai-javaslatokat vitatta meg Lázár János ellenzéki politikusokkal

Három ellenzéki politikussal beszélgetett a mélyszegénységről Lázár János a Bajnai Gordon volt miniszterelnök által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány csütörtöki rendezvényén. A Fidesz frakcióvezetője a Bajnai-alapítvány három, a mélyszegénységet csökkenteni igyekvő javaslata közül kettőt támogathatónak nevezett, a segélyezésre szánt összeg emeléséről viszont úgy foglalt állást: a társadalom aligha fogadná el.

Schmitt-jelentés - A hazafelé tartó államfő nem nyilatkozott a frankfurti repülőtéren

A dél-koreai Szöulból hazafelé tartó köztársasági elnök csütörtök este a frankfurti repülőtéren nem kívánt nyilatkozni az MTI Hírcentrum tudósítójának azzal kapcsolatban, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonja az államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címét.

Százhektárnyi területen ég a száraz fű a cementgyár mögött Miskolcon

Mintegy százhektárnyi területen ég a száraz fű Miskolcon, az úgynevezett Nádasréten, a cementgyár mögött - közölte a Borsod Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Az MSZP több szerénységet várt volna Orbán Viktortól a Mercedes-gyár megnyitója kapcsán

AZ MSZP több szerénységet várt volna Orbán Viktortól a kecskeméti Mercedes-gyár megnyitója alkalmából, ugyanis a mai, unortodox gazdasági viszonyok közepette egy ehhez hasonló léptékű beruházás magyarországi megvalósulása gyakorlatilag elképzelhetetlen lenne - írja a párt az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Schmitt-jelentés - Visszavonja Schmitt Pál doktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa

MTI 2012. március 29., csütörtök 19:18 Visszavonja Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa - jelentette be a testület csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón Tulassay Tivadar, az egyetem rektora. A szenátus 33 igen és 4 nem szavazattal döntött a doktori cím visszavonása mellett. Tulassay Tivadar közlése szerint az egykori kisdoktori tudományos munka nem felelt meg a szakmai, etikai kritériumoknak. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az ügyről:.

A megújuló energia alkalmazását szorgalmazza az új épületeknél a MEP

A Nemzeti Megújuló Energia Platform (MEP) álláspontja az, hogy a közeljövőben minden új építménynél legyen kötelező a megújuló energia alkalmazása; a most elfogadott rendelet előrelépést jelent ebbe az irányba - közölte a Platform csütörtökön az MTI-vel.

Megindult a termelés a Mercedes kecskeméti gyárában - ÖSSZEFOGLALÓ

Megindult a termelés csütörtökön a Daimler-csoporthoz tartozó Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó-gyárában, az ünnepélyes avatáson Orbán Viktor miniszterelnök az utóbbi idők egyik legjelentősebb sikerének nevezte a gyár létrejöttét. Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatóságának elnöke bejelentette, hogy a gyár dolgozóinak létszámát a korábban tervezett 2500-ról 3000 főre növelik.

A NATO afganisztáni szerepvállalásáról tárgyalt a HM-ben Marie L. Yovanovitch amerikai helyettes államtitkár

A NATO afganisztáni szerepvállalásáról és az észak-atlanti szervezet májusi chicagói csúcstalálkozójáról folytatott megbeszélést Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Marie L. Yovanovitch amerikai külügyminisztériumi helyettes államtitkárral - közölte a tárca az MTI-vel.

A MUISZ elnöke a bankokhoz fordult a Malév-jegyek bankkártyás fizetése kapcsán

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke szerint a Malév-jegyek bankkártyás fizetése kapcsán kialakult vita miatt a szövetség levelet írt azoknak a pénzintézeteknek, amelyek elkezdték a kifizetett összegek visszaterhelését az utazási irodákra, de még nem kaptak választ.

Nefmi: huszonhat önkormányzat vehet át ingyenesen ingatlanokat az államtól

Összesen 1,1 milliárd forint értékű feleslegessé vált állami ingatlan kerül ingyenesen huszonhat önkormányzat tulajdonába, azokat feladataik ellátásához használhatják fel az önkormányzatok - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) csütörtökön az MTI-vel.

Kevesebb pénzből gazdálkodik a Miskolci Egyetem

Kevesebb pénzből gazdálkodhat az idén a Miskolci Egyetem; 53 alkalmazottját kénytelen elbocsátani, de a karok összefogásának köszönhetően többek munkahelye megmaradhat.

A magyar egészségügyben a privát finanszírozás 30 százalék

A magyar egészségügyben a privát finanszírozás aránya jelenleg 30 százalék, és ez jórészt a hálapénzből származik - hangzott el a portfolio.hu biztosítási konferenciáján Budapesten, csütörtökön.

Magyarország csatlakozik a farói örökségvédelmi keretegyezményhez

A kormány döntése alapján Magyarország bejelenti csatlakozási szándékát az Európa Tanácsnak a kulturális örökség társadalmi értékéről szóló 2005-ös farói keretegyezményéhez. A csatlakozási szándék bejelentését követően a keretegyezményt törvényben hirdetik ki - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturális Államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

A forint gyengült az euróhoz és a frankhoz képest kora este

A forint árfolyama csökkent csütörtökön kora este az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni és a reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.

Cozma-gyilkoság - Megkezdődött a másodfokú per Győrben - ÖSSZEFOGLALÓ

Megkezdődött a Győri Ítélőtáblán a Marian Cozma megölésében való részvétellel vádolt hét ember másodfokú pere. Nagy Zoltán tanácsvezető bíró eredetileg csütörtökre és péntekre tűzte ki az ügyet, de - mint az MTI a tárgyalás után megtudta - csak április második felében lesz ítélethirdetés.